Halott tóparti díszletek
Hatalmas hasznosítható üres területek vannak a Balaton közelében, sőt a partján is.
Hatalmas hasznosítható üres területek vannak a Balaton közelében, sőt a partján is.
Furmint és juhfark jött a bazalthegyről – olyan szép már így is, ritka évjárat, nagy reményeket ébreszt.
Elő a térképet, s látom ám, hogy Csernobil magasságában járunk. A kettő között egy erőmű van, csakis az éghet. Keltegettem a többieket, ébresztő, ilyet még nem pipáltatok.
Hatalmas hasznosítható üres területek vannak a Balaton közelében, sőt a partján is.
Furmint és juhfark jött a bazalthegyről – olyan szép már így is, ritka évjárat, nagy reményeket ébreszt.
Elő a térképet, s látom ám, hogy Csernobil magasságában járunk. A kettő között egy erőmű van, csakis az éghet. Keltegettem a többieket, ébresztő, ilyet még nem pipáltatok.
A jelenleg látható migráció semmi ahhoz képest, ami ránk vár az elkövetkező tíz, húsz, harminc évben.
Meg kell tanulnunk olvasni a világot. Mert más élni a világot, és megint más olvasni benne.
Harangi Szabolcs vulkanológus a La Palma-i kitörés tanulságairól beszélt.
Több évtizedig pihenhetett a Balatonszentgyörgyhöz tartozó erdőben az öt szakrális szobor.
Megesik, hogy a szlovákok is a magyar himnuszt éneklik.
Az Instagram „érzékeny tartalom” vezérlője egyébként kortárs művészek óriási csoportja szerint egy újabb szög a művészet koporsójába.
Aknay János az egyéb kategóriáról, rendőrségi behívókról és a hamisításról.
Az őszi tárlaton kiállító művészeket Lánchíd-sétára hívta inspirálódni a Stefánia Szoborpark egyik támogatója, az A-Híd Zrt.
A Dombóvár lokálpatrióta nyomdászából amatőr helytörténésszé lett Erky-Nagy Tibor beszélt életéről és emlékeiről.
Kilencszáz évvel ezelőtt felszentelt bencés monostor romjainak feltárásán dolgozik Monostorapáti plébániai közössége Buzás Gergely neves régész vezetésével.
Új jelenség a fiatalkorúak tanárokkal szemben megnyilvánuló, akár büntetőjogi vagy polgári jogi kategóriát jelentő agressziója.
Vekerd hétköznapjai megdöntik azt a tévhitet, miszerint az elszigetelt falvak pusztulásra vannak ítélve.
Sok embernek mondhatnak bármit, a hitén, az előítéletein nem sikerül áttörni – véli Pardi Norbert molekuláris biológus, aki évtizede együtt dolgozik a magyar kutatóval.
Milyen lehet egy hatalmas testvér fenyegető árnyékában élni, tudva azt, hogy bármikor uralomra törhet? Ez a helyzet Tajvan és Kína között.
Az egyszemélyes névadási gyakorlatok kiválóan jelzik: az elnevezés ősi, ösztönös emberi tevékenység.
Szombaton megjelenő, Lugas című mellékletünkből a következő cikkeket ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe.
Különleges relikviát mutattak be a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A hajtincs feltételezések szerint Erzsébet királyné, azaz Sisi frizurájából származik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A horgászok szerint ez a háromféle hal akadhat horogra.
Lesz szombaton operaest, szívhalászat, prímásgála és szerenádok éjszakája is.
Vaskos monográfia jelent meg Kosáry Domokosról. Recenziónk.
A magyar kölcsönkötvények szinte példa nélküli árfolyamemelkedést érnek el a londoni tőzsdén, ami Magyarország hitelképességének helyreállását jelzi.
Ha Rezeda olyan helyre megy ebédelni, ahol már az ötödik generáció viszi a boltot, akkor elvárásai vannak.
Született forradalmár, kíméletlen fanatikus, és tanítómesteréhez, Leninhez híven megszállottja a világforradalom eszméjének.
Több ezer zsidót hívott be a zászlóaljába, köztük 18 év alatti és 45 év feletti nem hadköteles személyeket is, hogy megmentse őket a deportálástól.
Nyilván egy milánói katolikus iskola fehér tanulója a tettes, vagy egy izlandi bálnavadász. Erre tessék!
Az amerikaiak dinamizmusa hozhat megoldást az ukrajnai konfliktusra.
A két csapat hétfőn egymás ellen játszik a Premier League második fordulójában.
A szövetség vezetői júliusban ülnek össze.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.