Kezdjük a válaszokat a könnyebbektől a nehezebbek felé haladva. A 30–29-es, a vártnál szorosabb végeredményben nyilván része volt a két jobbátlövő, Christian Zeitz, majd Nagy László sérülés miatti kiválásának, a szokásosnál „békülékenyebb” védekezésnek, meg talán annak a tudat alatti meggyőződésnek, hogy egy hete a Löwent is sikerült legyűrni, a Montpellier pedig egyértelműen gyengébb. Ám napjaink kézilabdázásában eggyel nyerni a leghasznosabb tudomány; a veszprémiek tavaly a BL-főtáblán két hazai meccsüket is egy-egy góllal hozták, a Rhein-Neckar Löwen és a Celje ellenit is, aztán meg sem álltak a Final Fourig.
Ami a kommunikációt illeti, éles helyzetben, időkérésnél nem először döcögött, mert Carlos Ortega mester legfeljebb közepesen beszéli az angolt, a játékosok többsége szintén közepesen érti, és e kettős korlát a finomságokat, az árnyalatokat eleve kizárja. Talán nem ártana annál a verziónál maradni, hogy Ortega spanyolját Nagy László „tükörben” fordítja, mert úgy csak némi presztízs veszne el, a közlendő nem.
Lám, Nagy Laci több tekintetben is nélkülözhetetlen, de leginkább persze a pályán az, védekezésben és támadásban egyaránt. Ezért is roppant fontos, mit mutat ki nála a keddi mri-vizsgálat, hisz nemcsak a lovaglóizmát fájlalta, hanem még a Löwen elleni, október 4-i ütközet utóhatásaként a mellkasát, a bordáit is. Pedig szombaton, Celjében vele is meleg pillanatok várnak a veszprémiekre, mert a mieinknek a szlovének ellen újabban nem nagyon megy, vasárnap, a Montpellier színeiben a negyvenedik évét betöltött Vid Kavticnik is kilenc gólt vágott a hazai kapuba.
Végül: a Slomo Kohen, Joram Perec bírópáros messze kilógott a mezőnyből, duplán felfoghatatlan, hogy európai kuparangadóra miként lehet földrészünkön kívülről, a sportágat alapfokon művelő régióból játékvezetőket delegálni. Persze kezdődött a labdarúgással, ahol az izraeliek, arra hivatkozva, hogy a Közel-Keleten minden mérkőzésük botrányba fulladna, az európai kvalifikációs rendszerbe kérték át magukat. Méltányolható kívánság, teljesült is. Hogy a többi sportág miért követte szinte automatikusan az átsorolást, az már nehezebben érthető. Hisz például az izraeli kézilabdázás színvonala nem mérhető az európai középmezőnyéhez sem. De rendben, ez is belefér. Ám hogy miként vezethetnek az izraeli bajnokságban nevelkedett és „edződött” bírók Veszprém–Montpellier szintű férfirangadókat, abban már semmi ráció nincs. Kétkedésünk hitelét szerencsére növeli, hogy a Veszprém végül nyert, ráadásul utolsó akciójánál belemenés miatt elvehették volna tőle a labdát.
