Szocsi: veszély és veszélyérzet

Fenyegető e-mail érkezett a MOB-hoz a magyar téli olimpikonok számára.

Kedden a Magyar Olimpiai Bizottság székházában lezajlott a XXII. Téli Olimpiai Játékok előtti utolsó szakmai egyeztetés, amelyen elhangzott, hogy 14 magyar sportolónak már biztos a kvalifikációja, további néhány versenyző pedig várólista alapján bízik a részvételben. Szabó Bence, a MOB főtitkára, a Szocsiba utazó delegáció vezetőhelyettese, utalva a játékokat övező különleges politikai helyzetre, illetve hangulatkeltésre, kijelentette: „A MOB napi kapcsolatban van a magyar Terrorelhárítási Központ illetékeseivel, ők pedig az orosz biztonsági kollégáikkal. Tudjuk, a szokottnál is keményebb biztonsági szabályozások lesznek Szocsiban.”

Azt azonban ekkor még Szabó sem sejthette, hogy a MOB címére még kedden érkezik egy angol és orosz nyelven íródott e-mail, amelyben terrorcselekményekkel riogatják a magyar delegációt. Az információ a Nemzeti Sporttól származik, de a lap, illetve az Nso.hu értesülését maga Szabó Bence is megerősítette. (Más kérdés, hogy ebben a helyzetben automatikusan illett volna az országos hírügynökséget is értesíteni, ez szakmai alapvetés.)

A fenyegetés sajnos semmiképpen sem tekinthető üres handabandának. A hét híre, hogy a decemberi, volgográdi öngyilkos merényleteket magára vállalt dagesztáni csoport egy videofelvételen virtuálisan már a téli olimpiát is célba vette, meg nem erősített értesülések szerint egy szélsőségesen veszélyes elem, bizonyos Ruzanna Ibragimova már át is csúszott a biztonsági gyűrűn, és Szocsiban rejtőzködik.

A józan magyar ésszel nyilván felfoghatatlan biztonsági intézkedések mellett valószínűleg egy doboz gyufát is nehéz lesz felrobbantani Szocsiban, de könnyen elképzelhető, hogy nem is ez a cél. A február 7-én kezdődő téli olimpia idején bármely orosz város – akár a keleti végeken fekvő Vlagyivosztok – elleni támadás is súlyos csapás lehet Vlagyimir Putyin orosz elnök és rendszere, hazája számára, de ha nem történik semmi, a fenyegetettség puszta érzése akkor is mérgező.

Személyes tapasztalataim alapján állítom, hogy 1996-ban Atlantában az a cél és társak nélküli, magányos félőrült is napokra beárnyékolta a játékok hangulatát, aki egy szombat reggelen bombát robbantott a zsúfolt olimpiai parkban. A vasárnapi úszódöntők során elég volt egy gazdátlan táska ahhoz, hogy az egyik szektorból mindenki pánikszerűen meneküljön, ekkor még a versenybírók sem a medencét vizslatták, hanem a tribünt. Másrészt a hangsúlyos rendőri, katonai, biztonsági jelenlét önmagában is olyan érzetet keltett sportolókban, nézőkben egyaránt, mintha nem is az emberiség legnagyobb ünnepének részesei lennének, hanem egy városnyi méretű fogolytábor lakói.

A 2012-es londoni olimpián ugyanez megtörténhetett volna, hisz terrorakciókra utaló értesülések, jelek egészen a záróünnepélyig felszínre kerültek – egyes, megalapozatlan aggályok szerint éppen ezt a rendezvényt szemelték ki a szélsőségesek, mert addigra bizonyára „lankad a figyelem” –, de a brit illetékes szervek képesek voltak úgy garantálni a tökéletes biztonságot, hogy egy pillanatig sem hatottak nyomasztóan; nem demonstratívak voltak, hanem diszkrét profik.

Nagy kérdés, Szocsiban az atlantai vagy a londoni módit idézik-e. Mert ha előbbit, akkor a terroristák már akkor is célt érnek, ha ki sem teszik a lábukat a Kaukázus ormai közül.