Benedek Tibor a férfi vízilabda-válogatott hivatalos honlapjának adott interjújában azt mondta, játékosként az idő előrehaladtával egyre fontosabbnak látta az edzői, szövetségi kapitányi tevékenységet, de bár a győzelmet a vízben érik el, a szövetségi elnöknek megválasztott Kemény Dénes munkássága jól mutatja, hogy a tréner tudja hozzáadni a kellő pluszt. Azt, hogy ő maga is edzőnek áll, már korán eldöntötte, és most már azt is látja, hogy ez nem megy „kiegészítő” foglalkozásként, „ezzel kell kelnem és feküdnöm”.
„Valahol mélyen egész évben ott kell lennie benned annak, hogy milyen nagy feladat vár rád, mit akarsz majd nyerni nyáron a válogatottal. Kapitányként ez még inkább így van. Sokaknak úgy tűnhet, hogy a szövetségi kapitány feladatai arra a bizonyos két hónapra koncentrálódnak, ez azonban nem így van. Tájékozottnak kell lenni egész évben, sőt, koncentrálni, ott lenni, tudni mindenről, amiről csak lehet” – vélekedik a játékosként háromszoros olimpiai bajnok Benedek.
Hogy edzőként nem számít tapasztaltnak még a másik két kapitányi aspiránshoz képest sem, és emiatt érték kritikák, amikor pályázott, nem igazán zavarja: „Nyilván mindenkinek vannak gyenge pontjai, ha most ezt gondolták annak, esetleg négyévnyi edzői múlt esetén mást találtak volna azok, akik nem szerették volna, hogy én győzzek. De rendben van ez így, nem hiszem, hogy problémát jelent. Kicsit talán Kósz Zoli rövid nyilatkozata zavart be az elején.” Benedeknek egyébként kétéves TF-vizsgája és TF-diplomája is van, illetve olasz első osztályú edzői vizsgát is tett. Azt viszont őszintén megmondja: „Tény, hogy nem akartam OB I-es edző lenni; szövetségi kapitány akartam lenni, ezt tűztem ki magam elé, nem telhetetlenségből, hanem mert mindig is a válogatott munkája érdekelt. Én azt hiszem, hogy ha sikerről és kudarcról beszélünk, akkor nagyon-nagyon sokat tanultam mindkét téren. Csaknem húsz éven keresztül folyamatosan ott voltam a nemzetközi porondon, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem össze. Természetesen vannak olyan helyzetek, amelyekre nem vagyok felkészülve, de ezek olyan dolgok, amik még egy rutinos edzőt is váratlanul érnek. ( ) Nyilván azért is hívott Dénes, hogy segítsek, amennyit tudok a válogatottnak, de én úgy gondoltam, hogy ez a másodedzőség, ha jól megtanulom, tökéletes felkészülés lehet arra, hogy utána esetleg kapitány lehessek.”
A vízilabda-óriást a legutóbbi 6-8 évben már nem nagyon érdekelte, hogy az „övé” legyen a siker: „azt akartam, hogy a miénk legyen. Ez vezet engem. Az az öröm például, amit a legutóbbi olasz meccsen láttam a fiúk szemében, és az, hogy én vezethetem őket, hogy átadhatok nekik valamit, látom, hogy az álmuk teljesül – nekem nagyon fontos”. A világliga-ellenféltől az olimpián a négy közé jutásért vívott meccset buktuk el, az olaszok pedig a döntőbe is bejutottak, végül ezüstéremmel zártak.
Hogy mi a különbség egy adott mérkőzésen a játékos és az edző számára, ezt mondja: „Ugyanazt az adrenalinszintet éreztem edzőként, mint korábban, a vízben. Ez egy olyan méreg, amitől nem lehet szabadulni. Egyértelműen azt éreztem a két meccs után: nekem ez a dolgom! Ráadásul nekem nem hiányzott soha a partról a játék, nem sóvárogtam, hogy bárcsak ott volnék és belőhetném, másodedzőként sem éreztem ilyet.” Mint ismert, Benedek Tibort Olaszországból történt nyári távozása után játékosként nevezte a Honvéd az országos bajnokságra, de egy percet sem játszott eddig. Benedek Tibor honvédos kalandjáról itt olvashat részletesebben.
Tisztában van vele, türelmet kapitányként nem fog kapni. „Minden edző azt szeretné, hogy hadd dolgozzon nyugodtan, de a magyar vízilabdára ez sosem volt jellemző, illetve csak akkor, Dénes alatt, amikor jöttek az olimpiai és másfajta sikerek. Amikor Dénes elkezdett dolgozni ’95-ben, volt két Európa-bajnoki győzelem, egy világbajnoki ezüstérem az olimpia előtt, így az egy rendkívül sikeres, olimpia előtti időszak volt, és nyilván a magyar vízilabda ezt várja. Remélem, hogy a fiúk, akik bekerülnek majd a csapatba, szintén ezt várják maguktól.”
Az emberanyagról is egyértelműen fogalmaz, „volt is, van is, lesz is. Igazából a játékosok közötti kapcsolatrendszert jelenti számomra; ez az, ami nagyon fontos. Ha ők együtt akarják ugyanazt, akkor lesz siker, mert jó magyar vízilabdázó mindig volt és mindig lesz. Hogy ezek a játékosok együtt hogyan tudnak a közös célért harcolni, az a kérdés.
A válogatott január 30-án szerepel legközelebb – világliga-mérkőzésen, Oroszországban.
