Múzeumba került a kiábrándult magyar bokszedző

Bacskai Imre kesztyűzés helyett őrzi a koronaékszereket.

A versenyzőként Eb-ezüstérmes és kétszeres olimpiai résztvevő Bacskai Imre – Szántó Imre mellett – a legsikeresebb aktív magyar bokszedző, a junior világbajnok, felnőtt-Európa-bajnok Bacskai Balázs mestere. És édesapja. Illetve az előbbi csak volt. A szakember, a Vasas ökölvívó-szakosztályának tavaly júniusig vezetőedzője tavaly június óta biztonsági őr a Nemzeti Múzeumban. Egy szívbe markoló pályamódosítás sokkoló részletei.

A Nemzeti Múzeum biztonsági főnöke, Pataki János szobájában beszélgetünk. Az 53 éves Bacskai lecsatolja revolverét, kényelmesen elhelyezkedünk az asztal két oldalán. Pataki, az egykori bokszoló magunkra hagy, belevágunk.

– Miért hagyta ott tavaly nyáron a Vasast, a fiát, az ökölvívást, tulajdonképpen az addigi életét?
– Óriási feszültség halmozódott fel bennem, majdnem megölt a stressz. Szó szerint. Vecsésen vezettem az autómat, elmerültem a gondolataimban, nem adtam meg az elsőbbséget egy teherautónak, oldalról belém rohant, totálkáros lett a kocsim. Máshol járt az eszem. De előfordult, kétszer is, hogy arra ébredtem, vérzik az orrom. Váltanom kellett, mert kezdett rámenni az egészségem. Pataki Jani sietett a segítségemre, itt, a múzeumban ugyan nem keresem magamat degeszre, de havonta 23 szabadnapom van. Maszekolhatok személyi edzőként.

– Mi nyomasztotta, feszítette?
– Bendzsi (Bacskai Balázs – a szerk.), a fiam. Sajnos megromlott a kapcsolatunk. Tavaly nyáron már jelezte Süllős Gyula úrnak, a Vasas szakosztályelnökének, hogy nem akar velem edzeni, mert sok a vitánk. De ez nem volt igaz!

– Azért valami csak lehetett önök között, mi, kívülállók is érzékeltünk egyfajta feszültséget, például a kubai edzőtáborokban is. És sajnos az eredmények sem jöttek úgy, ahogy 2010 előtt.
– Bendzsi lemaradt a 2008-as és a 2012-es olimpiáról, és engem hibáztatott a kudarcért. Hogy miért nem engedtem el a WSB-be, az AIBA félprofi csapatbajnokságába. Egyfelől pénzt is kereshetett volna, másfelől a WSB-ből könnyebb kijutni az olimpiára, mint az amatőrök közül.

– És? Nem volt igaza?
– Nézze, ha elmegy egy milánói, lipcsei, pláne indiai klubba, fél évig nem láttam volna. Bendzsi óriási érték, csak jó kezekbe szabad adni. Én Bendzsiért átmentem volna a falon is. És sokáig remekül kijöttünk egymással. Emlékszem, 2006-ban Agadirban, amikor junior világbajnoki címet szerzett, mindennap ott sétáltunk az Atlanti-óceán partján, a bunyóról beszélgettünk, és itta a szavaimat. Öt meccset nyert Agadirban, majd 2010-ben Moszkvában is, amikor felnőtt-Európa-bajnok lett. Meg sem tudták szorítani, a döntőben a francia Alexis Vastine-t 12–1-re verte. Akkor megfelelt az a sziporkázó, szellemes boksz, amit én tanítottam neki?

– De mostanában mintha kissé nehézkesebb lenne, inkább verekszik, nem a régi virtuózt látjuk a ringben.
– Mert egyesek elkezdték arra biztatni, hogy neki Európa-bajnokként dominálnia kell, állítólag a direkt, nem pedig a második szándékú bunyót díjazzák a pontozók. Milyen érdekes, korábban ezzel a kontrabunyóval érvényesült! Bendzsi nem verekedős bokszoló, nem „fighter”!

– Kik változtatták meg, kik rontották el a fia stílusát?
– Mindegy, nem akarok neveket említeni. Aztán az is nyomaszt, hogy szegény Badari Tibi is úgy költözött el az élők sorából, hogy előtte összeszólalkoztunk

– Aztán min?
– Tudja, tavaly nyáron Tibi (Badari Tibor kétszeres Európa-bajnok – a szerk.) lett Bendzsi edzője a Vasasban, én akkor hagytam ott a klubot és az edzősködést, már nem bírtam tovább idegekkel. De Tibi már előzőleg is iskolázott Bendzsivel, és 2013 decemberében, az országos bajnokságon fel akart jönni mellém a ringsarokba a fiam meccsén. Én mondtam, hogy nem lehet, ide csak valamelyik régi kollégám jöhet fel, akik évek óta velem dolgoznak. Aztán Tibi tavaly októberben meghalt anélkül, hogy ezt tisztáztuk volna. Pedig 13 évig nekem is az edzőm volt.

– Hogyan szemlélte a fia szereplését, miután már nem ön volt az edzője?
– Szenvedtem. Amikor tavaly ősszel kiment a Bundesligába, és az első meccsét elveszítette, a mérkőzés után felhívott. „Apu, a végére elfáradtam!” – mondta. Ő, akinek mindig is a hajrája volt az erőssége.

– Nem szorult el a szíve?
– (Hosszú másodpercekig nem tud megszólalni, könnyezik.) Dehogynem

– Most mi lesz? Úgy értem, a fiával.
– Előbb-utóbb biztosan elmegy profinak. De a riói olimpiára még ki kellene jutnia, hiszen most még csak 27 éves. Ha már kijut, akkor jól is fog szerepelni, mert a világ egyik legjobb bokszolója, olyan legendák jártak a csodájára, mint Teófilo Stevenson és Borisz Lagutyin. Az olimpia egy varázslat, három hét csoda. Én kettőn is ott lehettem, Moszkvában, Szöulban, továbbá a Los Angeles-i játékokat pótló havannai Barátság-versenyen. Bendzsi megérdemelné, hogy legalább egyszeres olimpikon legyen.

– Kinek a szakmai irányításával?
– Folyton arról álmodok, hogy az enyémmel. Sokáig hittem benne, hogy újból találkoznak az útjaink. Mindent megadtam volna azért, hogy ott legyünk Rióban. Bendzsi a szorítóban, én a ringsarokban.