Megdöbbentő felfedezés: mégsem férfi írhatta a Gula-himnuszt

Müncheni kutatók szerint meglehet, hogy más, férfiaknak tulajdonított ősi irodalmi emlékek is valójában nőktől származnak.

Elképesztő, hogy még mindig kiderülhetnek újdonságok az ókori Mezopotámiáról Forrás: haon.hu

Az eddigi feltételezésekkel ellentétben nem férfi, hanem nő írhatta a világirodalom egyik legrégibb művét, az úgynevezett Gula-himnuszt, az ősi Mezopotámia egyik legfontosabb fennmaradt szövegét, amely az i. e. 1300 körüli időkből származik – közölték német kutatók.

A müncheni Lajos-Miksa Egyetem (LMU) kutatói szerint hajdan tévesen adták meg férfiként a szerzőt, és meglehet, hogy más, férfiaknak tulajdonított ősi irodalmi emlékek is valójában nőktől származnak. A csütörtöki bejelentés kisebb szenzációnak számít szakmai körökben.

Az ókori himnusz eredetiben nem maradt fenn, csak későbbi másolatokból ismert. Ezekben a kéziratokban a mű szerzőjének, Bullussza-rabinak a neve előtt hímnemre utaló jel látható, ami azt jelzi, hogy a szerző férfi volt. A müncheni egyetem ókorkutatói azonban kiderítették, hogy a szerző nemét tévesen határozták meg, vagyis rosszul feltételezték azt, hogy férfi volt.

Elképesztő, hogy még mindig kiderülhetnek újdonságok az ókori Mezopotámiáról
Fotó: Haon.hu

Az LMU tudósai kilenc hajdani közigazgatási okiratban bukkantak a Bullussza-rabi névre, amely nagy meglepetésükre minden esetben nőnemű személyt jelölt. Enrique Jiménez, az egyetem asszírológiai és hettitológiai intézetének professzora szerint nyilvánvaló, hogy hajdan csak nők viselték ezt a nevet.

Jiménez szerint könnyen meglehet, nem ez az egyetlen eset, hogy tévesen férfiaknak tulajdonítottak nők által írt ősi irodalmi szövegeket.

„A szerzőket illetően fő forrásunk egy lista az Assur-bán-apli, az Újasszír Birodalom utolsó jelentős uralkodója által alapított híres ninivei könyvtárból, az úgynevezett Szövegek és Szerzők Katalógusa. Ha ott tévesen férfiként tüntettek fel egy női szerzőt, ez másutt is megeshetett” – vélekedett a kutató.

Niederreiter Zoltán a mezopotámiai istenek világát térképezi fel

Történelem szakra jelentkezett az ELTE-re (1996), egy évvel később elkezdte az asszirológiát, a következő évben a régészetet. Azaz három szakot végzett párhuzamosan Niederreiter Zoltán, de ezek sem kötötték le minden idejét, ezért történelemből Párizsban is diplomát szerzett (2005). Egyetemistaként az ókori Közel-Kelettel kapcsolatos előadások vonzották a legjobban, a legnagyobb hatással az asszirológus ­Dezső Tamás és az ókorkutató Szabó Miklós órái voltak rá. A doktorija megszerzése után (2008) kezdett gliptikával, a faragott kövek, ezen belül a pecséthengerek tudományával foglalkozni. A pecséthengereket körülbelül háromezer éven át, az időszámításunk előtti negyedik évezred végétől időszámításunk előtt 500-ig használták. A hengeres, két-négy centiméter hosszú és 1-1,5 centiméter átmérőjű tárgyakat általában kőből, gyakorta féldrágakőből készítették. Az időszámításunk előtti első évezred első feléből (i. e. 1000–500) több pecséthengert őriznek a világ gyűjteményei, amelyek átfogó kutatásához előbb digitális kategorizálásukra lenne szükség. „Az előző kétezer-ötszáz évből is ismerünk nagyszámú relikviát, de túl nagy munka lenne a teljes időszak feldolgozása. Ráadásul az utolsó félezer év képi világa a legteljesebb. Az időszámításunk előtti első évezred első fele a Közel-Kelet nagy birodalmainak fénykora. Ez az időszak a biblia kora, erős a kapcsolat az égei-tengeri görög világgal” – mondja Niederreiter Zoltán.