Rekviem egy balszélsőért

Várady Béla halála kapcsán Komjáti András, Izsó Ignác és Fazekas László emlékezik.

Persze a Putnokról érkezett bombázót nem imádták a Fradi és a Dózsa fanatikusai, miért is imádták volna, amikor abban a feledhetetlen szezonban mesterhármast vágott Rothermelnek! (Apró szépséghiba, hogy azt a rangadót 5-4-re az Újpest nyerte.) 1972-ben, 19 évesen akkora szabadrúgásgólt rúgott Géczi Pistának, hogy majdnem kiszakadt a háló. (Azon a meccset viszont a Vasas győzött a Ferencváros ellen, 5-2-re.) Amikor a jobb oldalról szöglethez készülődött – hogy csodálatos bal lábával a kapu elé csavarja a labdát –, rendszerint emlékeztették az ellenfél szurkolói putnoki származására, és nem éppen a leghízelgőbb szövegkörnyezetben. De Bélát ez cseppet sem zavarta, nem szavakkal, mutogatással vágott vissza, ahogy manapság szokás, hanem gólokkal. A meseszerű 1976–77-es menetelésben egy hét leforgása alatt a Dózsát és a Fradit is megverték 4-1-re, majd a Magyar Népköztársasági Kupában egy ötöst vágtak a zöld-fehéreknek, Béla hathatós közreműködésével. Abban a szezonban 36 góllal ezüstcipős lett Várady. És nemcsak a Vasasban ontotta a gólokat, hanem a válogatottban is. Természetesen kivette a részét a Bolívia elleni 6–0-ból 1977. október 2-én, a negyedik gól volt az övé, nem „váradybélás”, de gól: leszerelte a körülményeskedő dél-amerikai védőt, kapura húzott, és ballal behelyezte a labdát a bal alsó sarokba.

Amikor megkönnyezzük Várady Bélát, egy kicsit a saját ifjúságunkat is elsiratjuk. Amikor még volt magyar futball, amikor még volt értelme kijárni a Népstadionba, amikor még megérte szétszaggatni a vadonatúj Levi Strauss farmert

Remekbe szabott szabadrúgásgól, szemfüles labdaszerzés utáni egyéni akciógól... emlékezetes találatok fűződnek Várady Béla nevéhez: