Láthatatlan emlékmű

Az olvasó felelősségét hangsúlyozza Jelenits István piarista szerzetes megállapítva: a kimondott szó csak a várakozókhoz jut el. Ahhoz, aki hallani akar. Görömbei András találóan összegezi a költői magatartást: „Emlékezni,­ látni, megnevezni és sohasem félni.” Nagy Gáspár költészete valóban ilyen: válasz a kérdezőnek. Rá is emlékezünk április 11-én, a költészet napján.

Budapest, 1990. augusztus 30. Nagy Gáspár költő budai otthonában. MTI Fotó: Molnár Edit Fotó: Molnár Edit Forrás: MTI

Április 11-éhez, a magyar költészet napjához is kapcsolódva Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek április 12-én Nyíregyházán, április 26-án Budapesten, a Vigadóban játsszák az Öröknyár – In memoriam Nagy Gáspár című versszínházi előadást. A szerkesztő és rendező Ekler Andrea maga is a költészet napján – 2004. április 11-én – találkozott először személyesen Nagy Gáspárral, aki pár nappal korábban lapunkban olvasta az irodalomtörténész nyilatkozatát (Az igazi áldozathozatal elvárások nélküli. Magyar Nemzet, 2004. április 9.) arról, hogy milyen felajánlást követel írótól és költőtől az irodalom. Húsvét és a költészet napja közeledtével adódott a párhuzam: az írói, költői létmód feltétlen áldozatot követel. És nem csak abban az értelemben, ahogyan Sütő András „Szemet szóért” áldozott – vagy Petőfi Sándor az életével. Ekler Andrea a másokért felelős gondolkodók közül megemlíti még Csoóri Sándor, Nagy Gáspár és Vörösmarty Mihály, Madách Imre, József Attila, Nagy László, Baka István, Németh­ László nevét is.

– Amikor a Magyar Nemzet hasábjain kifejtettem, hogy olvasatomban vannak olyan szerzők, akik az érvényesülés, az egyéni érdek előtérbe helyezése miatt műveikben feláldozzák a „titkot”, és elfeledkeznek a kimondott szó erejéről, a kimondás felelősségéről, váratlanul megjelent a Magyar Napló szerkesztőségében Nagy Gáspár. Engem keresett, és átadta dedikált könyvét egy borítékban. Jellemző volt rá ez a magatartás – emlékezik vissza a jelenetre az irodalomtörténész. – Minden érdekelte, mindenre figyelt. Szívügye volt a magyar és kelet-közép-európai történelmi, kulturális hagyomány, belső igényéből fakadóan annak jelenét is követte, alakította. Költői, írói, szerkesztői munkája, közéleti tevékenysége mellett ezért vett részt konferenciákon, könyvbemutatókon, kiállításokon, színházi előadásokon, olvasóként, szerkesztőként naprakészen követte a kortárs irodalom, tudomány alakulását.

Őt is követték: az Öröknyár című versszínházi előadás Nagy Gáspár „rendszerváltó” versei mellett betekintést nyújt a III/III-as aktákba, hogy érzékeltesse a kommunista diktatúra működési mechanizmusát. A darab összefoglalója Milan Kunderát idézi: „a történelmet önmagában is egzisztenciális helyzetként kell felfogni és elemezni.” A történelmi helyzet soha nem csupán háttér, nem díszlet, hanem „emberi helyzet, felnagyított élethelyzet”. Buda Ferenc fogalmazta meg találóan Túl a falon című kötetében: „Ötvenhatból […] bízvást annyi volt, s van, ahányan megélték. Ahányan megéltük.” Ekler Andrea szerint ez vonatkozik az utókorra is, mert az élmények, tények sokaságából alkothatunk szubjektív képeket, amelyek együtt sem válhatnak egésszé, inkább befejezetlen közös alkotássá. Egy véget nem érő mondattá, ahogy Nagy Gáspár fogalmazott: egy láthatatlan emlékmű talapzatán.

Aki beleolvas az MMA Kiadó gondozásában nemrégiben megjelent Nagy Gáspár Összegyűjtött versek című munkába, az választ kaphat napjaink elodázhatatlan kérdéseire, a társadalom lelkiállapotára is. A rendszerváltozás után született fiatal nemzedéknek magyarázatul szolgálhat a Válasz a kérdezőnek című vers mottója: „a kitervelt versek és / a kitervelt gyilkosságok / korában aki verset kér / tőlem: az életemet kéri.” (Csaknem ismeretlen költő a XX. század utolsó negyedéből) – ezt a csaknem ismeretlent faggatva érthetjük meg igazán, hogy honnan, milyen mélyről, mennyire a peremről, a sarokból, beszorított helyzetekből indulhatott el a közbeszéd a nemzetről. A versszínházi előadás során is megformálódik a „Lefokozott szívűeknek / valami szabadítót mondani / a kapuk alatt” felelősségteljes magatartása.

– Nagy Gáspár korai halálának 15. évfordulója is 2022 – emlékeztet Ekler Andrea. – Fontosnak tartjuk, hogy minél több helyszínen minél több korosztály számára felidézzük költészetét, becsületes, egyenes, tiszta lelkületű emberi, költői személyiségét. Nagy Gáspár a rendszerváltás előtt és után is megőrizte rendíthetetlen hitét, elhivatottságát, költészetében a morál és esztétikum egységét, s mivel egy pillanatra sem vált szélkakassá: hitelességét is.
Nemzedéktársaival együtt sürgette a történelmi tisztánlátás szükségességét. Az Illyés Gyula 85. születésnapján című esszéjében így fogalmaz: „a gond, az a közös gond, amiért az egész íróság szolgálat lett, aszkézissé vált, hát ez az, ami lenyűgöző. ’Óvni egy széthulló családot’, magára eszméltetni és megtartani egy nemzetet, ha sem a politika, sem pedig a fennkölt szellemek ez ügyben már nem éreznek illetékességet.” Görömbei András találóan összegezte Nagy Gáspárról írott monográfiájában a költő alapelveit: „Emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni.”

– Már a hetvenes években is megfigyelték, de a „verspetárdák csak később robbantak”, a nagy botrányok a nyolcvanas években következtek.
A Mozgó Világ 1975-ben a Csak nézem Olga Korbutot című versével indult, amelynek eredeti címe – találó nyelvi leleményeinek egyike – Szaltószabadság lett volna. 1977-ben Nagy Gáspár is alanya volt az Alföld folyóirat betiltott interjúsorozatának. 1982-ben a Tiszatáj Illyést köszöntő számából törölték a Három megjegyzés: egy választ, Illyés Egy mondat a zsarnokságról című versére való direkt utalás miatt.

A legnagyobb visszhangot kiváltott, legismertebb botrányt az Új Forrás 1984/5. számában közölt Öröknyár: elmúltam 9 éves című vers váltotta ki – sorolja az irodalomtörténész. – A költő Nagy Imre kivégzésének 25. évfordulóján rögzítette: „egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI”.

A következmények sem maradtak el, Nagy Gáspár kiadásra váró kötetét a Magvető Kiadónál letiltották, és mivel továbbra is forrt körülötte a levegő, a Magyar Írószövetség titkári posztjáról is eltávolították. Görömbei András jegyezte fel naplójába, hogy az utolsó szó jogán a költő elmondta: „Én azt hiszem, hogy az írók számára különösen embertelen aszkézis lemondani történelmünk bizonyítható sebeiről.” Művészetének, ellenzéki tevékenységének tükrében tudjuk, nem is mondott le róluk soha. 1989. június 16-án ő helyezte el Cseres Tiborral az Írószövetség koszorúját Nagy Imre és társai újratemetésekor. Nagy Gáspár ezt tekintette személyes rehabilitációjának.

Hogyan, mitől válik tehát megfoghatóvá a költői áldozat? Visky András író szavaival: „A láthatatlant megragadni a láthatóban, ez az áldozat. A kiábrázolás a szertartás maga”, ami vonatkozik a kimondott szóra, a Könyv megnyitására. Jelenits István piarista szerzetes magyarázata szerint azzal, hogy elrejtőzik, legalább annyira meg is mutatkozik Jézus: így szeret. Azért jött, hogy életünk legyen. Akár íróink, költőink – fűzi a fenti gondolatsorhoz Ekler Andrea, aki a költészet napjára készülődve megemlíti: Nagy Gáspár életművében végigkövethető József Attila hatása. Az intertextuális utalások mellett több József Attilát „megszólító” verset is írt. Ilyen a Sárfelirat posztumusz kötetben a Te Istenre bíztad – „Tudd meg hát, József Attila, / neved hibátlanul áll ott / sírod fölött, ez lett a sorsod sorsa, / s már bűntelenül örökre a tiéd, / mint ama megtöretett kenyér, / mint szánkban az ostya, / mint két fiú-testvér, / legyen a neved is áldott, / ahányszor csak kiejtem e két szót, / József és Attila, / mindig arra gondolok: / legvégül te Istenre bíztad a világot…” Hasonlóan vallomásosak a Félig vakon írt levél J. A.-nak sorai: „…amit régóta / magam is a legfontosabbnak tartok… / és nagyon szeretlek érte: ’Az Isten itt állt a hátam mögött, / És én megkerültem érte a világot.’ /

Látod, most kicsit jobban látok…”

Borítókép: Nagy Gáspár költő budai otthonában, 1990 (Fotó: MTI/Molnár Edit)