Végre szűnik a havazás, a nap is kisüt
Kedden északkeleten marad a zömében borongós idő, itt néhol továbbra is előfordulhat hószállingózás. Az ország többi részén a változó felhőzet mellett délen kevesebb, másutt több napsütésre van kilátás.

Egy budapesti ügyvédi irodának 45 ezer forintos órabért fizetett ki a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) az adófizetők pénzéből azért, hogy Gyurcsány Ferencet védje az őszödi beszédben említett hazugságok és adateltitkolások miatt ellene indult perben. A MeH l
A BKV átadott minden dokumentumot a rendőrségnek a feljelentéseiben szereplő közel 50 szerződéssel kapcsolatban, valamint a BRFK által kért egyéb ügyekre vonatkozóan – olvasható a társaság közleményében. A társaság beszámol arról is, hogy 2007-ben 700, mí

Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) két könyve léphet hatályba május elsején, mivel az Országgyűlés hétfőn változatlan formában ismét elfogadta a Ptk. hatálybalépéséről szóló jogszabályt.• Navracs

A Magyar Televíziót (MTV) felügyelő közalapítvány kuratóriumának szocialista elnökségi tagja értesülése szerint lemondott Bednárik Imre a köztelevízió cégvezetői posztjáról. Hábetler Helga hétfői közlése szerint a lemondás kizárólag a cégvezetői posztra v

A szocialista Keller Lászlóra vallott a bíróságon a levadászási ügyben érintett magánnyomozó-iroda vezetője. Azt állította: 2002-ben a volt közpénzügyi államtitkár adott megbízást Orbán Viktor Fidesz elnök és körének megfigyelésére. A részletekről szocial

Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármesterhez és Tarlós Istvánhoz, a fővárosi Fidesz-frakció vezetőjéhez fordul az V. kerület fideszes polgármestere, mert szerinte akár a hűtlen kezelés gyanúja is felmerülhet a Kossuth tér alá tervezett mélygarázs-beruházásánál

Retkes Attila, az SZDSZ elnöke a párt tagjainak írott levelében kifejtette, miért végzett hiába az SZDSZ nyár óta következetes és kitartó munkát. A pártelnök további kemény munkát kér a kicsire zsugorodott párt tagjaitól.

Nem kell félni a Fidesz kétharmados többségétől – írja jegyzetében Babarczy Eszter. A baloldali és liberális körökben elismert és sokat foglalkoztatott kritikus, esztéta és művelődéstörténész már korábban, többek között Gyurcsány bukása után is tett megle

Nem lesz megemlékezés azoknak a képviselőknek a tiszteletére, akiknek ez az ötödik parlamenti ciklusuk, vagyis 20 éve vesznek részt az Országgyűlés munkájában, pedig a házelnök ezt szerette volna – tudta meg az MTI több forrásból hétfőn.

A Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) aggasztónak tartja a magyarországi demográfiai folyamatok alakulását, és azt javasolja, hogy készüljön átfogó program a helyzet javítására – mondta Parragh László, a GSZT soros elnöke hétfőn háttérbeszélgetésen, Buda

Összesen 344 választási értesítőt nem kaptak meg a választópolgárok Miskolcon. A borsodi megyeszékhely önkormányzata visszakéri a ki nem kézbesített ajánlószelvényeket és gondoskodik arról, hogy ezek a küldemények – minél hamarabb – eljussanak a címzettek

Az orvosi kamara felszólítása ellenére sem hajlandó bocsánatot kérni Mesterházy Attila az orvosoktól. A szocialista miniszterelnök jelölt Éger Istvánnak írt nyílt levelében azt írta, korábbi véleményével nem az orvostársadalomról, hanem a politikai közhan

Ismét Szigeti Pétert választották az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjai a testület elnökévé hétfőn, helyettesévé pedig Szigeti Péter javaslatára ismét Halmai Gábort választották a tagok.

A Magyar Cserkészszövetség nem járult hozzá az adyligeti cserkészparkban tartott hétvégi megemlékezéshez, nem is tudtak róla. Buday Barnabás, a szervezet elnöke az MNO-nak elmondta, hogy az emlékezés szervezői megtévesztették a park gondnokát és semmiféle

A gazdaság súlyos visszaeséséről, az államadósság hatalmas növekedéséről és az elharapódzó költségvetési hiányról beszélt hétfői, napirend előtti felszólalásában Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Emlékeztetett: naponta 2,4 milliárddal nőtt az ál

„Itt pusztán egyszerű anyagi kérdésről van szó és arról, hogy lesz-e Retkes Attila parlamenti képviselő, vagy sem” – mondta el Horn Gábor SZDSZ-es képviselő a Duna TV Hattól nyolcig című műsorában.

Vörös festékes feliratokat festett egy ismeretlen személy a fővárosi Szabadság téren az egykori Szovjetunió címerét is tartalmazó, a mintegy 40 éves szovjet megszállást is jelképező emlékművére hétfőn, a kora reggeli órákban. A feliratokat eltávolították,

A nevében küldözgetett alpári és ordenáré üzenetek miatt tett hétfőn feljelentést Tarlós István. A Fidesz fővárosi frakciójának vezetője szerint a szövegektől a „legelszántabb jutasi őrmester is elpirulna”, és azért léptek, hogy megállítsanak egy esetlege

Heves megye 4. választókerületében a Fidesz aktivistái több településen is tapasztalták, hogy a Fidesz–KDNP nevében idegenek a választópolgárokat megtévesztve gyűjtik a kopogtatócédulákat – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt szakértője újabb részleteket árult el a baloldali párt terveiről.

Folyamatosan dolgoznak a kukásautók az országban.

A balliberális Tisza Párt a 13. és a 14. havi nyugdíjat azonnal megszüntetné.

Az országosan forgalmazott gyümölcslé nem felel meg a vonatkozó előírásoknak.

Beterjesztették a közös hitelfelvételt.

Lavrov szerint a „mikrofondiplomácia” nem komoly párbeszéd.

Az amerikai KFC gyorsétteremlánc jelentős változtatást jelentett be franciaországi hálózatában.

Eastern Hungary has caught up with Western Hungary.

Horrorisztikus.

A tavalyi év utolsó hónapja a tízedik legszárazabb december volt 1901 óta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.