Szőcs László: Sír ma Argentína
Tíz emberből négy nyomorog.
Tíz emberből négy nyomorog.

Rezeda Kázmér utazásai.

A magyar kultúra városát nehéz, de a magyar nyelv városát már könnyebb megnevezni.

Claudia Andujar fotóiból a közelmúltban nyílt meg az első nagyobb magyarországi kiállítás a Néprajzi Múzeumban.

Kevin Macdonald a nagyapjáról, Scorsese és Coppola kedvenc rendezőjéről.

Meg kellene találni azokat az embereket, akik fontos, de tudományos visszhang nélküli kutatásokat végeznek.

A turanizmus eszméjét a testvérkeresés hívta újra életre.

A székesfehérvári királysírok genetikai vizsgálatait nehezíti, hogy a hódoltság idején a csontok nagy része elveszett

A Hamász terrortámadása egyértelmű háborús bűncselekmény, de nem népirtás.

Ilyen volt a szabadságharc a magyar vidéken.

Somogyi Balázs levágott végtagokról, textilekbe tervezett obszcén kifejezésekről és a néptánc megtartóerejéről.

A Netflix szériája három részben mutatja be Arnold Schwarzenegger életútját, méghozzá Arnie előadásában.

Legalábbis Hollywood szerint.

Az etnikai alapú politizálás jövője a tét.

Ma a kamaszok akár három-négy évvel korábban is érhetnek, mint száz-kétszáz évvel ezelőtt.

Nincsen többé értekezlet, csak meeting.

XXII. századi technológiát vagy a virtuális valóság vadhajtását látjuk?

A magyar irodalomban nem alakult ki átfogó realista-társadalomábrázoló szemlélet, de szeretjük az Agatha Christie-szerű műveket.

A gasztronómia nem az a tevékenységtípus, amibe szívesen vágnak bele az új vállalkozók.

Polgár Éva a szüreti harmonikatokról, az identitástudatról, illetve a magyar, a finn és az amerikai zenetanításról.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megindító videót tett közzé a miniszterelnök a Kossuth téri megemlékezésről.

Idén sem mutatják be a tiszás jelölteket, nem találnak elég embert.

A hatóságok a lakosság közreműködését kérik.

Mutatjuk, mire figyeljen október 26-án hajnalban.

Lucy Powellt választották a kormányzó brit Munkáspárt vezetőhelyettesévé.

Történelmi találkozóra készül az amerikai elnök.

Már a szakértők is kudarcról beszélnek a szankciók kapcsán.

Lajtos Nóra írása a nemrég elhunyt Nemzet Művésze emlékére

Amikor beköszöntenek a fagyok, akkor már nem szabad kint hagyni a muskátlit.

Hajmeresztő manővert rögzített hajnalban a buszvezető fedélzeti kamerája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.