A német sportsajtó a helyi ikon, Paul Biedermann hétfői összeomlásán sajnálkozik, a 400 méteres gyorsúszás világcsúcstartója kilencedikként kipottyant a berlini Európa-bajnokság döntőjéből, konkrétan Kis Gergő szorította ki onnan. Az azonban csak most, a ledőlt bálvány nyilatkozataiból derült ki, hogy ugyanúgy járt pórul, ahogy Franziska van Almsick, Németország húsz évvel ezelőtti kedvence az 1994-es római világbajnokságon. (Vagy Cseh Laci a londoni olimpián, a 400 vegyes előfutamában ) „Franzi” akkor a 200 méteres gyorsúszás középfutamát taktikázta el, kilencedikként nem jutott döntőbe, de honfitársnője, Dagmar Hase – sohasem fog már kiderülni, hogy saját jószántából vagy csapatvezetői nyomásra – visszalépett, s átengedte döntős helyét a megasztárnak. Van Almsick azzal hálálta meg a nemzetnek kolléganője önfeláldozását, hogy világcsúccsal világbajnok lett.
Nos, Biedermann itt Berlinben a futamában a világ- és olimpiai bajnok Yannick Agnellel úszott, s csak arra ügyelt, hogy a franciát maga mögött tudja. Ez meg is volt, két hellyel megelőzte Agnelt, harmadik lett selejtezőjében saját világcsúcsától tíz másodperccel elmaradva, de egy futam még hátravolt. Közben nyugodtan nyilatkozott a Berliner Zeitung újságírójának, hogy mennyire várja az összecsapást Agnellel a döntőben, hiszen ez a párbaj ígérkezik az Európa-bajnokság fénypontjának.
Amiből nem lett semmi. A másik középfutamban ugyanis hatan úsztak jobb időt nála, hat meg három az kilenc, Biedermann kiesett.
„Paul júliusban három hetet betegeskedett, az elmulasztott kilométerek nagyon hiányoztak neki, nem volt meg a versenybiztonsága, nem tudta helyesen megbecsülni az időeredményét, nem érezte, hogy túl lassú tempóban úszik” – magyarázta a megmagyarázhatatlant Frank Embacher, Biedermann edzője.
Most jöhetne a slusszpoén, hogy a döntőbe jutott honfitárs, Clemens Rapp átengedte a helyét a bálványnak, de nem, Rapp úszott a döntőben, ötödik lett.
Már a német csapatfegyelem sem a régi
Kedden ettől függetlenül nem állt meg az élet, még Biedermann-nak sem, aki ezúttal semmit sem bízott a véletlenre a