Karikák titka

Kialudt a láng, elfogynak az újságok sportrovataiban a legnagyobb sporteseményről, az olimpiáról szóló tudósítások, értékelések. Minden illetékes nyilatkozott már a sikerekről vagy éppenséggel a kudarcokról. Sportolóink is túljutottak az ünneplési sorozat nehezén. A család is visszatér a szokásos napirendjéhez. Nem szól a tévé éjjel-nappal, nem kell folyton megszakítani a munkát, hogy drukkoljunk egy kicsit a mieinknek, hátha becsúszik egy nem remélt arany, vagy egy váratlan pontszerző hely.Vége a sydneyi versenyeknek, de máris elkezdődik a felkészülés a következő megméretésre. Coubertin báró szelleme akarva-akaratlan átszövi életünket. Különösen, ami a részvételt illeti. Alig kell kotorászni emlékeimben, talán nem is olyan rég volt, amikor megboldogult úttörő koromban feszítettem az Olimpia raj és az Elek Ilona őrs tagjaként. Lelkesen készítettem riportot a híres sportolónővel, gyűjtöttem a képeket, tablókat ragasztottam a többiekkel együtt és megpróbáltuk bebiflázni az évszámokhoz a megfelelő városneveket. Majd néhány évvel később az érettségi tablóra ezt írtuk fel: „Találkozunk minden olimpiai évben”. Tokió évében érettségiztünk, és Sydneyre már sikerült is összeverődnünk, kellett az a pár év a szervezéshez. Kisfiam életébe is beköltözött az olimpia, iskolájában minden osztályterem egy-egy olimpiai város nevét viseli. A 7. s., a sportosztály idén az Athénba jár, az 1896-osba. Talán még ők sem sejtik, mikor és melyikük nyakán csillog majd érem? Bronzból, ezüstből, netán aranyból. Mi lehet a titka az olimpiának, miért várjuk annyira négyévenként? Hogy a sportolók bizonyítani szeretnének, összemérni erejüket, tudásukat, talán hírnévre vágynak, – ez érthető, de mi egyszerű nézők mit várunk az olimpiától? A választ a magyar himnusz hangjai alatt kapjuk meg, amikor nézzük a győztes elérzékenyült arcát, látjuk a könnyeit, a mi torkunkat is szorongatja a sírás, és közben nagyon büszkék vagyunk. Nem számít semmi, nem érdekes, hogy a sportolónk milyen mezt visel itthon, melyik sportegyesület tagja, nem kérdezi tőle senki, hogy hova szavazott, egy a fontos: nekünk szól a mi himnuszunk, a mi lobogónk lengedez a képernyőn. Ezért ülnek a tévé elé milliók, ezért maradhatott meg az olimpia annak, amit a báró megálmodott.