„Anyák” napja

Azt álmodtam, hogy az MTK-ban futballoztam és jobbhátvédet játszottam. Na nem a maiban, hanem a tegnapiban, amikor még Bástyának hívták, meg Vörös Lobogónak. Az ellenfél a nagy rivális, a Honvéd összeverbuvált csapata volt. Az első félidőben mi vezettünk, végül azonban ők nyerték meg a mecscset. A pályán ment a „szöveg”... Puskás, Bozsik (hetvenöt éves lenne novemberben), Sándor, Hidegkuti nem fukarkodtak a jelzőkkel. Egyfolytában „anyák” napja volt... Aztán a kispesti Babolcsay fejelt egy lesgólt, s ez újabb olaj volt a tűzre. A mérkőzést Pósa János vezette. „János, az anyád...”, ez és az..., ide meg oda... – záporoztak a megjegyzések a bíróra, de Pósa higgadtan visszaadta: „A te anyádat...” – és nem állított ki senkit. A második kispesti gól befejelése után azonban kirohantam a határbíróhoz, és magamból kikelve ordítottam: „Nem láttad, hogy les volt, te anyatetű?!” Mire a határbíró a világ legnyugodtabb hangján azt válaszolta: „Nem volt les.” „De igenis les volt!” „Nem volt les!” Elfogyott a cérnám, és odavágtam neki: „Az anyád...” A határbíró visszaanyázott. Én meg rimesszáztam: „A te édes, jó...” A határbíró erre megunta a dolgot, és éles mozdulatokkal lengetni kezdte a zászlaját, mint aki beszélni akar Pósával. A bíró belefújt a sípjába, és leállította a meccset. Odarohant a határbíróhoz, mi pedig körbevettük őket. „Na, aló mars! Takarodjatok innen!” – mondta Pósa. Mindnyájunkat tegezett. Váltott néhány szót a határbíróval, majd egyszer csak megfordult, és kérlelhetetlen, de nyugodt hangon kijelentette: „András, zuhanyozás!” „Jancsi – fogtam könyörgőre a dolgot –, ne hülyéskedj!... A Hidegkuti, a Puskás, a Bozsik meg a Csikar egyfolytában szidta a te jó anyádat...” „Az az én anyám – mondta Pósa –, de az ő anyját – és a határbíróra mutatott – ne szidjátok!” A hasamra sütött a nap, amikor megszólalt az ébresztőóra, és mehettem zuhanyozni, meg elgondolkodni azon, miért nincs már velünk – és nem csak a futballpályán – ez a grundhangulat.