Lapunk mai számában röviden hirt adtunk már róla, hogy a Dunántúl egykorhírhedt, félelmetes haramiája Savanyu Józsi kedden megölte magát. Az egész Dunántúlt és igen sokszor Somogyvármegye lakosságát is nagy rettegésben tartotta a hires haramia garázdálkodása. A vén betyárt, kire valóságos hajtóvadászatot rendeztek annak idején, sohasem találta el a pandúrok és csendőrök golyója. Sokszor 15 – 20 fegyvercső közül sértetlenül szabadult meg, még végre ősz fejjel a saját revolverének egy kicsi golyója oltotta ki életét.
A hírhedt betyár öngyilkosságáról a veszprémmegyei Tótvázsonyból a következőket írják lapunknak:
Savanyú Jóska, ki alig egy éve szabadult ki a váci fegyházból, kedden délután egy revolverlövéssel véget vetett életének. Öccsének, Savanyu Jánosnak a lakásán, a tótvázsonyi uradalomhoz tartozó Sós-pusztán követte el az öngyilkosságot.
A szobában nem volt senki sem. Savanyú Jóska előbb tiszta ruhát vett magára. Fölöltötte lenge lobogós gatyáját, pitykés dolmányát, fölhúzta rámás, sarkantyus csizmáját, fejére csapta árvalányhajas kalapját. Úgy ment a halálba, mint egy bukott hadvezér: harci díszeivel és jelvényeivel. Aztán asztalhoz ült, egy darab papirost tett maga elé és iromba, girbe-görbe öregbetükkel irta rá:
– Nem bírom már tovább a nagyfájdalmakat.
Azután vastag kötelet keresett elő a vén betyár és erősen odakötözte magát egy székhez. Talán azért tette, mert félt, hogy az öngyilkosság után nagyot zuhan és ezt a fájdalmas ütést is érezni fogja.
A székbe ült és a revolver csövét halántékához illesztette. Fölnyitotta a kakast, elhúzta a ravaszt, és a golyó agyába röppent. Savanyu Jóska meghalt. Felső teste lehanyatlott a székről, amely fölborult. Úgy találták a fegyházviselt aggot a padlón, vérében fekve.
Öccse nyomban jelentette az öngyilkosságot a hatóságnál. Tegnap délután a környék óriási részvéte mellett kisérték utolsó útjára Savanyu Józsit.
Savanyu Józsit, ki garázdálkodásaival éveken át tartotta rettegésben a Dunántúlt, 1884 nyarán Zalaegerszeg mellett fogta el egy Orosz Albert nevű csendőrőrmester. Huszonkét évi raboskodás után múlt év február 21-én került ki a váci fegyházból, ahol huszonkét éve ült. Kiszabadulása után Veszprémbe utazott, ahol beteg nővérénél tartózkodott. Majd öccséhez, Savanyu Jánoshoz kvártélyozta be magát. János a tótvázsonyi uradalomban, a Sós-majorban becsületes juhász. Itt talált szállást és szeretetet is a vénségére megtört betyár.
Télen keserves napjai voltak Savanyu Jóskának. Folyton betegeskedett, napokig nyomta az ágyat. Orvosi tanácsra a veszprémi kórházba ment, ahol öt hétig feküdt. Itt gondosan ápolták és sikerült is megcsökkenteni a fájdalmait. A napokban ismét visszatért a Sós-majorba. Sokat panaszkodott az öccsének meg a szomszédságnak, hogy ő beteg, öreg ember, sok bűn nyomja a lelkét, nincs mit várnia a sorstól. Azok, akik előtt igy kiöntötte a szive keservét, nem is sejtették, hogy a vén zsivány az öngyilkosság gondolatával foglalkozik.
Savanyu Jóska még halálában is büszke volt. Akkor végzett magával, amikor senki sem volt körülötte. Félt, hogy még talán orvosi segítséggel megakadályozzák benne, hogy meghaljon. Pedig ő tudta legjobban, hogy rászolgált erre a nagy áldozatra.
Az öngyilkossá lett betyárt, aki csaknem egész Dunántúlt földúlta rablóbandáival, 1884-ben szállították be a váci fegyházba. Örökös rabságra szólt az itélet. A fegyházigazgató már a bevonulása napján figyelmeztette Savanyu Jóskát, hogyha kifogástalanul viselkedik, húsz év leteltével föltételes szabadságot kaphat. A bűnös megfogadta, hogy igyekezni fog és meg akar javulni.
Savanyú Jóska a betyárbecsületét kötötte ehhez az ígéretéhez és állt is szavának. Balkay István, a váci fegyháznak azóta öngyilkossá lett igazgatója, nagyon megszerette a betyárt és mindenféle kedvezésben részesítette, mert Savanyu egyike volt a legjobb viseletű fegyenceknek. A húsz év múltával Balkay föltételes szabadságot kért az igazságügyminisztertől Savanyú számára. Háromszor ismételte meg a folyamodást, de mindig eredménytelenül.
Végre is Csáky Károly gróf váci püspök interveniált a fegyenc érdekében. Csáky gróf sokat foglalkozott Savanyúval, látta, hogy teljesen a javulás utján van és személyesen járt közbe Lányi Bertalan akkori igazságügyminiszternél, aki a kegyelmi kérvényt pártolólag terjesztette föl a királyhoz. A király megkegyelmezett a zsiványnak, amiről a miniszter értesítette a püspököt.
A fegyházigazgatón kívül senki sem tudott erről. Csáky gróf udvari papjával jelent meg a börtönben, maga elé hivatta Savanyut és igen szép beszédet intézett hozzá, kijelentvén, hogy kegyelmébe és pártfogásába veszi. Megáldott keresztet és olvasót adott át a térden álló, megtért bűnösnek, aki sírva fakadt. Balkay igazgató meghatottan mondott hálát a püspöknek, aki nélkül Savanyu sohasem szabadulhatott volna ki a fegyházból.
Savanyú Jóskának, a kiszabadulása után, több cirkusz igazgatója azt az ajánlatot tette, hogy jó fizetésért mutogassa magát a bódékban. Az öreg, fehérhaju betyár önérzetesen jelentette ki, hogy ő nem mutogatni való vásári komédia. Hiába kínálták százas, ezres bankókkal, Savanyu visszautasította az ajánlatokat és teljes javulást fogadván, visszatért Veszprémmegyébe – meghalni.
(Somogyvármegye, 1907. április 13. Az idézet forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)
Száztizenöt éve, 1907. április 9-én halt meg Savanyú Jóska, a kegyetlenségéről hírhedt bakonyi betyár.
Borítókép: A kép illusztráció (Fotó: MTI/Rosta Tibor)
