A mentők megtalálták az ötödik holttestet a Szicília partjainál elsüllyedt szuperjachtról
A búvárok folytatják a hatodik eltűnt személy keresését.

A búvárok folytatják a hatodik eltűnt személy keresését.

Hadiipari kapacitásának megerősítése céljából az ország egy norvég hadiipari céggel közösen maga is gyárt a jövőben haditengerészeti rakétákat.

A politikus szerint a konfliktus lezárását követően Ukrajnát nem csak az Európai Unióba, de a NATO-ba is fel kell venni.
A búvárok folytatják a hatodik eltűnt személy keresését.

Hadiipari kapacitásának megerősítése céljából az ország egy norvég hadiipari céggel közösen maga is gyárt a jövőben haditengerészeti rakétákat.

A politikus szerint a konfliktus lezárását követően Ukrajnát nem csak az Európai Unióba, de a NATO-ba is fel kell venni.

Magyarország nemcsak beszél a szolidaritásról, de a cselekvés pártján állva, közvetlen segítséget nyújt az üldözött keresztényeknek.

Az amerikai énekesnő az Instagramon azt írta, hogy a bécsi koncertek lemondása lesújtotta, annak oka pedig félelemmel és bűntudattal töltötte el.

Egy környezetvédelemmel foglalkozó cég szerint szükség van kompromisszumokra.

Ha elítélik, húsz év börtönbüntetésre is számíthat.

Egy vulkánkitörés miatt több légi járatot töröltek csütörtökön Új-Zélandon, mert hamufelhő szabadult fel – számolt be az Air New Zealand helyi légitársaság.

A hivatalos demokrata alelnökjelöltnek csak hazugságokra futotta Trump ellen.

Dollármilliókat keresnek az Ukrajnában a csak új kasztként számontartott hadkiegészítő tisztek.

Legalább tizenhét ember meghalt egy indiai gyógyszergyárban történt robbanásban, és mintegy negyvenen égési sérüléseket szenvedtek a vegyi anyagoktól – közölte a helyi rendőrség.

A volgográdi Kalacs-na-Donu lakói dróntámadásról és az azt követő tűzről számoltak be. A Marinovka katonai repülőtér húsz kilométerre található a várostól.

Ukrajna szerdai állítása szerint a Kurszki területi betörése védelmének céljából amerikai fegyverekkel lerombolta a Szejm folyó felett emelt orosz pontonhidakat.

Öt rendőrt bírósági meghallgatásra szállítottak szerdán Kenya fővárosába, Nairobiba, mert bűnrészességgel vádolják őket egy sorozatgyilkossággal gyanúsított férfi szökésében.

A befogadás jegyében minden személynek, aki röntgenvizsgálatra érkezik az Egyesült Királyságban, ki kell töltenie egy érdekes egy űrlapot.

Az Európába irányuló tömeges migráció „kezelhetetlenné” és „destabilizálóvá” válik – figyelmeztetett a francia határőrség korábbi igazgatója. Fernand Gontier egy interjúban beszélt arról, hogy milyen nehézségei vannak a határőrségnek.

A célegyenes felé közelítenek a magyarországi kőolajellátás hosszú távú garantálását célzó tárgyalások, noha az Európai Bizottság nem tett semmit a magyar és a szlovák energiabiztonságot is veszélyeztető ukrán intézkedések ellen – közölte Szijjártó Péter.

Már nem csak a magyar kormány szigorít.

Nem bíztak semmit a véletlenre, Alex Soros személyesen vett részt a Demokrata Nemzeti Konvención, amelyen hivatalosan is megszavazták Kamala Harris elnökjelöltségét.

A csapásra szerdán került sor.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Instagram-oldalán üzent ukrán barátainak.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.