Már az is kisebb szenzációt keltett, hogy április elején az alapszakaszt Keleten a Tampa zárta az élen, de akkor még a szakemberek többsége elintézte annyival, hogy szorgalmas kis gárda, de nincsenek sztárjai, s különben is zöldfülű még a rájátszásban, nem sok vizet fog zavarni. Nos, az idei Stanley-kupában nem csupán a Tampa Bay, de döntőbeli riválisa, a Calgary is bizonyította, hogy nem csak nagy sztárokkal lehet eredményt elérni. Mert ugyan a kanadai klubban játszik a liga egyik nagy csillaga, Jarome Iginla, aki már másodszor végzett a góllövőlista élén, de egyik csapat játékosai sem vetélkedhetnek a Colorado, a Detroit vagy a rájátszásba sem jutó New York Rangers keretével. Csak hát egy harcos, öszszetartó csapat többre lehet képes.
A döntőt ugyan a Tampa kezdte kedvezőbb helyzetből, hiszen hazai pályán játszhatott, de a Calgary rögtön elvette a pályaelőnyt, végig vezetett a párharcban, ám ahogy edzőjük, Darryl Sutter megfogalmazta: az ötödik találkozó, a harmadik győzelem kiharcolása túl nagy árat követelt, több kulcsjátékos is megsérült, s az i-re a pontot ezért nem sikerült feltenni.
A déliek fürdővárosa óriási bravúrt vitt véghez, hiszen a kupa történetében csak elvétve van példa arra, hogy 2-3-ról fordítsa meg valamelyik együttes a finálét. Tampa Bay Fényei valóban vakítóan ragyogtak, az alapszakaszban például Martin St. Louis vitte hátán a csapatot, aki 94 pontjával a gólokat és gólpasszokat rögzítő kanadai lista élén végzett, aztán a rájátszás elején a kapus Habibulin védett káprázatosan, majd a csatár Brad Richards csillogott, akit a rájátszásban elért 26 pontjáért a playoff legértékesebb hokisának választottak, az utolsó találkozón Fedotyenko két gólja döntött, hogy a trófeát a 40 esztendős csapatkapitány, Dave Andreychuk emelhesse a magasba.
szamuráj
A szamurájok valódi története
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!