Laurencz László nem bírja a tétlenséget

K É Z I L A B D A

Három esztendővel ezelőtt jutott a női kézilabda élvonalába az Esztergom csapata, s a kis klubbal Laurencz László csodát tett, tavaly az 5. helyen zárták a bajnokságot. Az idén azonban anyagi gondok sújtották az együttest, végül a bennmaradásért küzdött, s mivel továbbra sem rendeződött a csapat sorsa, az egykori olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes szövetségi kapitány Debrecenben folytatja a szakmai munkát.
Úgy tűnik, Laurencz László fáradhatatlan, a 70 esztendős mester mindig újabb kihívást keres magának. Ezúttal Debrecenben próbálja meg felidézni az egykori sikereket, s még az sem jelent gondot számára, hogy budapesti otthonától messze vállalt munkát. Ahogy mondogatni szokta: a kézilabda és a nők fiatalon tartják.
– Van vonat, autó, repülő, hajó, igazán nem okozhat problémát a távolság – mondja a tőle megszokott könnyedséggel Laurencz László. – Profi edző vagyok, oda megyek, ahol érdekes kihívás vár, no meg számítanak is rám. A családom az elmúlt huszonnyolc esztendő során már megszokta ezt, nincs ebben újdonság.
– Debrecenben az utóbbi években mintha kicsit többre vágytak volna, mint amire a játékosállomány alapján esélyük volt. Nem tart attól, hogy ismét csodát várnak?
– Pont ez a lényeg, eddig mintha csak álmodoztak volna. Most azonban egy nagyon jó kapussal, az ukrán válogatott Tatjana Vorozscovával már megállapodtak, s még egy klasszis átlövőt szeretnének igazolni. Erre szükség is lenne ahhoz, hogy valóban előbbre lépjen a csapat. Itt van négy korábbi játékosom is, és ők is szerepet játszottak a döntésemben.
– Esztergomban egy kis csapatból nagyot csinált, nem fáj a szíve, hogy eljön az együttestől?
– Imádtam ott dolgozni, a semmiből csináltunk országos figyelemre méltó együttest. A bajnoki ötödik hely kiharcolásakor azt hittem, a közeg értékelni fogja eredményeinket, de ennek semmi jelét nem láttam. Nem tudták biztosítani a nyugodt munkához szükséges anyagi hátteret, már az új szezon kezdetén távozott két játékos, majd a folyamatos pénzügyi nehézségek miatt novemberben további öt. Engem is hívtak ekkor, de úgy éreztem, nem tehetem meg a maradókkal szemben, hogy távozzak, nem akartam cserbenhagyni őket. Életem legnagyobb edzői teljesítménye, hogy ez a gárda a bennmaradásért vívott rájátszásban a maximálisan elérhető nyolc pontból hetet kiharcolt. Úgy érzem, a játékosokkal együtt valamennyien büszkék lehetünk az Esztergomban nyújtott teljesítményünkre, de idegileg nagyon elfáradtam az örök bizonytalanság miatt, és csak sajnálni tudom, hogy nem rendeződött a csapat sorsa, mert boldogan maradtam volna.
– Élvezhetné kényelmesen a nyugdíjasok életét, mi hajtja mégis az újabb kihívások felé?
– Kényelmesen nem élhetnék, mert a nyugdíjból azt nem lehet. Nem tagadom, ez az egyik ok, de ennél is fontosabb, hogy ha két hétig nem dolgoznék, össze is roppannék a dologtalanságtól. Még mindig érzek magamban annyi erőt, hogy megújuljak.