„Az első bulitól kezdve gyengén játszottunk. Noha ütöttünk három gólt, már az első harmadban hibákat követtünk el, sokszor rossz volt a korongkezelés, pontatlan a védekezés a semleges zónában. A srácok azt hitték, könnyű mérkőzés lesz, s nem ugyanazzal az intenzitással és koncentrációval hokiztak, mint vasárnap. Az első szünetben nagyon mérges voltam, megmondtam nekik, megnyertétek az első mérkőzést, de még négy hátra van” – vágott bele Rich Chernomaz.
Ám ne feledjük, az első húsz perc után 3–0-ra, majd a második után is még 4–1-re vezettünk (a mérkőzés tudósítását itt olvashatja el). A kapitánynak kétszer is volt alkalma a szünetben beszélni a játékosokkal, mégsem változott a csapat játéka. Miért nem? – kérdeztük Rich Chernomazt. „Ha rossz a játékfelfogás, akkor nehéz rajta változtatni. Egyéni hibákból kaptuk a gólokat, s ahogy fogyott az idő, vele együtt a türelem is. Csapatjáték helyett egyéni megoldásokat erőltettek a fiúk, az ütközések is ütemtelenek voltak. Nem tudtak rátalálni arra a hokira, amit Nagy-Britannia ellen mutattak” – folytatta a kanadai szakvezető.
Felvetésünkre, mintha a végére nagyon elfáradtak volna a mieink, így felelt: „A koreaiak nagyon élesen korcsolyáztak, igen, hozzájuk képest mi nem voltunk elég frissek. De megismétlem, az volt a fő gond, hogy nem csapatként hokiztunk, hanem egyénieskedtünk.” Rich Chernomaz a vereség dacára nem temeti a feljutási esélyeinket. „Kikaptunk ugyan, de szereztünk egy pontot, ami még nagyon fontos lehet. Azt eddig is tudtuk, hogy Kazahsztán és Olaszország közül legalább az egyiket le kell győzni, ez nem változott meg. Feltéve persze, ha nyerni tudunk Japán ellen” – jegyezte meg.
Ez így igaz, ám a Dél-Korea elleni vereséggel nem elég az egyik riválist legyőzni, a másiktól sem szabad a rendes játékidőben kikapni. Az utolsó fordulóban ugyanis – ha megteheti – Kazahsztán és Olaszország minden bizonnyal olyan eredményt ér el egymás ellen, ami mindkettőnek megfelel.
