Itt sok hiba, ott elégedett mester
A Ferencváros–Mol Fehérvár FC NB I-es labdarúgó-rangadó után a két edző nagyjából azt nyilatkozta, amit kellett, amire számítani lehetett.
A Ferencváros–Mol Fehérvár FC NB I-es labdarúgó-rangadó után a két edző nagyjából azt nyilatkozta, amit kellett, amire számítani lehetett.

A teljesen megérdemelt győzelemmel hatpontosra nőtt a Fradi előnye a tabella élén a Mol Fehérvár FC előtt, ráadásul két elmaradt meccse is van a címvédőnek.
A szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájában szereplő Muszukajev Iszmail kikapott a bronzmérkőzésen a római birkózó Európa-bajnokságon, így ötödikként zárt.

A szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájában szereplő Kuramagomedov Murad a szombat délutáni elődöntőben nem bírt a hazai közönség előtt szereplő Frank Chamizo Marquezzel a Rómában zajló birkózó Európa-bajnokságon, így vasárnap a bronzéremért küzdhet.

A 30 éves versenyzőnek a térdét és combját is műteni kellett, majd felépülését csonthártyagyulladás hátráltatta, most 7.91 másodperces idővel nyerte meg futamát 60 gáton.

A világbajnoki ezüstérmes svéd versenyző egy centivel javította meg saját rekordját, amelyet a lengyelországi Torunban állított fel múlt szombaton.

Csúcsrangadóval folytatódik az NB I-es bajnokság szombaton, a tabellán élen álló Ferencváros az őt üldöző Mol Fehérvárt fogadja.

A Ferrari még kedden egy Reggio Emilia-i színházban igencsak megadta a módját az idei Formula–1-es autója bemutatójának.

Nincs még hét éve, hogy visszavonult, de már-már legendának számít. Nemcsak Körmenden, hanem a magyar férfikosárlabda egészében, hiszen itthon és rangos külföldi klubokban is megbecsülést szerzett magának.

Sokan azt hitték, ennek a bravúros oknyomozó szériának sem lesz következménye, ahogy az már megszokott a világfutballban; a kutya ugat, a karaván halad.

Aleksander Aamodt Kilde nyerte pénteken a Kínából Ausztriába áthelyezett férfi szuperóriás-műlesikló versenyt az alpesi sízők világkupa-sorozatában.

Az Európai Labdarúgó Szövetség mellékbüntetésként 30 millió euró bírságot is kiszabott, ám az ítélet nem jogerős, a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős az angol klub fellebbezhet.

Az Egyesült Arab Emírségek-beli labdarúgó bajnokságban szereplő al-Ain magyar légiósa, Dzsudzsák Balázs góllal mutatkozott be új csapatában korábbi klubja, az al-Ittihad Kalba ellen. A meccset az al-Ain nyerte 4-1-re.

A listára csak a tavaly átadott és legalább 10 ezer néző befogadására alkalmas arénák kerülhettek fel, a Puskás Aréna mellett a dunaszerdahelyi MOL Aréna is versenyben van.

Lassan két éve, hogy Bódog Tamást eltanácsolták Diósgyőrből. A részben kényszerű, részben önként vállalt pihenő letelt, a 49 éves szakember múlt csütörtök óta gőzerővel dolgozik Kisvárdán.

A koronavírus-járvány ellenére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nincs ok a tokiói nyári olimpia lemondására, törlésére – közölte pénteken a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).

A nagyszabású kézilabda- és kulturális fesztivált idén július 9–12. között rendeznek meg Székelyudvarhelyen a nemzeti összetartozás éve programsorozat keretében.

Az iráni Szepahan labdarúgója, Koman Vladimir szavaiból kihallatszik, hogyha Marco Rossi szövetségi kapitány igényli, akkor visszatér a válogatottba.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az ajándékozásról is kifejtette a véleményét.

Steinbach József református püspökkel beszélgettünk többek között arról, mit üzen azoknak a karácsony, akik idén gyásszal, súlyos veszteséggel élik meg az ünnepet.

Beszélgetés a belső Bethlehembe vezető zarándokútról, Isten közelségéről és csodáról, a búcsú jelentősségéről.

Az egyik autós a helyszínen meghalt.

Közösségi oldalán üzent a külügyminiszter.

Bécsben néhány hónap alatt számos esetről számoltak be.

Legalább a Megváltó születésekor hallgassanak el a fegyverek!

Közös eredményeinket azok is élvezhetik, akik nem a kormánypártokra szavaznak.

Az igazi nagy reménység, hitünk központi örömhíre az, hogy feltámadunk.

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.