A versenyző szándékáról levélben tájékoztatta Baráth Etelét, az MKKSZ elnökét és az elnökséget. „El kell ismernem, hogy a magyar kajak-kenu sport és különösen a női kajak a legerősebb a világon” – többek között ez áll Douchev-Janics levelében, amelyben azt írja, hogy szándéka szerint Magyarországon folytatná a pályafutását. A kajakos a levélben egyben bejelentette, hogy visszavonja a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséghez (ICF) benyújtott versenyzési engedély kérelmét, vagyis egészen biztosan nem akar más ország színeiben kajakozni.
Levelében Douchev-Janics kitért rá, hogy megértette a közvélemény egy részének elutasítását, megértette a neki sokat adó Szeged városa és egyesülete ellenérzéseit. Most azt kéri, őt is értsék meg. Hangsúlyozza: nem kívánt trükköket alkalmazni, hogy versenyengedélyt kapjon, és nem hiszi, hogy hűtlenség lett volna visszatérnie szülőhazájába. Hozzáteszi: természetesnek veszi, hogy ott folytathassa pályafutását, ahol a legjobb eredményeit elérte. Mint jelzi: Szerbiában kiváló fiatal kajakosok vannak, „de az a versenyszellem, az a lehetőség, ami Magyarországon várhat, a sportban mindenek előtt való”. A kajakos a döntését megbeszélte családjával, és jelzi: „egyetértenek szándékommal, miszerint Magyarországon szeretném folytatni pályafutásomat”. Ehhez kéri a magyar szövetség és Baráth Etele elnök támogatását.
Ábrahám Attila, az MKKSZ főtitkára januárban azt mondta: elképzelhető, hogy a kajakos a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul, de erre végül nem került sor. Akkor megjegyezte: a szerb és a magyar szövetség közötti viszony egyelőre korrekt, egy esetleges házassági trükközés azonban visszavonhatatlanul elmérgesítené azt. Ezt a véleményét most is fenntartja: „Úgy érzem, Natasa mostani lépésével is nyilvánvalóvá vált, hogy nem akar trükközni” – mondta az MTI-nek Ábrahám. Hozzátette: talán ennyi idő kellett neki, hogy lehiggadjon és rádöbbenjen, hogy Szerbiában ugyan könnyedén bekerülne a válogatottba, ám nem biztos, hogy éremesélyes lenne egy világversenyen, míg a magyar csapat – ahová nehéz bekerülni – minden tagja dobogóesélyes. „Vannak még nyitott kérdések: melyik klub fogadja őt, és mikor tudja lezárni ezt a sok érzelmet kiváltó ügyet, hogyan tudja rendezni viszonyát a versenyzőtársaival” – fogalmazott Ábrahám.