Ha fejest ugrunk a múlt kútjába, nagy adag bizakodást hozhatunk fel. Az idei a tizedik Eb, és az eddigi kilenc kontinensviadal öt magyar–román derbijéből négyet a mieink nyertek. Két csoportmeccs és a 2004-es debreceni középdöntő mellett – illetve magasan előtt – a 2000-es bukaresti elődöntő zárult válogatottunk diadalával. Utóbbi találkozó reggelén a helyi nemzeti sportnapilap „23 millió román szorít a sikeretekért” szalagcímmel jelent meg, amiből mi egyrészt levontunk másfél millió erdélyi–partiumi magyart, másrészt így még értékesebbnek tűnt a 25-24-es győzelem, majd a másnap az ukránokkal szemben megkaparintott Eb-arany.
Mumus
A román együttes 2005 decemberéig egyébként is rettegett a mumusának tartott magyartól. A mieink kerekedtek felül az 1997-es, a 2001-es és a 2003-as vb-randevún is, csupán a 2000-es sydneyi olimpia csoportkörében csíptek el a szomszédok egy nekik semmire sem jó, 21-21-es döntetlent. Már azt hittük, a sors végleg így rendelte, hogy ebben a versenyfutásban hol egy arasszal, hol méterekkel, de csak mi nyerhetünk, ám a 2005-ös szentpétervári világbajnokság elődöntőjében a mi szemszögünkből megtört a varázs, a románokéból pedig az átok. Győztek 26-24-re, és úgy ünnepeltek, mintha a világtörténelem utolsó kézilabda-mérkőzésén az örökkévalóság lett volna a tét.
A 2008-as pekingi negyeddöntőben jóval esélytelenebbnek tartott alakulatunk kegyelmi állapotban játszva, 34-30-cal vágott vissza, pedig a románok annyira bíztak az olimpiai bajnoki címükben, hogy az államelnök különgépet küldött volna az aranycsapatért. Lányaink így aztán nagy adag kerozint spóroltak a román államnak, de itt le is zárhatnánk a múltidézést.
Mert a 2008 decemberi Eb és a 2009-es vb csoportmeccsén egyaránt hat góllal tarolt a régi vetélytárs, és nem titkolja, hogy kedden is hasonlóra készül Újvidéken. A csapatban az „örök” BL-favorit Oltchim Valcea menőivel, a spanyolok vasárnapi legyalulásában oroszlánrészt és hét gólt vállalt Neaguval, Meirosuval, Nechitával, a két extra beállóssal, Maneával és Stancával, az exgyőri Bradeanuval, a kispadon pedig az ezerszer elátkozott, ezeregyszer rehabilitált Gheorghe Tadicival. Aki a 2005-ös szentpétervári hőstett kulcsfigurája volt, de a pekingi bukásé is; akkor már annyira puskaporos volt körülötte a levegő, hogy a negyeddöntőben csapata nem is a mieink ellen játszott, inkább ellene.
Prototípus
A kelet-európai tréner idén már hatvanesztendős prototípusa azonban ritkán lelkizik, és a szerbiai Eb-re sem változtatott régi szokásain. Bár a spanyolok feletti, a 31-26-os végeredménynél is sokkal simább vasárnapi győzelem után a saját mércéje szerint már-már lelkendezett, amikor azt fejtegette: „Támadásban sokkal jobban játszottunk, mint a csoportmérkőzések során, ezt a játékelemet ma kipipálhattuk, de a védekezésünk is javult. Azonban még a mostaninál is képesek vagyunk jobb teljesítményre, és szükségünk is lesz rá, mert a magyarok ellen készülünk. Még csak ellenük, mert lépésről lépésre haladunk.”
Remélhetőleg mi is. Igaz, felért egy mellbelökéssel, hogy a kontinentális szövetség, az EHF első fokon egy mérkőzésre eltiltotta a montenegróiakkal szembeni, vasárnapi 28-26-os vereség során reklamálása miatt piros lappal büntetett Tomori Zsuzsannát. A magyar vezérkar természetesen fellebbez, de bizonyára nem véletlenül léptük meg máris a Vincze Melinda, Triscsuk Krisztina cserét. Legalább jó hír, hogy a vírusfertőzéssel bajlódó Görbicz Anita állapota javult, hétfőn edzésre jelentkezett. Hisz mindenki kiszámolta: ha csapatunk kedden győzne, az oroszok pedig pontot veszítenének a spanyolok ellen, megnyílna az elődöntőbe és Belgrádba vezető út.
