Az időjárás évente nagy nehezen rászánja magát, hogy méltóztatik alánk-fölénk havat pakolni, így sokan közülünk eldöntik, hogy pár napot valamely külhoni síterepen töltenek. Mivel ez még egy jó darabig úri huncutságnak számít, nyilván igyekszünk évről évre úgy lemorzsingálni a költségeinket, ahogyan csak tudjuk – az utazáson, a szálláson és psssszt, de a bérleten is. Az MNO a tavalyi bohinji (Szlovénia) spórolós túra után idén Ausztriában próbált szerencsét, és Karintia festői tópartján (Ossiacher see) ütött tanyát a Gerlitzen Alpe lankáinak tövében.
Túravezetőnk, Domonkos rutinos sítáborszervező, bejáratott baráti társaságnak szervezett ezúttal is 6 nap, 5 éjszakás tábort. Szállást úgy talált, hogy fogta magát, felment a Lagerquartier.at honlapra, ár szerint rendezte a karintiai közösségi szálláshelyeket, és amelyik megfelelően közel volt a mi kis 60 km pályahosszt felölelő paradicsomunkhoz, gyorsan e-mailben lefoglalta négy héttel előtte. A Gerlitzen Sícentrum aljától autóval 2 és fél percre volt így a házunk, 10 euró per fő per éj árral. A kiválasztott házról azért gondoltuk, nyugat-európai színvonalúan lesz fapados, nem is kellett csalódnunk. Két szinten 2, 3, 4, 5 és 6 ágyas (fekhelyekkel kérésre bővíthető) szobákba vackoltuk be magunkat, a földszinten volt egy közösségi terem (ott kártyáztunk, maffiáztunk és „fogyasztottunk” minden este), egy ebédlő és egy teljesen felszerelt konyha, no meg fürdőszobák. Fontos és egyáltalán nem elhanyagolható részlet, hogy a csapat magát látta el reggelivel, (hideg) ebéddel és (meleg) vacsorával, de ez előre némi szervezéssel (édesanyák, barátnők stb. bevonásával...) jól megoldható, megfelelő létszám esetén beosztható. Reggel 7-kor keltünk minden nap, kényelmesen fél 9–9-kor voltunk a pályán, délután fél 5-kor találkoztunk lent, hoferezés, majd húzás haza csutakolni, vacsorázni stb. A 10 euró nem tartalmazta a villanyfogyasztást – árammal megy a vízmelegítés és a fűtés is –, de az öt napot „leolvasás” alapján kellett kifizetni távozáskor, ráfizetés nélkül, nagyon kényelmes volt ez így is. Ja: fűtetlen kápolna a pincében, templom az utca végén, parkolni a ház előtt lehet.
Domonkos korábban szervezett már közös buszos sítúrát is, de kikalkulálta, úgy a legolcsóbb, és egyébként a leggyorsabb is, ha az 572 km-t Budapesttől telepakolt autókkal, síboxszal tesszük meg. 4 kocsival mentünk 17-en – a tetőn nagyon-nagyon sok cucc biztonságosan elfér, boxért pedig bátran forduljunk ismerőseinkhez, ez „kölcsönadom” típusú dolog. Lehet menni egyébként végig autópályán Bécs, Graz, Klagenfurt felé (így távban kicsit hosszabb, de az olcsó benzinkutakat be lehet célozni), illetve a 8-ason is, de arra a rövidség ellenére nem olyan kényelmes az utazás, mint háztól házig sztrádán. Hazafelé Domonkos azt szokta alkalmazni, hogy nem sízik a társaság a pálya zárórájáig, hanem 1-2 órával kevesebb is elég, a sofőrök így egy kicsit ki tudják magukat pihenni. Miután kiderült egyébként, hogy nem leszünk 4-5 autónyian, halványan felmerült még a kisbuszos verzió is, de ennek megszervezésére már nem maradt szufla, és különben is, így maradtunk a magunk urai.
Gerlitzenen egész télen van hó, ez teljesen biztos. Ha nincs, akkor is van. A szezon december elejétől április elejéig tart, de ha plusz 3-4 foknál melegebbet mondanak a pályán, már sokkal kevésbé élvezhető a siklás, mint 0 fokban, verőfényes napsütésben, délelőtt, üres pályán (oké, pálmaágak és maláj lányok, csokifiúk jöhetnek...). A nulla tudásúak se ijedjenek meg, hiszen ez egy kifejezetten családias centrum, vannak bőséggel „libalegelő” pályák, de még a pirosokon is le lehet már evickélni egy-két nap bénázás után, nagyon szélesek, ápoltak a pályák, használói pedig figyelnek egymásra – kivéve, akik nem, de barmok mindenütt vannak. A pályarendszeren 11,3 kilométernyi kék, 45,4 kilométernyi piros és 3,3 kilométernyi fekete nehézségű szakasz található, 15 liftjéből ott-tartózkodásunk alatt végig járt mindegyik, nagy jegesedésnek, vagy viharos, tartósan egy irányból fújó szélnek kell lennie, hogy a hegy egyik oldalán felvonót zárjanak le.
A csúcs 1911 méteren van (ne ijedjünk meg tehát, ha az országúton tiszta köd van, ezer méterrel följebb még szikrázhat a nap, erről tábla is tájékoztat az annenbergi kabinos lift indulási helyén. Természetesen itt is ki lehet esni a sífelvonóból – ne riogassunk, csak a csákányosból –, de magyarok is vannak mindenhol, erre pedig ilyenkor biztosan rájövünk, ha másból nem, az akusztikai jelzésből. A liftkezelők egyébként pontosan tudják, hogy ide nem a túlzottan profik járnak, hanem csoportok, családok. Amúgy jó fejek is, az egyik csákányos figura a sor ellenére is készségesen adott nekünk interjút, főleg, hogy a sógora öreganyjának a tyúkszemtapasza magyar... Most már Gerlitzenen is „fotocellás” kapuk vannak, nem kényelmetlen, bedugós bérletekkel.
Bemelegíteni egyébként nagyon érdemes (még kilazított cipővel), mert reggel, amikor még keményebbek és gyorsabbak a pályák, nem jó izomlázzal kezdeni vagy egy hirtelen kikényszerült mozdulattól rossz dolgokba belefutni. Aztán lehet, hogy épp a délutáni buckásabb, jegesebb napszakra kell a friss és nem berozsdásodott mozgás. Egy ehhez kapcsolódó fontos dolgot még nem említettünk: mindenképp érdemes valami kis olcsó biztosítást kötni, nálunk is volt baleset, amiből egy kórházi ott alvás keletkezett. De alkohollal minden biztosítás semmis, erre azért figyeljünk a hüttézésnél. (Helyettesíthető féktelen csokizással a felvonón!)
Domonkos egy főre vetítve 60 ezer forintból kihozta a túrát teljes ellátással, sízéssel együtt, amihez a síbérlet vásárlásánál (a legdurvább csoportos kedvezmény, ami csak létezik) kellett egy kis furfangosság, de ennyi feladat azért legyen mindenki előtt. Áprilisig minden magyart várnak szeretettel, utána a kirándulók kapják meg a terepet.
