Tutanhamon fáraó valódi külseje ma is éles viták tárgya

A Királyok Völgyében 1922-ben felfedezett sírkamra feltárásáig sokan még a rejtélyes fáraó létezését is kétségbe vonták. Tutanhamon azonban ugyanolyan titokzatos maradt a sírjának felfedezése után, mint amilyennek előtte ismerték. Az egyik legellentmondásosabb vita a király leszármazásának kérdése, valamint életbeli kinézete körül csúcsosodott ki.

Tutanhamon felújított sírkamrája Luxorban. Baksisért mindent Fotó: Mohamed Abd El Ghany Forrás: Reuters

Az óegyiptomi történelem talán leghíresebb fáraója, az újbirodalmi 18. dinasztia egyik utolsó királya, a fiatalon, 19 éves korában meghalt Tutanhamon nem az uralkodásának, hanem a csaknem teljesen érintetlen állapotban fennmaradt sírszentélyének köszönheti világhírnevét. A Királyok Völgyében 1922-ben felfedezett sírkamra feltárásáig sokan még a rejtélyes fáraó létezését is kétségbe vonták. Tutanhamon azonban ugyanolyan titokzatos maradt a sírjának felfedezése után, mint amilyennek előtte ismerték. Az egyik legellentmondásosabb vita a király leszármazásának kérdése, valamint életbeli kinézete körül csúcsosodott ki – írja az Origó.

1922 novemberében szenzációs hírt kürtölt világgá a sajtó; november 4-én, a Luxor közelében fekvő Királyok völgyében egy érintetlen királysírra bukkant a rajzolóból lett brit amatőr régész, Howard Carter. A KV 62-es számot kapott sírkamrában talált rendkívül gazdag kincslelet, illetve a tárgyakon, valamint a sírszentély falán azonosított hieroglifák kétségtelenné tették, hogy a sírba „Ámon fiát”, az újbirodalmi 18. dinasztia egyik utolsó fáraóját, Tutanhamont temették.

Howard Carter és kollégái rendkívül precíz munkát végeztek, még a helyszínen minden egyes leletet pontosan leírtak, leltároztak, illetve konzerváltak. Ennek tudható be, hogy a mindössze négy helyiségből álló kripta legizgalmasabb termét, az uralkodó szarkofágját, illetve holttestét rejtő sírszentély feltárását Carter csak 1925-ben kezdte el. Csaknem három évvel Tutanhamon sírjának felfedezése után, 1925 októberében nyílt fel a mészkő szarkofágba rejtett hármas koporsó 3300 évvel korábban lezárt fedele.

A harmadik, több mint egy mázsa színaranyból készített koporsóban feküdt a király múmiapólyába tekert és finom gyolcskendővel letakart bebalzsamozott holtteste. A múmia fejét egy káprázatos, ugyancsak színaranyból készült halotti maszk takarta el.

Carternek rögtön feltűnt a múmiapólya szokatlan, sötétbarna elszíneződése, ami olyan volt, mintha megpörkölődött volna a textil. Rövidesen sikerült kideríteni e furcsa jelenség okát. Amikor a király testét bebalzsamozták, sokkal több balzsamozó anyagot használtak fel a holttest konzerválásához a szokásosnál, és ez később kémiai reakcióba lépett a textillel, sőt a múmiával is. Amikor Carter megpróbálta Tutanhamon testét kiemelni az aranykoporsóból, a múmia meg sem moccant, mert szabályosan hozzáforrt a koporsó aljához. A testet végül úgy emelték ki, hogy kettévágták Tutanhamon múmiáját, a király fejére ráforrott arany halotti maszkot pedig egy felhevített konyhakés segítségével feszítették le.

Csak a múmiapólya eltávolítása után szembesültek azzal, hogy a túl nagy dózisban felhasznált balzsamozó anyag megtámadta a holttestet is, Tutanhamon múmiája ezért nagyon rossz állapotban maradt fenn. Cartert és munkatársait azonban sokkal jobban izgatták a múmiapólyába rejtett halotti amulettek, mint magának a királynak a teste.

A múmiát elsőként az expedíció orvosa vizsgálta meg 1926-ban, aki a fogazat tanulmányozása alapján arra a következtetésre jutott, hogy Tutanhamon 17 és 19 éves kora között halhatott meg. Azt, hogy valójában hogyan nézhetett ki életében Tutanhamon, illetve kik lehettek a felmenői, csak több mint fél évszázaddal a sírkamra felfedezése után kezdték el vizsgálni, a modern természettudomány, az antropológia, illetve a közelmúltban a genetika eszközeivel.

Tutanhamon leszármazását egészen a legutóbbi időkig sűrű homály fedte. Egy sírfelirat alapján, amelyben Tutanhamon az atyjának nevezte az Újbirodalom, sőt az egész óegyiptomi történelem egyik legjelentékenyebb uralkodóját, III. Amenhotepet, sokáig azt feltételezték, hogy III. Amenhotep fia lehet a király, bár rendkívül nagynak számított köztük a korkülönbség.

A közelmúltban, 2008 és 2010 között elvégzett mindmáig legalaposabb összehasonlító genetikai vizsgálatok tárták csak fel, hogy Tutanhamon vér szerinti apja az óegyiptomi történelmet fenekestől felforgató „eretnek fáraó”, IV. Amenhotep, vagy a trónra lépése után felvett ismertebb neve szerint Ehnaton.

Azt, hogy ki lehet Tutanhamon anyja, mindmáig sűrű homály fedi, egyedül annyi bizonyos, hogy nem Ehnaton kedvenc és híres főfeleségétől, Nofertititől származik Egyiptom legismertebb fáraója.

A modern természettudomány eszközeivel először 1968-ban, a Liverpooli Egyetem tudósai vizsgálták meg Tutanhamon múmiáját. A koponyáról készített röntgenfelvétel egy erős, tompa ütés nyomát fedte fel, a koponyaűrben pedig apró csontszilánkokat azonosítottak. Ez a felfedezés alapozta meg a gyilkosság teóriát, amely szerint Tutanhamon udvari cselszövés, merénylet áldozatául eshetett.

A múmia antropológiai vizsgálatából arra a következtetésre jutottak, hogy a fáraó veleszületett gerincferdülésben szenvedett, és púpos lehetett. Ugyancsak rendellenességként határozták meg a koponya nyújtott formáját, ebből pedig azt vélelmezték, hogy Tutanhamon súlyos Mafran-szindrómában szenvedhetett. Azt is megállapították, hogy a fáraónak dongalába volt, biceghetett, és rendellenesen nagynak minősítették a metszőfogait is. Az életkori testmagasságát 166 – 168 cm körülire becsülték. Az ezeken a vizsgálati megállapításokon alapuló testrekonstrukciók Alsó- és Felső-Egyiptom urát egy Quasimodo-szerű vicsorgó, púpos és sántikáló gnómként festik le. Ezt a képet egészen a közelmúltig általánosan elfogadottnak tekintették, de a legmodernebb eszközökkel elvégzett új genetikai, anatómiai, illetve antropológiai vizsgálatok merőben másként idézik meg Tutanhamon alakját.

2005 márciusában a világhírű egyiptológus, Záhi Havássz professzor tette közzé a legújabb vizsgálati eredményeket. A nemzetközi kutatócsoport által elvégzett sokrétű vizsgálatok – amelynek során 1700 CT-felvételt is készítettek Tutanhamon múmiájáról – több fontos, és a korábbiakkal ellentétes eredményre jutottak. A szakértők szerint teljesen kizárható, hogy Tutanhamon púpos lett volna, a korábban veleszületett gerincferdülésnek tartott rendellenesség ugyanis a mumifikálásra vezethető vissza. Teljes egészében kizárták a Mafran-szindrómát, megállapítva, hogy a kissé megnyúlt koponyaforma nem rendellenesség, hanem a felmenőkre is jellemző jegy.

Tutanhamon felújított sírkamrája Luxorban. Baksisért mindent
Fotó: Reuters

A gyilkossági teóriát elvetették, hiszen a nagy felbontású CT-felvételek kimutatták, hogy az ütés környékén a seb begyógyult, tehát ez semmiféleképpen sem okozhatta a király halálát.