A szeretet kőbe vésett szimbólumai: a balatonudvari kőszivek

Balatonudvarinak egyik műemléki ismertetőjegyei: a kőszivek. Vagy inkább valami mást formáznak?

Néhány sírkövön még kivehető egy-egy név Fotó: Szücs Ildikó

Az északi part mesés kis falujának, Balatonudvarinak egyik ismertetőjegye a műemléktemetőben található régi, szív alakúra faragott sírkövek: a kőszivek. Vagy inkább almát formáznak? A legenda egy hősszerelmesről szól, de tekintve a régi korok hagyományait, szív és alma formát is bele lehet látni az épen maradt sírkövekbe.

„Dúl Jánosnak hívták a legnagyobb balatonudvari halászbokor gazdáját. Híres volt ez az ember, nemcsak óriási erejéről, hatalmas alakjáról, félrőfös bajuszáról, de híres volt jó halászszerencséjáről, s talán elsősorban szép leányáról, a kis Halász Veronkáról. Így nevezték el a gazda leányát, mert már kicsiny gyermekkorában különös hajlandóságot mutatott a halászok szép mestersége s a nagy víz iránt”

– Így kezdi a Kőszívek című meséjét Lipták Gábor Aranyhíd című könyvében, amelyben a Balaton környéki legendákat és mítoszokat írja le.

A Kőszívek legendájának grafikája Lipták Gábor könyvében
Fotó: Szücs Ildikó

A történet szerint a kislány sokáig kérlelte apját, hogy vele mehessen csukázni, a tapasztalt halász azonban veszélyesnek tartotta a csukázást egy ilyen apró lány számára. Végül mégis engedett az aranyhajú, aranyszavú kislánynak. Onnantól kezdve aztán nem is ment nélküle, mert

„senki nem tudott olyan csendben ülni, olyan égő szemmel figyelni a tó rejtelmes világára, mint ez a kislány.”

Teltek az évek, és a kis Veronka fiatal lánnyá serdült, és mindig ott ült apja csónakjának orrában. Így látta meg egy napon az a kőfaragó legény is, aki a parton állva nézte a közeledő ladikot, s benne az aranyhajú leányt. Mellette hatalmas kövek feküdtek, amelyeket egy kőfejtőből hoztak, s ezek a kődarabok megijesztették a lányt, megfájdult tőlük a szíve, mert idegen tájakat idéztek fel benne. A kőfaragó legény azonban másra sem tudott gondolni azután, csakis a csodaszép lányra, és hamarosan megismerkedtek.

A hegyek fia és a vizek lánya szerelembe estek egymással. S bár Veronka félt a sziklás hegyektől, mégis a fiút választotta, se elmondta apjának: elmegy vele a nagy hegyek közé. A lány el akart búcsúzni a szeretett tótól, ezért utoljára csónakba ült és csak evezett, evezett a Balaton belseje felé. Későn vette észre a gyülekező, sötét felhőket, s tudta mit jelentenek, ismerte a tó minden rezdülését, és boldog-boldogtalanságban rájött, hogy a tó nem fogja elereszteni.

A Balaton elragadta a leányt, a kőfaragó legény pedig majdnem belehalt a bánatba. Nem ment vissza a hegyekbe, ott maradt a faluban Veronka sírját őrizve, és nem faragott mást, csakis szív alakú köveket. A mese szerint így születtek meg a kőszivek.

Néhány sírkövön még kivehető egy-egy név
Fotó: Szücs Ildikó

Eddig a történet, amely igazi mese: hol volt, hol nem volt, ki tudja valóban megtörtént-e. A balatonudvari kőszívek számos szövegben megjelennek, keletkezésükről a legtöbb helyen ezt a balatoni legendát említik. Akadnak azonban feljegyzések és elméletek, amelyek másra is rávilágítanak a kőszivek kapcsán. Például egy bejegyzésben 1846-ból, amelyet a veszprémi püspöki egyházlátogatási jegyzőkönyvben lehet olvasni:

„Vagyon az udvari fiókegyházban temetkező hely s pedig közösen az ott lévő reformátusokkal együtt, elválasztás nélkül. Kereszt nincs benne”.

Alma vagy szív? Balatonudvari műemléktemetőjének sírkövei
Fotó: Szücs Ildikó

A kőszivek temetőjénél lévő táblán az áll, hogy a műemléktemetőt az 1770-80-as években nyitották meg a református és a római katolikus hívek számára. A temető még 1846-ban is közös volt, és 1887-ben különítették el a református, katolikus és az izraelita temetőt egymástól. Az egyik keresztet állít, a másik fejfát használ, ám ezen a nyughelyen talán olyan jelképet használtak, amely mindkét felekezetnek megfelelt, és ami az összetartozást jelképezte.

Más feltételezések szerint, amit mindenki szívnek tulajdonít, az inkább egy alma körvonala, aminek szimbólumvilága igen gazdag és beleillik a régmúlt embereinek hitrendszerébe. Az alma kerek és zárt formája miatt jelképe a teljességnek, míg a pentagram formájú magház a szétágazó, ám egységet alkotó tudást juttatta az emberek eszébe. Az ókori kultúrákban az alma jelképezte a tudást és a testbe zárt szellemet is, bő termése miatt pedig természetesen szerelmi és termékenységi szimbólum is volt.

Tekintsünk el a kereszténység bűnbeesést szimbolizáló almájától, ugyanis az ókeresztény és a bizánci ábrázolásokon a Tudás Fája még egy fügefa volt, és az alma csak később a latin szerzőknél került be a mítoszba. Az alma szimbóluma tehát megjelent a Bibliában, Kínában az almafa virágának szépsége miatt a béke és harmónia jelképének is tekintették, a középkori Mária-kultuszban pedig olykor felváltotta a gránátalma, amelynek bőséges magja miatt az irgalom és együttérzés szimbólumává vált. Az ókori irodalomban megtartotta a szerelmi szimbólum jellegét, sok vallási rítushoz pedig hozzátartozik, hogy az ünnepeken annyi almát tesznek az asztalra, ahányan ülnek körülötte. Így jelképezi ez a gyümölcs az összetartozást, ezért is lehetnek a balatonudvari sírkövek akár alma formájúak is.

Sok sírkövön viszont már nehéz elolvasni a feliratot
Fotó: Szücs Ildikó

Ugyanakkor a szív, mint szimbólum sem volt mindig a szerelem jelképe. A középkori Skóciában például mint védelmi szimbólum jelent meg, rontáselhárító szerepet töltött be – az első szív alakú brossokat boszorkányszívnek hívták, és elsősorban gyerekek takarójára tűzték.

Később a jóakarat és barátság jelképe volt: Mária a skótok királynője ilyen alakú ékszert küldött vetélytársának, Erzsébet angol királynőnek, aki a rokona is volt, hogy biztosítsa barátságáról. Az íreknél férfiak adtak egymásnak olyan gyűrűt, amelyen két kéz fog közre egy szívet, ez szintén a barátságot jelképezte.

Feljegyzések szerint a későbbi évszázadokban ajándékoztak szív alakú medált a gyermekáldás ünneplésére vagy éppen a könnyű szülésért, gyász jeleként üvegből készült, szív alakú medálba az elhunyt hajfürtjét tették, de jelképezte a házastársi hűséget is, és a vallási áhitatot is. A katolikus egyház szerint Alacoque-i Szent Margit Mária volt első akinek heves látomásai voltak Jézus szívével kapcsolatban, s ennek ábrázolása aztán megjelent az ikonfestészetben is.

Mindegyik elmélet a valóság egy szeletével gazdagítja ismereteinket, de talán nem is számít miért éppen ilyen sírkövek kerültek ide, Balatonudvariba. A falu szélén pihenő emlékek bármilyen történetet elmesélnek nekünk, ha hajlandóak vagyunk meghallgatni. A néhol megkopott, töredezett kőszivek között különös hangulat kering, amit valahogy nem zavar meg még távoli zaj se. Csend és hosszú évszázadok áhitatos békessége nyugszik itt, a világnak egy olyan szegletén, ahol tökéletesen megpihen az idelátogatók lelke is.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.