„Ilyen rangos verseny a sportágban még nem volt Oroszországban, de Cseljabinszk megérdemelte, hogy megkapta a rendezést. Biztos vagyok benne, hogy tömve lesznek a lelátók, mert ebben a régióban nagyon népszerű a dzsúdó, és ezek nem üres szavak, ez így is van” – szögezi le a világbajnokság honlapján Manszur Iszajev, és vele már csak azért sem tanácsos vitába szállni, mert a londoni olimpián ő nyerte a férfi 73 kg-os súlycsoport küzdelmeit. Az persze tény, hogy 1983-ban Moszkvában már rendeztek vb-t, de akkor a Szovjetunió volt a házigazda, s csak 41 ország versenyzői indultak. Most viszont Cseljabinszkba 118 ország dzsúdósai futottak be. S a 2011-es tyumeni nyílt vb-t sem lehet egy napon említeni a hétfőn kezdődővel, hiszen három éve a férfi és a női viadalon a két kategóriában csupán 21 ország 40 versenyzője mérette meg magát. Köztük Bor Barna, aki ezüstérmes lett. De Cseljabinszk sem ismeretlen terep válogatottunk számára, hiszen 2012-ben, az olimpia évében tavasszal itt rendezték az Eb-t, amelyen Joó Abigél (78 kg) arany-, Csernoviczki Éva (48 kg) bronzérmet szerzett, Bor Barna (+100 kg) pedig innen is ezüsttel tért haza.
Ők hárman most is szőnyegre lépnek a 7500 fős, öt éve épített Traktor Arénában. A Cseljabinszki Traktorgyár a város egyik legfontosabb üzeme, ahol – ha a helyzet azt kívánja – a buldózerek és a kombájnok helyett tankok jönnek le a futószalagokról. A második világháború idején a legendás T–34-esek is itt készültek.
Versenyzőinknek a maguk harcát, miként már említettük, 118 ország reprezentánsai között kell megvívniuk. A legnépesebb mezőny a férfi 81 kg-os súlycsoportban lesz, ide 77 versenyző mérlegel be, de a 73 kg-ba is csak eggyel kevesebb. A nőknél az 57 kg-os kategória a legsűrűbb 48 indulóval. A férfiaknál a maximális, kilenc indulóval veszünk részt a vb-n, a nőknél viszont csak négy versenyzővel. Legjobbjaink közül hiányzik az ifjúságiaknál olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gercsák Szabina – aki éppen hétfőn lett aranyérmes a nankingi ifjúsági olimpián –, továbbá vállsérülése miatt nem lehet jelen az U23-as Európa-bajnok Szabó Franciska, valamint testvére, a junior világ- és Európa-bajnokságra készülő Szabó Katinka sem.