Jelentősen emelkedett a szabálysértési ügyek száma
Tavaly átlagosan hetvenöt százalékkal emelkedett a járásbíróságokra érkező szabálysértési ügyek száma 2011-hez képest.
Tavaly átlagosan hetvenöt százalékkal emelkedett a járásbíróságokra érkező szabálysértési ügyek száma 2011-hez képest.
Árvízvédelmi fal védi majd Vácot, az 1,8 kilométer hosszú mobilgát 1,5 milliárd forintba kerül – közölte a város alpolgármestere.
„Az ütések nemcsak egy emberi jogokért kiálló szervezet elnökét, egy Fidesz-tagot, hanem mindnyájunkat, minden jóérzésű magyar embert értek.”
Tavaly átlagosan hetvenöt százalékkal emelkedett a járásbíróságokra érkező szabálysértési ügyek száma 2011-hez képest.

Árvízvédelmi fal védi majd Vácot, az 1,8 kilométer hosszú mobilgát 1,5 milliárd forintba kerül – közölte a város alpolgármestere.

„Az ütések nemcsak egy emberi jogokért kiálló szervezet elnökét, egy Fidesz-tagot, hanem mindnyájunkat, minden jóérzésű magyar embert értek.”

A január 1-jén bekövetkezett csökkentések mellett a törvény előírja a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentését július 1-jével.

A dohány-kiskereskedelmi koncesszió pályázati rendszer világos feltételeket szabott a kiírásban, a pályáztatás mindenben megfelel a törvényeknek - mondta Gyulay Zsolt hétfőn az MTI-nek.

Ha kedvező marad az időjárás, nem kell nagyobb árhullámra számítani a Dráván – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője hétfőn Pécsen.

Orbán Viktor február óta jelentősen növelni tudta támogatóinak számát, míg Bajnai Gordon támogatottsága csökkenő tendenciát mutat.

Vágányfelújítási munkák kezdődnek csütörtökön Budapesten az 51-es és az 52-es villamos vonalán – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Elektronikussá válnak jövő júliustól az anyakönyvi eljárások a Magyary Zoltán egyszerűsítési program részeként.

Sok napsütésre és akár harminckét fokos melegre kell készülni a hét második napján.

Érdekesnek tartja Orbán Viktor, hogy Horthy birtokpolitikájához hasonlóra törekszik az MSZP. Az ellenzéki párt szakpolitikusától kapott azonnali kérdést a miniszterelnök.

Portik Tamás és Laborc Sándor ügye a baloldal és az alvilág ügye, a szocialisták pedig most a szűz lányt játsszák – fogalmazott napirend előtt az Országgyűlésben a fideszes vezérszónok, Kocsis Máté.

A Portik és Laborc találkozóiról szóló leiratok tartalma megegyezik a két megbeszélést tartalmazó eredeti, vágatlan hangfelvételen hallhatókkal – állítja Csampa Zsolt.

Saját kezdeményezésére – közös megegyezéssel – április 30-i hatállyal lemond tisztségéről Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke.

A rezsicsökkentés a szemétszállítás, a víz, a csatorna, valamint a PB-gáz ára után a kéményseprés és a szennyvízszippantás díjának mérséklésével folytatódik.

A Mercedes–Benz Citaro 2 buszok májusi érkezése miatt több alacsonypadlós buszt állít forgalomba a Budapesti Közlekedési Központ.

Közös demonstrációt tart május elsején az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), valamint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Budapesten.

A Központi Nyomozó Főügyészség megszüntette a nyomozást a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség 2008-as eladásának ügyében.

A magyar honvédek a márciusi havazás idején megmutatták, hogy az egész nemzet számíthat rájuk és így méltók a magyar zászló alatt szolgált elődökhöz – vélte Hende Csaba.

Nincsen bizonyíték arra, hogy politikai alapon választották volna ki a trafikpályázatok győzteseit. 12 százalékos lehet az árrés.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy messzi-messzi galaxis lakói látogattak a szolnoki RepTárba.

A Tisza Párt elnöke ismét reflektorfénybe helyezte azokat az ügyeket, amelyek tovább rontják esélyeit a női szavazók körében.

A kormányfő megosztotta egy kisvárdai orvosnő személyes vallomását a békéről.

Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek.

„Józan hangokra van szükségünk!”

A gazdasági és a területi kérdések kerülhetnek elő az amerikai és az ukrán elnök mai megbeszélésén.

Az ukrán elnök hamarosan Trumppal találkozik, kövesse velünk élőben az eseményeket!

Két sima és egy drámai meccset hozott a darts-vb vasárnap délutáni szakasza.

A soha nem látott méreteket öltött eladatlan készletek világszerte, a sokszor sunyi, ki tudja miből és kinek az érdekében táplált borellenes uszítások mellé megkaptuk a pusztító aranyszínű sárgaságot is.

Kórházba kellett vinni a sérültet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.