Kajak-kenuban eddig negyven világbajnokságot rendeztek, de a Szovjetunióban és Oroszországban még egyet sem, és nem mondhatjuk, hogy a házigazda nem készült rá a negyvenegyedikre. A szerdai megnyitóünnepségen jelen volt Dmitrij Medvegyev miniszterelnök, Vitalij Mutko sportminiszter, Szergej Szobjanyin főpolgármester. Ne legyünk telhetetlenek, Vlagyimir Putyin elnök nem tette tiszteletét, de felolvasták az üzenetét. Medvegyev pedig emlékeztetett rá, hogy még soha ennyi résztvevő nem volt a sportág világbajnokságán – a 76 országból 870-en indulnak, de a létszámot jelentősen megdobják a paraversenyezők –, a felújított krilatszkojei evezőspálya pedig a földkerekség egyik legmodernebb létesítménye a maga műfajában. S ezt mi is megerősíthetjük.
Az előfutamokra már ötven rubelért, 350 forintért lehet belépőt váltani, s a reggeli pangás után szép lassan gyűlni kezdtek a szurkolók is. Ám attól senkinek sem kell félnie, hogy már nem jut hely neki a lelátón. Az oroszok is mondják, hogy a kajak-kenu náluk nem tartozik a nemzeti sportágak közé. Dacára annak, hogy a világversenyeken az éremtáblán rendre az élmezőnyben végeznek; no persze a mieink és a németek mögött.
Abban semmi meglepő nincs, megszokhattuk már a sportág világversenyein, hogy a tribünön hangulatot leginkább a magyar szurkolók teremtenek. „Ki a jobb? Magyarok! Mennyivel? Sokkal! Milyen sokkal? Kajak-kenusokkal!” – szólt a poénos rigmus dobpergés közepette már délelőtt a verőfényes napsütésben, pedig korán kellett kelni. Az orosz fővárosban két órával előrébb járunk, és csütörtökön az első előfutamokat itteni idő szerint kilenc órakor indították. A pálya amúgy éppen félúton található két metróállomás között azon a vonalon, nem is messze a helyszíntől, ahol július 15-én a huszonhárom halálos áldozatot követelő baleset történt egy váltókezelő mulasztása miatt.
De ebbe bele se gondoljunk, elvégre mi is metrózunk, ugorjunk vissza a vb-hez, amelyen negyvenfős válogatottunkból elsőként a C–4 1000-es egységünk (Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid, Sarudi Pál) jutott be a hét végi döntőbe. Mégpedig a legkisebb megerőltetés nélkül, mert náluk csak kilencen nevezetek, így mindenki automatikusan finalista lett. Az olimpiai számokban persze jóval nagyobb a tülekedés, K–4 500-on a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta kvartettünknek a döntőhöz meg kellett nyernie az előfutamát, hogy délután ne kelljen vízre szállnia, és így is történt. Az olimpiai, vb- és Eb-címvédő egységünk mellett a németek és a fehéroroszok úszták még meg a középfutamot, mindketten jobb időt mentek a mieinknél, ám ennek semmi jelentősége nincs. Mint Szabó megjegyezte, nem volt erős a futamuk – majdnem három másodpercet vertek a második kanadaiakra –, s az, hogy csak éjfélkor tudott elaludni, reggel pedig hatkor, magyar idő szerint négykor kelni kellett, nem egészen volt ideális ráhangolódás a versenyre.
