– Milyen érzés volt részt venni a filmes világ legnagyobb eseményének kameráktól távol eső részén?
– Nehéz erre válaszolni, mivel nemcsak a gálára utaztam ki, hanem két hétig tanulmányúton voltam kinn Amerikában. Több étteremben is dolgoztam, ráadásul most először jártam az országban, így összefolynak az élmények. Mikor az ember megérkezik, nem azzal foglalkozik, hogy kinek főz, hanem hogy adott körülmények között tudása legjavát adja. Három nappal az esemény előtt kezdtük el előkészíteni a fogásokat, és mikor túl voltam ezen a munkán – sikerült a vadas, a csirkepaprikás, a somlói galuska és az Esterházy-torta is, sőt még újítani is tudtam –, akkor belépve a feldíszített rendezvényterembe valóban megcsapott az érzés, hogy ez nem mindennapi éjszaka lesz. Különleges aurája van annak, ha egy helyen ennyi híresség jön össze.
– Hogyan válogatták össze a menüsort?
– Wolfgang Puck és csapata 1995 óta felel az Oscar-gála konyhájáért. Korábban sosem volt magyar étel az étlapon, az idén viszont megszületett az ötlet, hogy legyen nemzetközibb a konyha. Felkerültek a menübe például török fogások, hiszen van isztambuli Spago étterem is. Budapesten tavaly nyitottunk, így került szóba, hogy én is mehetek. A gála előtt körülbelül két hónappal tisztázódott a részvétel, illetve az ehhez kapcsolódó bonyolult adminisztrációs folyamat, például külön ajánlólevelet kellett kapnom, hosszú kérdéssorra kellett válaszolni a vízumhoz. Ezek után tudtunk csak elkezdeni gondolkodni a menüsoron. Mindenképp olyan ételeket szerettem volna bemutatni, amelyek a magyar konyhához kötődnek, és ha bárki a vendégek közül Magyarországra látogat, akkor rögtön felismerje az adott fogást. Az is fontos volt, hogy alkalmazkodjunk az amerikai ízlésvilághoz is.
– Miben más az amerikai ízkultúra, mint a magyar?
– Korábban a különbségekről csak hallomásból voltak élményeim, most tapasztaltam meg, hogy szeretik az édeset, a fűszereset, a húst, a krémes állagú ételeket és a csokoládét. Így a csirkepaprikást ugyanúgy fűszeresen készítettem el, mint mikor otthon hegyes erőspaprikát főzünk bele, igaz, ropogós tésztakéregbe került, hogy jobban tálalhassuk falatként. A vadas marhapofából készült teljesen a magyar ízvilágnak megfelelően, de a marha az amerikaiak egyik kedvenc húsétele, ráadásul a szószrész enyhén édes és mustáros, így megfelel az ízlésüknek. A somlói galuskát úgy lehetne egy amerikainak elmagyarázni, hogy ez magyar tiramisu, hiszen krémes édesség, amely kakaópor helyett csokoládéval készül. Ezt némileg újragondoltuk, dió formában tálaltuk. Az Esterházy-torta viszont teljesen hagyományos módon készült. Még az előkészületek során egyeztettük a menüt Wolfgang Puckkal, aki az első pillanatban felvetette az Esterházy-torta ötletét, mivel az egyik személyes kedvence. Abban maradtunk, hogy ezen semmit nem változtatunk, mivel olyan jellegzetes képet mutat, olyan egyszerű bája van a barna-fehér csíkozásnak, hogy bármelyik bécsi vagy budapesti kávéházban ugyanúgy néz ki, tehát az amerikai vendégek is rögtön felismerhetik.