Telt ház és vereség a vízilabdagálán

A világválogatott 9-6-ra nyerte a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában az Unicum-gálán rendezett mérkőzést a magyar válogatott ellen. A Kemény-legénység népszerűségét és vonzerejét jelzi, hogy az eseményt óriási érdeklődés kísérte, négyezren szurkoltak a Margitszigeten.

- Vízilabda -

Lehet, hogy a magyar férfi válogatott éve nem a diadalmenettől volt hangos – Eb-bronzérem, világbajnoki 5. helyezés –, ez a csapat azonban van olyan népszerű, hogy a rajongói így is szép számmal váltsanak jegyet a Hajós Alfréd uszodába, az Unicum-gálára – okoskodtak többen is a héten. Azt a tömegáradatot látva azonban, amely szombat délután a margitszigeti „pólósszentély” felé hömpölygött, még a legderűlátóbbaknak is leesett az álluk a csodálkozástól. Le kellett vonni tehát a következtetést, hogy ezek a játékosok az utóbbi négy évben nyújtott teljesítményükkel – olimpiai bajnoki cím, két Eb-aranyérem, Világkupa-győzelem, vb-ezüst – megkérdőjelezhetetlenül a magyar sport egyik örökké emlékezetes csapatát alkotják. Sokan lógó orral kényszerültek visszafordulni a jegypénztáraktól: ők lemaradtak az Unicum-gáláról, és keserű szájízzel bár, de szaladtak haza, hogy legalább a tévében lássák a kedvenceket. Akik viszont bejutottak – meg kell jegyezni, a nézők többsége a gyengébbik nem soraiból került ki – remekül szórakoztak.
„Előételként” a múlt nagyjai (Sudár Attila, Kásás Zoltán, Steinmetz János és a többiek) vívtak nem éppen késhegyre menő csatát, a fehérek nyertek 10-3-ra.
A Magyarország–világválogatott mérkőzés előtt nagy ováció és taps köszöntötte az ifjúsági Európa-bajnok fiúcsapatot, az isztambuli vb-n bronzérmes juniorokat, végül pedig a fukuokai felnőtt-világbajnokságról ezüstéremmel hazatérő női válogatott tajgait.
A fedett medencében ekkor már melegített a világválogatott, csak a jugoszláv együttes kapusa, Alekszandar Szosztar sétálgatott még mindig pólóban és rövidnadrágban (délután négykor érkezett meg Budapestre), aztán ő is csobbant a többiek mellett, de eszébe sem volt beállni a kapuba, így a kubai–spanyol Ivan Perez nyúlkálhatott a sistergő bombák után. A másik kapuban Jesus Rollán délszláv kollégájánál jóval aktívabb volt, és láthatóan a többi külföldi sztár, R. Calcaterra, Angelini, Uszkokovics vagy éppen Gorskov sem vette félvállról a dolgot. Nem úgy néztek ki, mint akik udvarisan asszisztálni szeretnének a magyar örömpólóhoz. Nem is tették…
Apropó, ha már Gorskov szóba került: a Vasas egykori játékosának ez volt a búcsúmérkőzése. A közönség nem győzte kinyilvánítani Dimitrij iránti szimpátiáját, az orosz pólós pedig nem maradt adós a válasszal: „Köszönöm szépen, Budapesten mindig szívesen játszottam” – mondta meghatottan. Hozzá hasonlóan köszöntötték Kemény Dénest, aki 152. alkalommal ült a válogatott kispadján, illetve Steinmetz Barnabást 150. válogatottbeli szereplése okán.
A gálameccs nem a mi elképzeléseink szerint alakult, hiába húzott el a magyar csapat Kásás és Kiss góljával 2-0-ra, a világválogatott hamar egyenlített. Bár az időmérési problémák miatt némileg hosszúra nyúlt első negyed hazai előnnyel zárult, a Neven Kovacevic horvát és Alessandro Campagna olasz szövetségi kapitány vezette külföldi elitosztag átvette az irányítást, s végül 9-6-ra nyerte a találkozót. Megjátszott rosszallással azt mondhatnánk, elég udvariatlan gesztus volt, valójában azonban ezen a mérkőzésen az eredmény csak másodlagos szerepet játszott.
Magyarország–világválogatott 6-9. A góldobók: Kásás, Kiss G. 2, Molnár T., Vári 2-2, illetve Hatciteodoru 2, A. Angelini 1, I. Perez 2, Afrudakisz 1, Gyurcsi 1, R. Calcaterra 2.