A turizmus kiemelt területe lesz a vitorlázás
Az év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkezőknek legkésőbb március elsejéig kell rendezniük az esedékes díjrészletet – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a gazdasági kormányzat nem maradhat tétlen, mivel egyre több külpiaci kockázat kezelésére kell felkészülni.
Az év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkezőknek legkésőbb március elsejéig kell rendezniük az esedékes díjrészletet – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a gazdasági kormányzat nem maradhat tétlen, mivel egyre több külpiaci kockázat kezelésére kell felkészülni.
Úgy tűnik, hogy az áruházlánc több szakképzett dolgozójának munkaszerződésében a fizetés alapjául feltüntetett alapbér éveken át nem érte el a garantált bérminimum összegét.
A gazdaságkutató közlése szerint a magyar gazdaság szereplőire összességében továbbra is erős optimizmus jellemző.
A nemzetközi könyvvizsgáló szerint a britekkel üzleti kapcsolatban álló magyar cégeknek külön figyelmet kell szentelniük az általános forgalmi adó területén felmerülő változásokra.
Növekvő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 814,60 ponton zárt pénteken, 634,76 ponttal, 1,58 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
Elemzők nem várnak változást sem az irányadó kamatokban, sem a monetáris politikai eszköztárban. A jegybanki alapkamat 0,9 százalék 2016. május 25. óta.
A magáncélra főzött pálinka után annak ellenére kerülik el az érintettek az adó megfizetését, hogy annak összege literenként mindössze hétszáz forint.
Palkovics Imre szerint elvárható lenne, hogy legalább a 2019-re és 2020-ra meghatározott nyolcszázalékos bérajánlásban foglalt emelést megkapják a dolgozók.
A bértárgyalások megakadása miatt sztrájkbizottság alakult a dunaújvárosi Hankooknál – közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) szombaton az MTI-vel.
Modern civilizáció nem létezik innovatív és felelősen gondolkodó mérnökök nélkül – hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter.
A balatoni kerékpáros szolgáltatások fejlesztésére nyert 1,2 milliárd forintos projekt megvalósításáról írt alá együttműködési megállapodást 13 szakmai szervezet Balatonfüreden.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak mérete alapján jelentős eltérések vannak az egy tagra jutó átlagos éves működési költség összegében.
A skandináv bankrendszeren túl az ügy nemzetközi vonatkozásai miatt az Egyesült Államokon keresztül a német bankrendszerre is súlyos csapást mérhet.
Az újabb felminősítés a magyar emberek és vállalkozások munkájának, valamint a kormány által folytatott gazdaságpolitikának köszönhető – mutatott rá a pénzügyminiszter.
A közvetlen járat indulását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly novemberben jelentette be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Folyamatosak az egyeztetések, a kereslet máris élénkült.
És van egy rossz, ha esetleg rosszul van a gondolattól.
A legtöbb esetben utazással kapcsolatos pluszszolgáltatásokat kap az ügyfél ingyen.
Egy reprezentatív felmérés szerint a többség egyetért a kormány célkitűzéseivel.
Kedden ismét olcsóbb lesz az üzemanyag.
Így reagált a cég a kérdésre, hogy terjeszkedne-e tovább.
Magyarország vezető lakóingatlan-fejlesztője, a Cordia elindítja következő spanyolországi fejlesztését.
A ferencvárosi szurkolók az 1995-ös Bajnokok Ligája-csoda óta nem láthattak a Ludogorec ellenihez hasonlót.
A Qarabagról lehetnek közelmúltbeli emlékei a magyar bajnoknak, megvannak a BL-párharc pontos időpontjai.
Már több mint tízezren küzdenek az álhírek ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.