Egy nem várt meghívó

Az élet a legnagyobb rendező, ezt tudjuk. A csupa szív, szimpatikus jobbszélső két alkalommal is az utolsó pillanatban maradt ki az esedékes világversenyre utazó csapatból, s noha Bukarestben tagja volt az Európa-bajnoki aranyérmet szerző társulatnak, már-már kezdte úgy érezni, a sportbéli álom nem válhat valóra. Klubja, a Dunaferr honlapján minden egyes játékosról minitesztet közöl – így tudjuk meg többek között róla, hogy szilvás gombóc mákkal a kedvenc étele, hogy Jack Nickolson és Sean Penn a kedvenc színésze, hogy Celine Dion zenéit hallgatja a legszívesebben. És az olimpia. Így, önmagában találjuk a szót az álom kategóriánál. Bizony, elúszóban volt, hiszen Mocsai Lajos nem olvasta fel nevét az olimpiai bő keret kihirdetésekor.
„Fájt, azt hiszem, ez a legjobb szó arra, amit akkor éreztem. Bíztam benne, hogy lehetőséget kapok, ám nem így történt, ami igencsak elkeserített. Arra nem gondoltam, hogy abbahagyom a játékot, hiszem imádom a cselezést, a góllövést, a mai napig kisgyerekként rajongok ezért a sportét, ám egy kicsit gondolkodóba ejtett” – kezdi őszintén Pálffy Zsuzsanna, a Vácban, a Fradiban és a Debrecenben is kézilabdázó játékos, akivel másfél hete fordult nagyot a világ. Telefon érkezett a szövetségből, afféle meghívó. Először még „csak” a keretbe, ahonnan viszont egyenes út vezetett Athénig. Pálffy Zsuzsanna ugyanis olimpikon lett. Az utolsó pillanat ezúttal is sorsdöntőnek bizonyult nála – de mennyivel más ez az érzés…
„Szerencsém volt – mondja szerényen, így hát nem árt „figyelmeztetni”, hogy a Dunaferrben mutatott remek teljesítménye emeli őt válogatott szintre. – Jó-jó, igaz, rengeteget és sokat dolgoztam az utóbbi időben az edzéseken. Kicsit furcsálltam, hogy Lovász Zsuzsi személyében egy éve riválist kaptam a posztomra, ám ez még inkább arra ösztökélt, hogy bebizonyítsam, tudok kézilabdázni. Összességében jól sült el, hiszen mindketten ott lehetünk Athénban.”
A bajnokcsapatban ötös mezszámmal száguldozó szélső annak kifejezetten örül, hogy a súlyos sérülés és szülés után visszatérő, a kapitánytól bizalmat, ám végül a görög fővárosban szerepet nem kapó Balogh Beatrix sok sikert kívánva búcsúzott tőle. Mint említi: „Jó barátnők vagyunk, tudom, milyen érzéseket élhet most át, ám belátta, ennyi idő kevés volt neki ahhoz, hogy újra formába lendüljön. Sportemberhez méltóan váltunk el, ez mindennél fontosabb.”
A mögöttünk hagyott napok eléggé hektikusan teltek számára: formaruha, papírmunka, csomagolás, miegymás, ráadásul tegnap hatesztendős kisfia belázasodott. „Szerencsére nem komoly. Nehéz tőle elbúcsúzni, nagyon hiányozni fog, ám jól ellesz a papájával – magyarázza. Na de vajon mi vár rá a zűrzavaros napok után a Faliro és a Helliniko Sportcsarnokban? – Természetesen bízok abban, hogy nem turistaszerepre kényszerülök. Szeretnék magam is hozzájárulni a csapat sikeréhez, szeretném kivenni a részemet a minél jobb eredményből. Örülök, hogy a lányok között lehetek, amennyi lehetőséget kapok, azzal megpróbálok élni. Ha ez meccsenként csak egyetlen perc lesz, akkor ennyi ideig teszem ki szívem-lelkem a pályán. Azt mindenki tudja, mire készül a csapat. Profi sportolók vagyunk, a nyomást el kell tudni viselni, elvégre a klubcsapatainkban is mindig a győzelmi kényszerrel vívjuk a meccseinket. Csak kezdődne már…”