Szégyenletes árulás − így reagáltak Macron szavaira a tengerentúlon
Amerikai képviselők a francia−amerikai kapcsolatok újraértékelését is kilátásba helyezték.

Amerikai képviselők a francia−amerikai kapcsolatok újraértékelését is kilátásba helyezték.

A magyar kormány eddig összesen 5,2 milliárd forintot fordított a határon túli magyar közösségek templomainak, egyházi intézményeinek a felújítására.

„Nem hallgattak a szavakra és a tiltakozásokra. Meglátjuk, hogy ezt meghallják-e” – írta utolsó bejegyzésében az elkövető.

A dél-koreai hatóságok mintegy ezer embert, köztük hétszáz turistát evakuáltak, tizenöt iskolát kiürítettek.

Húsvéti beszédében a vallási és a nemzeti értékek védelmének fontosságát hangsúlyozta Aurel Perca bukaresti érsek.

A volt francia köztársasági elnök elismerte, csak időt akartak nyerni a minszki megállapodásokkal.

Több száz millió embert érint a Góbi-sivatag felől érkező légköri szennyeződés.

A férfi jelenleg is kórházban van.

A fejkamerával készült felvétel szerint a legénységnek sikerült időben fedezékbe húzódnia.

Az amerikaiak korábban még azt mondták, nem adnak vadászgépeket az ukránoknak.

Visszaesést mutatnak az első negyedéves eladási adatok a PC-piacon, legfeljebb csak év végén várható javulás.

Karl Mahrer vezető osztrák politikus szerint tarthatatlan, hogy már egyetlen német szót sem hallani a piacokon.

Drámai jelentést tett közzé a meddőségről az Egészségügyi Világszervezet.

A készülő új oltóanyagok azon az mRNS-eljáráson alapulnak, amely a Covid-világjárvány alatt hozott áttörést.

Az oroszok valóságos erődítménnyé változtatták a területeket.

A Kamcsatka-félszigeten kitört Sivelucs vulkán tíz kilométeres hamufelhőt lövell ki a légkörbe, ami gondokat okozhat a légi közlekedésben.

Egyelőre nem tudják, ki áll a kiszivárogtatás mögött, és azt sem, hogy milyen célból történt.

„Putyin paranoiás, egyszerűen retteg” – fogalmazott egy interjúban az orosz elnök egy korábbi védelmi tisztje.

Az intézkedés a nőket és a családokat érinti hátrányosan Afganisztán egyik tartományában.

A török hadsereg egyik legnagyobb erősségének erejét is tovább növeli az új támadóhajó.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.