Románia háborús kockázatát növelheti az ukrán kérések teljesítése
Egy nyugalmazott tábornok szerint szükségtelen a románok beavatkozása Ukrajna légterében.

Egy nyugalmazott tábornok szerint szükségtelen a románok beavatkozása Ukrajna légterében.

A terhesség megszakítása kapcsán lazítana a szigorúnak tartott jogszabályokon a kormány.

A leállást technikai hiba okozta.
Egy nyugalmazott tábornok szerint szükségtelen a románok beavatkozása Ukrajna légterében.

A terhesség megszakítása kapcsán lazítana a szigorúnak tartott jogszabályokon a kormány.

A leállást technikai hiba okozta.

Korábban már folytak tárgyalások a lengyel légvédelem bevonásáról a konfliktusba.

Egy felmérés szerint a franciák 74 százaléka véli úgy, hogy Macron semmibe vette a választások eredményét.

„Egyre csak folytatta, lövés volt lövés után, úgy éreztem, mintha örökké csak lövöldözne.”

Félnek az esetleges negatív következményektől.

Hét terrorgyanús személyt tartóztattak le Indonéziában, mert meg akarták gyilkolni vagy sebesíteni Ferenc pápát.

Az Ukrajnából indított drónok már akár 1800 kilométeres távolságból is képesek célpontokat eltalálni.

Kiemelt figyelemmel foglalkozott az olasz sajtó Orbán Viktor beszédével, mely pénteken az Európai Ház – Ambrosetti fórumán hangzott el.

Az MI6 és a CIA vezetői szerint a hidegháború óta nem tapasztalt fenyegetések érik a nemzetközi világrendet.

A köztársasági elnök szerint hamarosan megszületik az erről szóló döntés.

Több mint harmincezer tüntető gyűlt össze a rekkenő hőségben.

A megbeszélésen a békeformula végrehajtásáról is egyeztettek.

Egyre türelmetlenebbek és agresszívebbek az Európába igyekvő illegális bevándorlók.

Az Oroszország által szombatra virradó éjszaka indított 67 nagy hatótávolságú drónból 58-at lelőtt az ukrán légvédelem – közölte az ukrán légierő szombaton.

Továbbra is kérdés, hogy ki áll a robbanás hátterében.

Erős a jobboldali felháborodás az Amazon hangalapú asszisztensének politikai irányultsága miatt.

Olaf Scholz újra kancellár lenne.

A magyar miniszterelnök szerint két fő probléma van: az egyik, hogy bár az EU egy békestruktúra, most háború dúl a szomszédunkban, a másik pedig a migráció, amely egyre jobban szétzilálja az uniót.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ünnepek alatt is nyomon követhetik olvasóink a fontosabb eseményeket a Magyar Nemzet oldalán.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Legalább a Megváltó születésekor hallgassanak el a fegyverek!

Beszámolt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai rendezésről Miamiban folytatott tárgyalásai részleteiről Kirill Dmitrijev, az államfő megbízottja.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.