Gyutai-bravúr Imolában
Nagy hajrával ismét a legjobbak között.
Nagy hajrával ismét a legjobbak között.

Számok és kockázatok a teljes megvalósíthatósági tanulmányban.

A nehézsúlyt uraló ukrán bunyós kezelné Tyson Furyt.

Két város, Las Vegas és Québec City is otthont adna egy-egy csapatnak az NHL-ben.

Eltiltották Steve Guerdat olimpiai bajnok svájci díjugratót, mert tiltott szert mutattak ki két lovában.

Bekerült a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség döntéshozó testületébe, a FINA Executive-ba.

A Challenge-kupában indult a Magyar Kézilabda Szövetség támogatását élvező London Angels női együttes.

A család, a barátok, a versenyzőtársak és a szurkolók is végső búcsút vettek a 25 évesen elhunyt pilótától.

Az elnök kijelentette: nem dobálózik érmek színeivel, számokkal, nem fogalmaz meg konkrét elvárást.

A sportoló még nem szeretne arról beszélni, melyik a fő száma.

A FIA így tiszteleg a pénteken elhunyt Jules Bianchi előtt, aki ezzel a rajtszámmal versenyzett.

Nem történt változás az elmúlt egy hétben a férfiteniszezők világranglistájának közvetlen élcsoportjában.

A magyar futó 8:58.11 perccel lett a harmadik.

A második fordulós mérkőzését megelőzően lépett vissza a sportoló.

A brit Stephen Cummings nyerte a Tour de France szombati etapját.

Mintegy két és fél másodperces előnnyel végzett a többiek előtt.

Május 18. és július 10. között beépítettek egy nyitott és egy fedett medencét a Rubin Kazany arénájába.

A 25 éves francia versenyző szervezete 285 nap után adta fel a harcot.

Lesz rádiós körkapcsolás az egy időben kezdődő találkozókról és heti összefoglaló műsor is.

Niksa Dobud a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál fellebbezhet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt vezére nem látja a valóságot.

Miskolc két egykori alpolgármestere politikai kaméleonként tevékenykedik most a városban.

Hárman egy ellen.

Ezt állítja a pénzügyi viszonyok tisztázásával megbízott Domokos László, aki nyílt levelet is írt Karácsony Gergely főpolgármesternek és Kiss Ambrus főigazgatónak.

Brüsszel saját hírszerző szolgálatot építene ki.

A politikus arról ír, hogy az ukrán védelmi miniszter is érintett a korrupciós ügyben.

A kis erdélyi falut megrázta a tragédia híre.

Az angol válogatott egykori játékosa szerint voltak olyan játékosok, akiket teljesen felesleges volt leigazolni.

Ilyenre csak a koronavírus-járvány kellős közepén volt példa.

He can no longer identify with the values and the political direction of the Tisza Party.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.