Laurencz László nem bírja a tétlenséget

K É Z I L A B D A

Sütõ-Nagy Zsolt
2004. 06. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három esztendővel ezelőtt jutott a női kézilabda élvonalába az Esztergom csapata, s a kis klubbal Laurencz László csodát tett, tavaly az 5. helyen zárták a bajnokságot. Az idén azonban anyagi gondok sújtották az együttest, végül a bennmaradásért küzdött, s mivel továbbra sem rendeződött a csapat sorsa, az egykori olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes szövetségi kapitány Debrecenben folytatja a szakmai munkát.
Úgy tűnik, Laurencz László fáradhatatlan, a 70 esztendős mester mindig újabb kihívást keres magának. Ezúttal Debrecenben próbálja meg felidézni az egykori sikereket, s még az sem jelent gondot számára, hogy budapesti otthonától messze vállalt munkát. Ahogy mondogatni szokta: a kézilabda és a nők fiatalon tartják.
– Van vonat, autó, repülő, hajó, igazán nem okozhat problémát a távolság – mondja a tőle megszokott könnyedséggel Laurencz László. – Profi edző vagyok, oda megyek, ahol érdekes kihívás vár, no meg számítanak is rám. A családom az elmúlt huszonnyolc esztendő során már megszokta ezt, nincs ebben újdonság.
– Debrecenben az utóbbi években mintha kicsit többre vágytak volna, mint amire a játékosállomány alapján esélyük volt. Nem tart attól, hogy ismét csodát várnak?
– Pont ez a lényeg, eddig mintha csak álmodoztak volna. Most azonban egy nagyon jó kapussal, az ukrán válogatott Tatjana Vorozscovával már megállapodtak, s még egy klasszis átlövőt szeretnének igazolni. Erre szükség is lenne ahhoz, hogy valóban előbbre lépjen a csapat. Itt van négy korábbi játékosom is, és ők is szerepet játszottak a döntésemben.
– Esztergomban egy kis csapatból nagyot csinált, nem fáj a szíve, hogy eljön az együttestől?
– Imádtam ott dolgozni, a semmiből csináltunk országos figyelemre méltó együttest. A bajnoki ötödik hely kiharcolásakor azt hittem, a közeg értékelni fogja eredményeinket, de ennek semmi jelét nem láttam. Nem tudták biztosítani a nyugodt munkához szükséges anyagi hátteret, már az új szezon kezdetén távozott két játékos, majd a folyamatos pénzügyi nehézségek miatt novemberben további öt. Engem is hívtak ekkor, de úgy éreztem, nem tehetem meg a maradókkal szemben, hogy távozzak, nem akartam cserbenhagyni őket. Életem legnagyobb edzői teljesítménye, hogy ez a gárda a bennmaradásért vívott rájátszásban a maximálisan elérhető nyolc pontból hetet kiharcolt. Úgy érzem, a játékosokkal együtt valamennyien büszkék lehetünk az Esztergomban nyújtott teljesítményünkre, de idegileg nagyon elfáradtam az örök bizonytalanság miatt, és csak sajnálni tudom, hogy nem rendeződött a csapat sorsa, mert boldogan maradtam volna.
– Élvezhetné kényelmesen a nyugdíjasok életét, mi hajtja mégis az újabb kihívások felé?
– Kényelmesen nem élhetnék, mert a nyugdíjból azt nem lehet. Nem tagadom, ez az egyik ok, de ennél is fontosabb, hogy ha két hétig nem dolgoznék, össze is roppannék a dologtalanságtól. Még mindig érzek magamban annyi erőt, hogy megújuljak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.