Százhuszonöt éve született Salkaházi Sára zsidómentő apáca, a nyilasok áldozata

Az 1899. május 11-én született Salkaházi Sára többedmagával együtt közel száz zsidónak adott menedéket a II. világháború végén, nagyrészt nőknek és gyerekeknek. A nyilasok az általa bújtatott zsidókkal együtt elhurcolták és a Dunába lőtték, ennek emlékét is őrzi a Cipők a Duna-parton emlékmű. A Szentszék 2006-ban boldoggá avatta a zsidómentő apácát. Ez volt az első, Magyarországon celebrált boldoggá (illetve szentté) avatás 1083 óta.

Salkaházi Sára tragikus halálának emlékét is őrzi a Cipők a Duna-parton emlékmű. Fotó: Wikipédia

Szerzetesnővéri fogadalmát 1930 pünkösdjén tette le a Csongrád vármegyei Szegvárott. Erről az eseményről jegyezte föl naplójában a következőket. 

Két év előtt még cigarettázó, mulatozó, cigánnyal huzatós, könnyelmű ember voltam! Hát mit akarok most, néhány hónap múlva? – Egy éve, hogy a társulatban vagyok, 20 hónapja, hogy hivatásomra ráébredtem! Tehát nem is két év! Nos, akkor beszélhetek-e elkészültségről? Nem, nem, nem! És lám, tegnap mégis ott térdeltem és mondtam kicsit akadozó nyelvvel, kicsit meghatottan, kicsit mégis szárazon: »Édes megváltóm, Uram Jézus…« Nem a magam erejéből mondtam, nem a magam elhatározásából, hanem azéból, aki kiválasztott és hívott és hozott! És persze már nem mondhatok semmi mást, csak azt, hogy Áldott legyen az Isten! Alleluja! Alleluja! Alleluja!

Jelmondatát a Radnóti Miklós költői világában is szereplő Ézsaiás (a katolikus hagyományban Izajás, az izraelita tradícióban Jesaja) prófétától – aki „a rettentő szavak tudósa” – vette: Ecce ego, mitte me! – Íme, itt vagyok, engem küldj!

Salkaházi Sára, az apáca

A Szociális Testvérek Társasága tagjaként az elesettekről való szociális gondoskodás, a kisgyermekek gondozása és az idősek ellátása volt a fő feladata, de a rend sajtójának egyik koordinátora is ő volt. Ennek szellemében Komáromba érkezvén újjászervezte a helyi tevékenységi formákat: vezette a komáromi népjóléti központ irodáját, az ötszáz személyes gyermekkonyhát, a Liturgia könyv- és papírkereskedést, szerkesztette és megjelentette a Katolikus Nő című havi folyóiratot, valamint hittanórákat tartott elemi és polgári iskolai diákoknak.

A zsidóüldözés idején bátran kiállt a megkülönböztetés és a kirekesztés minden formája ellen. 1943 elején egy cikkében a következőket írta a zsidó származású munkaszolgálatosok embertelen helyzetére utalva. 

Akarsz a veszedelmek közepette szeretteidnek kettőzött isteni segítséget? Fogadd szívedbe mások sorsát, különösen azokét, akiket így szívedbe fogadnod nehéz. Fogadj szívedbe egy munkatáborost, akit a korszellem kizár a testivérközösségből. Merd ezekben a halálosan komoly időkben szívedből kiűzni a közönyt, a szeretetlenséget, a gyűlöletet – merd bent, szíved legmélyén, testvérednek elismerni azt a másik anyát és fiát, merd befogadni fájdalmát és hordani keresztjét. És merj tenni. Merd kérni, kívánni, sürgetni olyan hozzátartozódtól, ki munkatáborparancsnok, hogy olyan fölöttese legyen a szolgálatosoknak, amilyen fölöttest ő kíván fiának a fronton vagy ellenség fogságában. Hangoztasd előtte Krisztus örök érvényű igéit: amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel fognak nektek viszont mérni.

Szépirodalmi ambíciói szerzetesként sem hagyták el. Novellái mellett színművet írt a XIII. századi magyar domonkos nővér, IV. Béla király leánya, a tatárjárás idején született Árpádházi Szent Margit életéről, akinek életszentségét 1943 novemberében hirdette ki Tiszteletreméltó XII. Piusz pápa. Salkaházi Sára a Fény és illat című misztériumjátékot maga tanította be a szerzetesi családjához tartozó színjátszók számára. A darab bemutatóját 1944. március 19-én rendezték meg a budapesti Magyar Művelődés Házában, a mai Erkel Színházban.  

Azon a napon hazánkat a náci Németország csapatai szállták meg, amelynek egyik tragikus következménye az antiszemitizmus minden korábbinál nagyobb arányú terjedése, az intézményes zsidóüldözés és végső soron a magyar zsidóság haláltáborokba hurcolása volt. Salkaházi Sára és munkatársai elsősorban zsidó nőket, főleg anyákat és gyermekeket bújtattak a holokauszt idején: egyszerre harminc–negyven főt, de az általuk megmentett magyar zsidók száma száz körül van. A rendje által fenntartott Bokréta utcai katolikus leányotthon vezetőjeként sok üldözöttnek nyújtott menedéket, illetve a balatonboglári Jankovich-telepi üdülőjükben is számos magyar zsidó polgár kapott biztonságos szállást.

Tevékenysége miatt a nyilas diktatúra idején följelentették. A hazaáruló Szálasi Ferenc és nemzetiszocialista követői az általa bújtatott zsidókkal együtt elhurcolták és a Dunába lőtték 1944. december 27-én. Holtteste soha nem került elő, sírja nincs. Szemtanúk visszaemlékezése szerint agyonlövése előtt letérdelt, keresztet vetett és – kivégzői szemébe nézve – imádkozva halt meg. Csaknem egy évtizeddel a vértanúhalála előtt, 1935 áprilisában írta a naplójában: 

Sokszor gondolok halálomra, hogy milyen lesz? Úgy akarok gondolni, hogy teljes alázatossággal, fogadjam el Istentől, bárhol, bármilyen körülmények között küldje nekem.

Embermentő tevékenységét és mártíromságát a zsidó közösségek és a katolikus egyház is elismerte. A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet fölvette a Világ Igazai közé 1969-ben. XVI. Benedek pápa pedig a boldogok sorába iktatta, vagyis engedélyezte a katolikusok számára nyilvános tiszteletét. Ünnepnapja a születésnapja: május 11. Boldoggá avatása 2006. szeptember 17-én történt a budapesti Szent István téren, tízezres tömeg jelenlétében.  

Salkaházi Sára egyszerre volt modern nő, alkotó értelmiségi, a keresztény hitét vállaló és a zsidóüldözés idején tomboló gyűlölet ellen bátran föllépő asszony, aki a származásuk miatt üldözöttek védelmében az életét is a képes volt föláldozni. Nem sokkal a halála előtt följegyzett gondolatai pedig örök érvényűek: 

Nem a dinamit, nem az ekrazit, nem a bomba rombol, pusztít, hanem az ezeket irányító lelkület: a gyűlölet. A gyűlölet gyászba, fájdalomba dönt. A szeretet könnyet töröl, megvigasztal. Mi szeretet akarunk. És igazsággal akarunk építeni.