Csak egy hajszálon múlott, hogy nem lett tömegkarambol az M1-esen + videó
Látványos felvételeket közöltek két balesetről is, felhívva a figyelmet a felelősségteljesebb autóvezetésre.

Látványos felvételeket közöltek két balesetről is, felhívva a figyelmet a felelősségteljesebb autóvezetésre.

Az eddigi gyérítéseknek most érezhetjük az eredményeit.

A plébános reménykedik abban, hogy a jóérzésű emberek, hívők és nem hívők egyaránt, felemelik a szavukat a botrányos műsor ellen.

De nem maguknak köszönhetik.

Nincs valóságtartalma a Partizán-interjúban elhangzottaknak.

Kevés vagy, Peti – fűzte hozzá bejegyzéséhez a kormánypártok kommunikációs igazgatója.

A miniszterelnöknek is felejthetetlen élmény volt az idei Tusványos.

A város önkormányzata bőkezűen bánik vállalatai vezetőivel, és nem kell érte megszakadni.

A rendőröknek az ellenőrzés során egy körözött személyt is sikerült elfogniuk.

Csak a kialakulás veszélye csökkenthető.

Ismét szintet lépett a NOB elfogadásban.

Szinte teljesen megbénult a forgalom a sztrádán.

Speciális hordágyon húzták a rakpartra.

A férfit kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják.

A baloldal privatizálta a repteret, a bevételt pedig szinte teljes egészében azonnal felélték.

Továbbra is gyógyítja a betegeket Dézsi Csaba András.

A katasztrófavédelem már az utómunkálatokat végzi.

A vagyoni kár meghaladja a százmillió forintot.

A volt főpolgármester szerint Karácsony Gergelynek nem lesz könnyű dolga.

A hatóság rendszeresen ellenőrzi a vizek minőségét.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ilyesmit legutóbb Ceausescunál láthattunk.

A Tisza vezetőjét megviseli, hogy nem ő van a figyelem középpontjában, ráadásul a Fidesz lendületet vett és erősödik.

Gyöngyösre és Csömörre jön a Procter & Gamble.

A nemzet felemelkedéséhez az oktatásba kell a legtöbbet fektetni.

Zelenszkij akaratából a nyugati szövetségesek és a brüsszeli vezetők beletolják Európát a háborúba.

Zbigniew Ziobro szerint egy bűnbanda irányítja Lengyelországot.

„Nem csoda, hogy egyetlenegy valós, hiteles elszámolást sem láthatott még senki Európában.”

Rubio: Már alig maradt mit szankcionálni Oroszország ellen.

Örményországban is lecsapott fejelőkirályunk.

A Mindics–Derkacs-ügyben lefoglalt, „Atlanta” és „Kansas” feliratú dollárkötegek alapján egyre valószínűbb, hogy állami banki csatornákon át érkezhetett a készpénz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.