Fico elleni merénylet: most az áldozat tért vissza a tetthelyre
Robert Fico szerint az ellene elkövetett merénylettel kapcsolatban elsősorban annak hátterét és az elkövető indítékait kell megvizsgálni, mivel a merénylő csak „eszköz” volt.

Robert Fico szerint az ellene elkövetett merénylettel kapcsolatban elsősorban annak hátterét és az elkövető indítékait kell megvizsgálni, mivel a merénylő csak „eszköz” volt.

A Telegram társalapítója, Pavel Durov, akit nemrég Párizsban vettek őrizetbe, bizonyos feltételek mellett átadhatja a francia biztonsági szolgálatoknak a titkosítási kulcsokat.

A katolikus egyházfő 87 évesen is útra kelt.

Az Európai Unióban több mint egymillió orosz állampolgár tartózkodik, ebből pedig mindössze hétezer Magyarországon, ami 0,7 százalékot jelent.

A vonat és egy teherautó ütközéséről készült videót a nyomozó hatóság tette közzé. Egy teherautó tilos jelzésen hajtott a vasúti átjáróra, és balesetet okozott.

Karinne Jean-Pierre, az elnöki hivatal szóvivője újságíróknak Washingtonban úgy fogalmazott, hogy még mindig „nem” a válasz arra a kérdésre, hogy az elnök kegyelmet adna-e a fiának.

Ingyen a saját anyjának se adna jegyet – fűzte hozzá.

Az észak- és nyugat-európai, illetve balti országoknak be kellene végre fejezniük a „Kész átverés show-t”, és őszintén kellene beszélniük az Európai Unió bővítésének kérdéséről.

Lassan célegyenesbe fordul a romániai elnökválasztási kampány.

Nem kényszeríthetnek minket összefogásra olyan kérdésekben, amelyekben nem értünk egyet.

A Lihacsov és Grossi közötti megbeszélések középpontjában két kérdés állt: a kurszki és a zaporozsjei atomerőművek biztonsága.

Év végéig érkezhet meg a szállítmány a háborúban álló országba.

Viktor Mikita sokat tett a magyarok és ukránok békés együttéléséért.

Egyebek mellett az Európa felé tartó migránsok számának mérséklését is szolgálja az a segítség, amit Magyarország Csádban nyújt.

Az ukrán parancsnok szerint is kétségtelen, hogy Oroszország mind létszám, mind felszereltség szempontjából fölényben van az ukrán erőkkel szemben.

A nemzeti szuverenitásküzdelem új terepe a közösségi média, ahol a globális elit egyre erőszakosabban igyekszik kiiktatni a woke-ideológia alapvetéseitől eltérő véleményeket.

A különleges rendőri erők akadályozták meg a vérfürdőt.

Brüsszelben folyamatos és rendkívül durva hangulatkeltés zajlik Magyarországgal szemben azért, mert a háború helyett a béke pártján áll.

Az utóbbi időben megnövekedett a kárpátaljai toborzóközpont képviselőinek jogsértéseivel kapcsolatos panaszok száma.

Az államtitkár az indulásra kész buszok előtt.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az ajándékozásról is kifejtette a véleményét.

Steinbach József református püspökkel beszélgettünk többek között arról, mit üzen azoknak a karácsony, akik idén gyásszal, súlyos veszteséggel élik meg az ünnepet.

Beszélgetés a belső Bethlehembe vezető zarándokútról, Isten közelségéről és csodáról, a búcsú jelentősségéről.

Az egyik autós a helyszínen meghalt.

Közösségi oldalán üzent a külügyminiszter.

Bécsben néhány hónap alatt számos esetről számoltak be.

Legalább a Megváltó születésekor hallgassanak el a fegyverek!

Azért mindennek van határa.

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

Öt kérdés december 25-ével kapcsolatban.

Területenként változó, mennyi idő múlva érzékelhető a békekötés pozitív hatása
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.