Görögország tízmillió lakosa nagy izgalommal várja az olimpiai játékok kezdetét. A felfokozott hangulat annak is betudható, hogy a versenyek visszatérnek az ősi földre, ahonnan valamikor elindultak, így kérdés lehet: milyen irányba haladnak a játékok?
– A jelek, sajnos, negatív irányba mutatnak. Ezt határozottan érzékelem. Ha nem történik kedvező fordulat, akkor az olimpia ugyanoda jut, mint az ókori – megszűnik.
– Miért gondolja, hogy ez a veszély fenyeget?
– Azért, mert lassan csillagászati összegeket dobnak be a díjak fejében, ami már – szerintem – megengedhetetlen. Az alapító atya, Pierre de Coubertin báró forog a sírjában. Van egy mondás, amely szerint ha pénz van a zsebedben, akkor bölcs vagy, szép, és énekelni is tudsz. Ide illik. A pénz megfertőzi az olimpia szellemét, a pénzért semmi sem drága. A norvég sportlapban a napokban megjelent egy cikk, amely felveti, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak meg kellene tiltania az amerikai atlétacsapat indulását Athénban, mert a versenyzők – magyarul szólva – „be vannak etetve”.
– A doppingra gondol?
– Arra. Ezt persze nem én állítom, hanem a norvég lap. De máris óriási a cikk visszhangja. Az újság hozzáteszi még, hogy az amerikaiak doppingellátását az olimpián is jelen lévő orvosok intézik, a versenyzőknek hatalmas pénzeket kell fizetniük azért, hogy megkaphassák azokat a szereket, amelyeket a tudomány mai állása szerint nem lehet azonnal ellenőrizni…
– A vívás mentes a doppingtól?
– Egy-két eset már előfordult, de egyelőre nem jellemző, hogy a vívók is élnének doppingszerrel. Ennek az a magyarázata, hogy a sportágban nem fordulnak meg olyan hatalmas pénzek, mint például az atlétikában.
– Mindent a pénz mozgat?
– Nagyon sok mindent. Például a televíziós programokat is. A társaságok úgy alakítják a műsort, hogy nekik is kedvező legyen, azaz, hogy sokan nézzenek bizonyos versenyeket
– Ami szintén a modern kor terméke, a biztonsági szigor Athénban felülmúl majd minden korábbi olimpiát.
– Így lesz. Jellemző, hogy az egész amerikai csapat nem az olimpiai faluban lakik majd, hanem a Queen Mary nevű hatalmas óceánjárón, ahol négyszáz speciálisan kiképzett terroristaellenes rendőr – persze fegyverrel a kezében – vigyáz majd az olimpikonokra. A hír igaz, a Svéd Olimpiai Bizottság volt elnöke mesélte, őt ugyanis meghívták a hajóra, és el is fogadta a meghívást.
– Ön is megy az olimpiára?
– Már nem. Nyolcvanhét éves vagyok, nyolcvan fölött az ember mozgása, kitartása nem olyan, mint korábban. A szöuli olimpia volt számomra az utolsó 1988-ban, az volt a tizedik olimpiám.
– A tanítást is abbahagyta?
– Azt nem, de már csak juniorokkal foglalkozom.
– Mennyit dolgozik egy nap?
– Amennyit akarok. Ugyanannál a klubnál vagyok 47 éve, de szerződést még soha nem írtam alá, erre büszke vagyok, elvégre ez bizalom a javából.
– Sokat mesélt arról, hogy jók a kapcsolatai a svéd királyi családdal. Mikor beszélt utoljára az uralkodóval?
– Soha nem én beszélek vele, hanem ő beszél velem… De, elég régen találkoztunk. Ha néha vezető magyar politikus jön Svédországba, a fogadásokra engem is meghívnak, de nem a király mellett ülök, hanem az asztal szélén. Ennél nagyobb baj, hogy ha a király befejezi az evést, nekem is le kell tennem a villát.
Rerrich Béla. A BEAC, a Toldi Miklós SE, a Hitelbank, a Bp. Lokomotív, majd a Bp. Törekvés versenyzője, sokszoros válogatott, Gerentsér László tanítványa. Az 1956-os melbourne-i olimpián tagja az ezüstérmes magyar párbajtőrcsapatnak. A játékok után nem tér haza, Stockholmban telepedik le. Hosszú időn keresztül a világ- és olimpiai bajnok svéd párbajtőrcsapat mestere. Új, választott hazájában több magas kitüntetésben részesült.
