Az MPB-vezető keddi sajtótájékoztatóján közölte: a hecckampánnyal kapcsolatos dokumentumokat elküldik a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének és a sportállamtitkárság vezetésének is, június 19-re pedig rendkívüli közgyűlést hívott össze. Az MPB elnöksége felkérte az etikai és jogi bizottságot az ügy kivizsgálására, a jogszabálysértések gyanúja miatt pedig a rendőrséghez és az ügyészséghez fordul.
Gömöri Zsolt megemlítette, alapos okkal feltételezhető, hogy Kovács Brigitta, az MPB volt gazdasági vezetője ugyancsak résztvevője volt a lejáratási kísérletnek. Az újabb dokumentumok alapján Gömöri szerint ugyanis valószínűleg az MPB munkatársa tulajdonított és juttatott el a sajtónak, illetve sportvezetőknek gazdasági és pénzügyi dokumentumokat, amelyeket meghamisítva, illetve tartalmukat eltorzítva használtak fel a lejáratási kampányban. Az MPB-elnök korábban Nagy Zsigmondot, a MOB nemzetközi igazgatóját, Tamás Henriette Brigittát, az MPB korábbi munkatársát, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkársága szakértőjét, Zachár Attilát, az MPB közelmúltban megszüntetett erőemelő szakbizottságának korábbi vezetőjét, valamint Sas Sándor fekvenyomó parasportolót nevezte meg a lejáratási kísérlet legfontosabb résztvevőiként.
Az elnök egyenként cáfolta az ellene a sajtóban felmerült 15 vádpontot, köztük azt, hogy a parasportolók nem kapnak elegendő támogatást a felkészüléshez, és nem jutnak el elegendő nemzetközi versenyre. Gömöri közölte, 2013-ban csaknem kétszer annyi versenyen vettek részt válogatott sportolók, mint 2011-ben, tavaly pedig közel háromszorosára nőtt (103) azon nemzetközi viadalok száma, melyeken részt vettek magyar parasportolók. Idén az MPB 139 nemzetközi versenyen való részvétel támogatását tervezi.
Az MPB vezetője a havi egymillió forintot meghaladó fizetésére vonatkozó vád kapcsán közölte, 2012. március 1. óta bruttó 655 ezer forint szerepel a munkaszerződésében. Emellett a médiában megjelent 300 ezer helyett havonta 60-80 ezer forintot költ tankolásra.














