Világhírű cég működteti a Fradi-stadiont

Kubatov Gábor, az FTC elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, a Lagardere csoport üzemelteti az új stadiont.

Schleinig Ádám
2014. 04. 23. 17:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sajtótájékoztatón Kubatov Gábor elmondta, három jelentős cégtől kértek be pályázatot, s másfél éves egyeztetést követően tíz évre szerződtek a nemzetközileg is elismert csoporttal. „Szigorú feltételek mellett köttetett a szerződés, de nagy stabilitást és előrelépést jelent a Fradinak. Európa egyik legnagyobb médiakonszernjével állapodtunk meg, Közép-Európában talán elsőként.”

Segítette a tárgyalásokat és fontos kapcsolatot képez majd a Ferencváros és a Lagardere csoport között Szekeres Tamás, aki a Fradi fejlesztési igazgatója s az újdonsült üzemeltető magyarországi ügyvezetője is egyben. E kettős minőségében is mondta: „A Lagardere éves szinten több mint 7 milliárd eurós bevétellel rendelkezik, ezen belül található a LUSS, magyarországi leányvállalata pedig a LUSS Kft. Elkészült az üzleti tervünk, évente 100-120 rendezvény, plusz 2-3 olyan koncert lesz, amely komoly bevételt jelenthet, 2015 lehet az első teljesen megtervezett évünk. Természetesen a Fradi meccsei, rendezvényei minden esetben előnyt élveznek majd.”

A sajtótájékoztatón további, a közvéleményt foglalkoztató kérdésekre is válaszok hangzottak el az új arénával kapcsolatban. „Május elején befejeződik a stadionépítés, ez után két hónapra van szükségünk a műszaki átadáshoz, hogy mindent aprólékosan ki tudjunk próbálni – vázolta az elképzeléseket Kubatov Gábor. – Augusztus elején meg lehet nyitni a Fradi-pályát! A nyitómeccs ellenfeléről még tárgyalunk, de segítséget kapunk ebben is a Lagardere-től, az biztos, hogy nagy csapat lesz az ellenfél. Elvégre, ha 40-50 évente építünk stadiont, a megnyitó legyen olyan, amire sokáig emlékezünk. A stadion nevéről még nem született döntés, nem is kötelező eladnunk a jogot, azonban megfelelő ajánlat esetén elgondolkodunk ezen, van egy amolyan fájdalomhatárunk, amelynél, ha előnyösebb ajánlat érkezik, átbeszéljük az Albert családdal, az FTC Baráti Körrel és az elnökséggel, mielőtt eldöntenénk, mi legyen a név.”

Az elnök szerint mindenki megtalálja majd a számára megfelelő kategóriájú belépőjegyet, a legolcsóbb 1800 forintba fog kerülni, s a szolgáltatások szintje nem lesz egyenesen arányos a jegyárak emelkedésével. „Nemzetközi tapasztalat szerint 50 százalékkal több néző jár meccsre egy új stadion átadását követően. Jelenleg 9000 körüli a hazai átlag, ezt fel lehet tornázni 14-15 ezer nézőre, ott már lehet jó futballt játszani, ott már érdemes futballistának lenni. Nem véletlenül mondtam, hogy szeretnénk visszakerülni Európa elitjébe, hiszünk ebben, sok minden adott már hozzá: az edzőkomplexum, az orvosi stáb, a stabil háttér, és még sorolhatnám. Az biztos, jó stadionunk is lesz, szinte már csak a jó szereplés hiányzik hozzá.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.