Eladó a ház, ahol A Keresztapa II-t forgatták
5,5 millió dollárért valaki beköltözhet a legendás film több jelenetében is látható birtokra.
5,5 millió dollárért valaki beköltözhet a legendás film több jelenetében is látható birtokra.

Az elkövetőket vizsgálóbíró elé állították. A hatóságok a rablásnál használt fegyvereket és ruhákat, illetve készpénzt foglaltak le a gyanúsítottaknál.
A bíboros semmilyen diktatórikus rendszerrel nem volt hajlandó kompromisszumot kötni és együttműködni.

Képes meggátolni a fertőzés által kiváltott túlzott immunreakciót és a kialakuló tüdőgyulladást.

A videókat és hanganyagot a következő hónapokban ingyenesen teszik hozzáférhetővé.

A Berni Egyetem szerint a kutatásból kiderül, hogy a Hold még mindig dübörög.

Fontos, hogy a le-, illetve a felszerelni kívánt gumiabroncsokat és felniket is ellenőrizze szakember.

A jövevényt és családját már megtekinthetik az érdeklődők az újranyitott nagyerdei intézményben.

Az allergiaszezon sajnos nem marad el, és nem kíméli az arra érzékenyeket.

A tanulmányt készítő szakértői csoport vezetője elmondta, az emberiség az utóbbi 6000 évben ettől eltérő éghajlati viszonyok között élt.

Nemcsak a látható tartományban megjelenő fények zavarják súlyosan a több ezer éves tudományt.

A digitális eszközök használata hatékony módszernek bizonyulhat a járványokkal szembeni harcban.

Százötven év után újra megjelent a barna medve Spanyolország északi részén egy erdőben.

Az anyjukat nem fogják megtalálni, de a szakemberek szerint életképesek lesznek.

Az egyetem keresőkutyáit eredetileg a tudományos célú kutatások számára fontos állatok felkutatására használták.

A prostitúció szervezéséből élő „madám” egy éven belül másodszor bukott bele az üzletbe.

Ilyet még a kikötő legtapasztaltabb dolgozói sem láttak, a kikötő kapitánya is meglepődött.

Az erőemelőként is jeleskedő izlandi színész, világrekordot ért el az erőemelés egyik szakágában.

Bár nem vállalták új munkahelyek teremtését,így is komoly támogatást nyertek el.

Robin Cook, az orvosi krimi koronázatlan királya május 4-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már megszokott, hogy a Tisza Pártról minden nap kiderül, hogy megsarcolná a magyarokat.

Kétszázötven ajándékcsomagot adtak át a Káritász ünnepségén.

A miniszter szerint a bírói függetlenség a tiszások szerint azt jelenti, hogy „csak a Tiszának nyalnak.”

Az M4-szakasz átadásával újabb mérföldkőhöz érkezett az országépítés.

A különmegbízott szerint mindkét fél konstruktívan áll a tárgyalásokhoz.

A miniszterelnök politikai igazgatója lerántotta a leplet a háborúpártiak terveiről.

Van egy csoport Európában, amely háborút akar.

Dr. Paul Jones öt megközelítést ajánl a magány kezelésére.

Rég nem látott tőzsdei emelkedést produkáltak a nemesfémek idén.

A spanyol szakember szigorú edzőként ismert, ha a játékosok fittségéről van szó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.