Üveg, beton és acél. Nagyjából így lehet leírni a dél-koreai fővárost. Impozáns toronyházak, befolyásról árulkodó céglogók, a technológiai forradalom itt kézzel fogható, minden sarkon tetten érhető.

A szédítő koreai sikert nem alapozta meg semmi, ők saját erejükből küzdötték fel magukat a pusztító koreai háborút követően. Az 1950 és 1953 között dúló pokoli háborúban született meg Dél- és Észak-Korea, a hidegháború máig élő anakronizmusa, a koreai nép örökösnek tűnő megosztottsága. Egyik fél sem ismeri el a másik létezését, amolyan megszálló őrülteknek tartják délen a kommunistákat, északon pedig az Coca-Colát ivó délieket, akiket amerikai csatlósoknak néznek. Szöulban is számos helyen lehet látni térképeket, amelyeken nyoma sincs a tűzszüneti határnak, a fegyvermentes övezetnek (DMZ).
Pedig a határ nem átjárható.
Zászlóháború
A fővárosból nagyjából egyórás autóút a DMZ. Bár a helyzet egyáltalán nem megnyugtató, a helyszínre turistacsoportok özönlenek, hogy távcsővel láthassák a kommunista zárványt. A katonai jelenlét természetesen nagyon komoly, egy egyenruhás fiatal el is mondta, ide nem vezényelnek sorállományúakat, csakis jól kiképzett elitkatonák szolgálják a haza védelmét az első vonalban. A Dora kilátóból kis hegyvonulat látszik, mögötte feltehetően tüzérséget állított fel Észak-Korea. Keszong nagyváros körvonalai is kivehetők, s az a falu, amelynek jó eséllyel csak homlokzata van, s arra szolgál, hogy a déliek nézhessék. Itt áll a világ egyik legnagyobb zászlórúdja, a 160 méter magas acéloszlop, amely büszkén néz le a DMZ túloldalán álló, százméteres testvérére. Dél-Korea 1982-ben állította fel saját zászlórúdját, hogy hirdesse felsőbbségét, néhány hónapra rá az északiak hatvan métert vertek rájuk.

De az életet nem az határozza meg, kinek nagyobb a zászlórúdja.
Korea kollektív tudatában mindig ott lesz az elveszített országrész, de a többség egyáltalán nem foglalkozik az üggyel. A családok túl régóta élnek elszakítva, már a középkorúaknak sincs személyes emlékük a túloldalról, a fiataloknak pedig az a terület egy fekete lyuk. A repülőgép navigációjának is egyébként, feltünteti a Koreai Köztársaságot, Kínát, a kettő között pedig nincs neve a földnek. Dél-Korea megtanult kicsiből sokat csinálni és koldusszegény országként az ötvenes évektől kezdve félretette, amit megtermelt. Katonai diktatúra volt persze, hiszen hadiállapot volt, ahogy van ma is, a koreaiak egyetlen percig sem éltek békében. A nagy vezető, Park Csunghi vaskézzel irányította az országot és fektetett az oktatásba, hogy az az ország legyen ott, a Koreai-félsziget déli felén, amelyet most ismerünk.