A szerző, aki politikai pályafutása során Berlin pénzügyi szenátora is volt, már első könyve megjelenése előtt is megosztó személyiségnek számított a szociális juttatások megkurtítására tett javaslatai miatt. A bevándorlás baloldali, pénzügyi szemléletű kritikájával saját párttársainak ellenérzését is felszította, így a Németország felszámolja önmagát című munkájának megjelenése után szinte azonnal kezdeményezték az SPD-ből történő kizárását. Ez végül 2020 júniusában történt csak meg, a Magyarországon Ellenséges hatalomátvétel címmel megjelent könyvében leírtak, az iszlám vallás és kultúra kritikai megközelítése miatt. Ugyan jelen recenzió tárgyát képező művének első kiadását hazájában órák alatt elkapkodták, személye hamar a liberális botrány- és gyűlöletkeltés céltáblájává vált. Sokatmondó tény, hogy a könyvet övező hisztérikus hangok kórusát gyarapította Angela Merkelé is, de ő később kénytelen volt elismerni, hogy valójában a mű olvasása nélkül alkotott véleményt. Ugyanakkor megállapítható – és ezt a szerző előszeretettel hangoztatja is – az általa kiváltott általános disputa ellenére egyetlen ténymegállapítását, felhasznált statisztikáját nem sikerült megcáfolni vagy érdemben vitatni. Bírálói, akik közül legalább néhányan tényleg kezükbe vették a könyvet, leginkább a szerző eugenikus gondolatait támadták, szociáldarwinistának aposztrofálták, ahogy azzal a gyakori váddal is illették, hogy idegengyűlöletet szít. Védekezésképp a szerző többször hivatkozik olyan közéleti személyiségekre, mint Necla Kelek szociológus, Ayaan Hirsi Ali író vagy Seyran Ates jogtudós, mert őket nehezen lehet német nacionalistának beállítani. Mivel a Berliner Morgenpost 2010-ben végzett közvélemény-kutatása szerint a német lakosság csaknem fele egyetértett Sarrazin téziseivel, és az ellene indított lejárató kampány inkább csak népszerűséget szerzett neki és további érdeklődést generált, így a későbbiekben a mindig megfontoltan és higgadtan megnyilatkozó közgazdász-politikus további öt könyvével szemben a mainstream média inkább az elhallgatás fegyveréhez nyúlt.
Sarrazin később finomította elméletét, aktualizálta az általa használt statisztikákat, aminek oka nem annyira alapfeltevéseinek, prognózisainak tökéletlensége volt, hanem inkább az a 2010-ben még nem modellezhető eseménysorozat, amely az illegális migrációs hullámot elindította és napjainkig életben tartja. A 2021. évi német újranyomáshoz írt előszavában – amelyet a magyar kiadás is tartalmaz – úgy látja, az eltelt idő végsősoron mégiscsak őt igazolta.
A könyv maga hét alaptézis köré épül, amelyből a szerző álláspontja szerint egyértelműen következik a német gazdaság hatékonyságának és versenyképességének a jelenben már tetten érhető és a jövőben egyre gyorsuló csökkenése.
Sarrazin részletesen sorba veszi a pénzügyi okokon túl a szociokulturális tényezőket, és javaslatokkal él a hanyatlás megállítására. Problémaként értékeli, hogy a német népesség számának csökkenése a többnyire szociális juttatásokból élő, alacsonyabb társadalmi és gazdasági pozícióban lévő népességet kevésbé, a jobb jövedelmi és kedvezőbb kognitív képességekkel rendelkezőket pedig jobban érinti. Statisztikákkal támasztja alá, hogy az anyagi depriváció, a szellemi és fizikális restség, amely a szociális juttatásokból élők jelentős hányadára akár okként, akár következményként jellemző, az ezen családokban felnövő gyermekekben újratermelődik. A fentiek miatt az egyre csökkenő német népesség kognitív kompetenciái összességében romlanak, amit a PISA-tesztek eredményei is alátámasztanak, illetve a munka modern világába történő integrációjuk is egyre nehezül. E körben Sarrazin visszatér korábbi szenátori vesszőparipájához és a szociális juttatások rendszerének átstrukturálását, újragondolását javasolja, álláspontja szerint
sem erkölcsi, sem funkcionális szempontból nem helyénvaló, hogy egy önálló hozzájárulásra képes egyén ellenszolgáltatás nélkül éljen mások munkájából.
Kifogásolja, hogy a német szociális rendszer, amely egy mindenkit megillető, minimális jövedelmet nyújt, bár a bibliai konnotáció szerinti szegénységtől valóban védelmet jelent, de olyan következményekhez vezet, amelyek egy alapvetően képzetlen és munkakerülő réteg további növekedésének és strukturális megszilárdulásának kedveznek. Amelynek végeredménye, hogy munkaképes emberek juttatásfüggő passzívitásban vegetálnak. Sarrazin e körben a médiának is felhánytorgatja, hogy az erőfeszítés kultúrája helyett a „nyugágyét” népszerűsíti.
Sarrazin a népesség fogyásával kapcsolatban szomorúan állapítja meg, hogy a németek túl restek és közönyösek ahhoz, hogy egy jövőt biztosító születési szintről maguk gondoskodjanak, és mintegy kiszervezik ezt a feladatot a bevándorlóknak. Azonban a Németországba irányuló bevándorlás nem a foglalkoztatásba, hanem túlnyomórészt a szociális ellátási rendszerbe hozott új embereket. A bevándorlás csak akkor megoldás, ha az újonnan érkezők kognitív képességei és kvalifikációi meghaladják a német középértéket, ez az összefüggés azonban csak a távol-keleti, illetve a kelet- és közép-európai jövevények esetében mutatható ki, a török, afrikai, közel-keleti bevándorlás esetében nem. A fentiek okán Sarrazin határozottan leszögezi, és statisztikákkal bizonyítja, hogy a muszlim bevándorlók alacsony foglalkoztatási arányuk és az állami segély jelentős igénybevétele miatt többe kerülnek az államkassza számára, mint amekkora gazdasági többletértékkel bírnak. Az általuk képviselt társadalmi értékrendszerek pedig mind kulturálisan, mind civilizációs szempontból visszalépést jelentenek. Aggasztó körülménynek tartja, hogy a muszlim bevándorlókra jellemző alacsony munkaerőpiaci részvétel és a magas segélyfüggőség a második és a harmadik generációra is átöröklődik.
A mű alapvető érdeme, hogy a problémák felvetése mellett konkrét megoldási javaslatokkal is szolgál.
Az oktatási rendszert illetően szorgalmazza az egész napos iskola modelljét, amely képes lehet ellensúlyozni az otthonról hozott káros minták szocializációs következményeit, és amely a tanulmányi eredmények, így végsősoron az életesélyek jelentős javulását eredményezheti. A családalapítást, a gyermekvállalást kedvezményekkel ösztönözné, míg a bevándorlók szociális juttatásokhoz való hozzáférését minimalizálná.
Olvasva a könyvet majd másfél évtized távlatából elmondható, hogy Sarrazin nézetei kiállták az idő próbáját, a társadalmi diskurzus már nem annyira téziseinek érvényessége, hanem prognózisai bekövetkezésének időpontja körül zajlik. Mindezek ellenére jószándékú és körültekintő javaslatai hazájában teljes elutasításba ütköznek. Pedig elképzelhető, hogy nemcsak a diagnózis pontos, hanem a recept is jó.
