Amikor Ábel e sorokat rója, éppen zajlik az országgyűlési választás. Írjon róla, ne írjon? – dilemmázott. Végül úgy döntött: nem érdemes előre írni a medve bőrére.
S úgy általában nagyon óvatosan kell bánni mostanság a medvével, mert könnyen úgy járhat az ember, mint Ábel szülővárosa, amely ellen román főügyészségi vizsgálat indult egy medvefej miatt. A medvefejet nem az utcán találták nejlonzacskóba csomagolva, hanem a város címerében, kardélre hányva. De idézzük pontosan a címer (azaz a város) ellen, rendőrségi szakzsargonban megfogalmazott vád szövegét: „állatok ellen elkövetett kegyetlenségre bujt fel a behunyt szemű medvefejet átszúró ezüstszínű penge”. Mondjuk, Ábel olyan formában is el tudta volna képzelni, hogy: medvefejnek látszó tárgy, kardnak látszó tárggyal átszúrva. Vagy: átszúrva látszik lenni. Hiába, a jog nyelve már csak ilyen félős nyelv, amelynek egy érzék nem érzék. Ha azt látja, hogy egy konyhakés mered ki a hulla melléből, az még nem elég ahhoz, hogy leírja: konyhakés. Meg is kell tapogatni, bizonyítani kell, hogy kés, és a konyhában használták, nehogy utólag kiderüljön: partvis volt. Vagy akként használták.
Azt a megfogalmazást azonban, hogy „behunyt szemű medvefej”, férfiasan elismeri, maga is megkönnyezte. Az ügyészségi fogalmazóból minden jel szerint kibukott az elvetélt irodalmár, amit az „ezüstszínű penge” is megerősít. Viszont a város vezetése máris megkönnyebbülhetett, hiszen – tekintve, hogy a medvefej lehunyt szemmel látható a pengén, ami arra utal, hogy vagy elbóbiskolt, vagy elhunyt – e megfogalmazásnak köszönhetően a „különös kegyetlenséggel elkövetett” minősítés már nem alkalmazható. A medve tehát már halott volt a metélés időpontjában. Vagy aludt. És hát Ábel azt is furcsállotta, hogy a vizsgálat nem ismeretlen tettes, hanem a város mint kollektív gyanúsított ellen indult. Nincs hír arról, hogy a rendőrség ujjlenyomatot vett volna a polgármestertől, bekérte volna a vadászati engedéllyel rendelkező városiak listáját, esetleg a medve további testrészeit kereste volna, például házkutatás formájában. A vértanú medve végtisztessége szemmel láthatóan közömbös volt a hatóság számára, csupán a további áldozatokat szerette volna megelőzni. A főügyészség, furcsa mód, az ilyenkor szokásos procedúra (gyanúsított szembesítése a címerrel, alibijének igazolása, poligráfos vizsgálat, óvadék megállapítása s a többi) helyett mindössze a címer elfogadásának iratait összegző dossziét kérte be, személyek beidézésére nem került sor. Sem foganatosítás.