Vizes-vb: élről csúszott a 12. helyre Risztov
A Kazanka folyó vizébe 41 versenyző ugrott be, Risztov szokásos taktikájával gyorsan az élre állt és egy darabig vezette a mezőnyt.
A Kazanka folyó vizébe 41 versenyző ugrott be, Risztov szokásos taktikájával gyorsan az élre állt és egy darabig vezette a mezőnyt.
98 ezred döntött a harmadik hungaroringi szabadedzésen a Mecedes-pilóták között.
A rendkívül csinos, négy nyelven beszélő Czvetkó Nikolett 2013 óta járja a világot a Red Bull csapattal.

A brit pilóta elmondta, elégedett az autójával, és reméli, az időmérőn is sikerül megtartania az első helyet.

Az ígéretek szerint további öt évig rendezhetnénk a Forma–1-et.

A hátsó felfüggesztések hibája miatt kihagyta a délutáni edzést a csapat.

Imre Géza világbajnok párbajtőröző megkapta azt az elégtételt, azt az érzést, amit mindig is szeretett volna.

A múlt héten elhunyt Jules Bianchira emlékezik a mezőny a 30. Magyar Nagydíjon a vasárnapi futam előtt.

Úgy tűnik, még az FIA is megunta a McLaren-Honda szerencsétlenkedését.

A sportpisztolyos Csonka Zsófia győzelmével a riói olimpiára is kvalifikálta magát.

A francia versenyző 126 km/h sebességgel csapódott a darunak Szudzukában.

A DVTK-Jegesmedvék jégkorongcsapatának változatlan szakmai irányítás mellett megújul klubtulajdonosi háttere.

Máris beindult a pilótapiac, a svájciak húzták meg az első lépést.

Felirattal emlékezne a brit a Magyar Nagydíjon az elhunyt pályatársára.

A magyar bajnok MKB-MVM Veszprém is részt vesz a Super Globe elnevezésű kézilabdatornán.

Benedek Tibor legénysége 18–11-re diadalmaskodott a Magyarországon edzőtáborozó japán csapat felett.

Lewis Hamilton és Nico Rosberg a múlt pénteken elhunyt Jules Bianchi emlékéért is versenyez a Hungaroringen.

A magyar és Mol Liga-bajnok miskolci jégkorongcsapat színeit és nevét is elveszíti.

Hatalmas hómennyiséget jósolnak.

Összeállt az augusztusi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon 500 méteren induló csapat.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt vezére nem látja a valóságot.

Miskolc két egykori alpolgármestere politikai kaméleonként tevékenykedik most a városban.

Hárman egy ellen.

Ezt állítja a pénzügyi viszonyok tisztázásával megbízott Domokos László, aki nyílt levelet is írt Karácsony Gergely főpolgármesternek és Kiss Ambrus főigazgatónak.

Brüsszel saját hírszerző szolgálatot építene ki.

A politikus arról ír, hogy az ukrán védelmi miniszter is érintett a korrupciós ügyben.

A kis erdélyi falut megrázta a tragédia híre.

Az angol válogatott egykori játékosa szerint voltak olyan játékosok, akiket teljesen felesleges volt leigazolni.

Ilyenre csak a koronavírus-járvány kellős közepén volt példa.

He can no longer identify with the values and the political direction of the Tisza Party.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.