Matolcsy aláírására vár a tankönyvrendelet
Napokon belül megjelenhet a tankönyvrendelet, amit három minisztérium együttesen jegyez majd.
Napokon belül megjelenhet a tankönyvrendelet, amit három minisztérium együttesen jegyez majd.
Nem hitelesítette az Országos Választási Bizottság (OVB) a Jobbik népszavazási kezdeményezését a súlyos bűncselekményt elkövetők segélyének megvonásáról.
Márciusban indul az idei bértárgyalás az egészségügyben – mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár.
Napokon belül megjelenhet a tankönyvrendelet, amit három minisztérium együttesen jegyez majd.

Nem hitelesítette az Országos Választási Bizottság (OVB) a Jobbik népszavazási kezdeményezését a súlyos bűncselekményt elkövetők segélyének megvonásáról.

Márciusban indul az idei bértárgyalás az egészségügyben – mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár.

Ingyenes korrepetálást tartanak gimnazisták számára az ELTE-BTK Múzeum körúti A épületében, a 47-es előadóban a Hallgatói Hálózat aktivistái.

Magyarország elégedett lehet a 2014–2020-as uniós költségvetéssel – nyilatkozta az MNO-nak Szemlér Tamás EU-s szakértő.

Töretlen lendülettel zajlik a honosítás, a kérelmek száma nem csökken, hetente mintegy négyezer igénylés érkezik – mondta Semjén Zsolt.

Árvízi veszélyhelyzet nincs az országban, belvízi jelenségek vannak, de messze elmaradnak a 2011-es szinttől – mondta Bakondi György.

Azonnali vizsgálat indult az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az esetleges hallgatói listák ügyében.

Nem hozott áttörést Ivan Gasparovic Áder Jánosnál tett keddi látogatása a fontos vitás kérdésekben a magyar államfő értékelése szerint.

Nevek helyett számokat kaptak a tanúk a Bándy-gyilkosság keddi tárgyalási napjának délelőtti meghallgatásán.

Megszerezte a végleges típusengedélyt a francia Alstom az M4 metróvonalra szánt, Metropolis típusú szerelvényeire a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól.

A magyar–libanoni kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tevékenységükért a Magyar Érdemrend kitüntetést adta át két libanoni üzletembernek Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló óriásplakátok kihelyezésével folytatja egy hónappal ezelőtt kezdett, Magyarország ma elnevezésű kampányát az MSZP.

A politikus szerint a kormánypártok hosszú ideje tartó ígéretei ellenére még mindig százezrek várják a helyzetüket segítő jogszabályokat.

Két évvel ezelőtt indult útjára a magyar történelemmel foglalkozó Zugló a Nemzetért konferenciasorozat, melyből most kiadvány készült.

Megtartotta első ülését az újabb rezsicsökkentést előkészítő munkacsoport. Jelentősen visszaeshet a vízszolgáltatók száma, és csökkenhet a gázpalackok ára.

A Fidesz–KDNP-frakciószövetség tiszteletben tartja az alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek egy részét megsemmisítő alkotmánybírósági határozatot.

A bankokkal megkötendő új megállapodásról, az OECD ajánlásáról és az Együtt 2014 gazdaságpolitikai elképzeléseiről is beszélt a Fidesz alelnöke.

Az idei évtől 200 ezer forinttal magasabb ösztöndíjra pályázhatnak az egri önkormányzat ösztöndíjprogramja keretében a városban élő végzős hallgatók.

Minden kulturált országból kiírnák azt az embert a politikából és a médiából, aki ilyet mond – így reagált a Milla alternatív köztársasági elnökének nőverésre buzdító kijelentéseire a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség vezetője.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A miniszterelnök Washingtonban, Moszkvában és a Vatikánban is járt.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

A Tisza Párt elnöke ezt nem fogja megköszönni.

A négyszeres olimpiai bajnok úszóklasszis hosszú idő után először nyilatkozott.

A játékos és felesége a gyermekeiket az iszlám hit szellemében nevelik, de tisztelik a keresztény vallást is.

Visszatekintés az év ötödik hónapjára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.