A vízilabda-óriást a legutóbbi 6-8 évben már nem nagyon érdekelte, hogy az „övé” legyen a siker: „azt akartam, hogy a miénk legyen. Ez vezet engem. Az az öröm például, amit a legutóbbi olasz meccsen láttam a fiúk szemében, és az, hogy én vezethetem őket, hogy átadhatok nekik valamit, látom, hogy az álmuk teljesül – nekem nagyon fontos”. A világliga-ellenféltől az olimpián a négy közé jutásért vívott meccset buktuk el, az olaszok pedig a döntőbe is bejutottak, végül ezüstéremmel zártak.
Hogy mi a különbség egy adott mérkőzésen a játékos és az edző számára, ezt mondja: „Ugyanazt az adrenalinszintet éreztem edzőként, mint korábban, a vízben. Ez egy olyan méreg, amitől nem lehet szabadulni. Egyértelműen azt éreztem a két meccs után: nekem ez a dolgom! Ráadásul nekem nem hiányzott soha a partról a játék, nem sóvárogtam, hogy bárcsak ott volnék és belőhetném, másodedzőként sem éreztem ilyet.” Mint ismert, Benedek Tibort Olaszországból történt nyári távozása után játékosként nevezte a Honvéd az országos bajnokságra, de egy percet sem játszott eddig. Benedek Tibor honvédos kalandjáról itt olvashat részletesebben.
Tisztában van vele, türelmet kapitányként nem fog kapni. „Minden edző azt szeretné, hogy hadd dolgozzon nyugodtan, de a magyar vízilabdára ez sosem volt jellemző, illetve csak akkor, Dénes alatt, amikor jöttek az olimpiai és másfajta sikerek. Amikor Dénes elkezdett dolgozni ’95-ben, volt két Európa-bajnoki győzelem, egy világbajnoki ezüstérem az olimpia előtt, így az egy rendkívül sikeres, olimpia előtti időszak volt, és nyilván a magyar vízilabda ezt várja. Remélem, hogy a fiúk, akik bekerülnek majd a csapatba, szintén ezt várják maguktól.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!