Dagad a botrány a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke körül. Csütörtökön már a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége is hallatta hangját az ügyben. A szervezet közleményben fejezte ki szolidaritását azokkal a magyarországi paralimpiai bajnokokkal, paralimpikonokkal és parasportolókkal, akik szerda este nyílt levélben, csütörtökön pedig személyesen, a Magyar Sport Házában követelték Gömöri Zsolt lemondását, amiért az MPB elnöke és munkatársai – Deutsch Tamás fideszes politikus javaslatára – milliós támogatást kaptak végtörlesztésre és más, egyelőre nem ismert célokra.
A tiltakozók azt követelték, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vegye át az MPB ideiglenes irányítását az új elnökség létrehozásáig.Nyomatékosították továbbá, szeretnék, ha az ügyészség, az Állami Számvevőszék és a MOB azonnali vizsgálatot indítana. A parasportolók tiltakozópetícióját a Magyar Sport Házában Sas Sándor erőemelő adta át Gömörinek. A lemondásra felszólított MPB-elnök azonban jelezte, megvárja a felügyelőbizottsági vizsgálatot, addig – úgymond – nem szeretne az események elébe menni.
A devizahitelének végtörlesztésére vissza nem térítendő támogatást kapó, majd a közfelháborodás nyomán azt visszafizető Gömöri egyúttal tagadta, hogy körülbelül másfél millió forintot keresne havonta. Szerinte az összeg kevesebb, mint ennek a harmada. Arról is beszélt, hogy szerinte ez a magyar sportban nem kirívó, a középvezetői szint alsó kategóriájába tartozik. Volt ugyanakkor olyan paralimpiai sportoló (például Aranyosi Péter paralimpiai bajnok asztaliteniszező), aki védelmébe vette Gömörit, „hecckampánynak” minősítve a támogatás körüli botrányt.
A közelmúltban derült ki, hogy az MPB elnöksége 2012-ben Deutsch Tamásnak, a szervezet alelnökének a javaslatára ítélte meg Gömöri Zsoltnak a hárommillió forintos, vissza nem térítendő támogatást. Gömöri Zsolt kedden bejelentette, az összeget visszafizette az MPB-nek. Hozzátette, szerinte 2012-ben jogszerűen vette igénybe a támogatást, hiszen ez a lehetőség akkor minden köztisztviselőt megilletett. (Gömöri egyébként a londoni olimpia után még 17 millió forint prémiumot is kapott.) Arról egyelőre nincs információ, hogy az MPB másik két munkatársa mire és mennyi pénzt kapott, és esetleg ők is visszafizették-e a támogatást. A botrány kapcsán többen a MOB 2012-es szervezeti átalakításának hiányosságaira hívták fel a figyelmet. Akkor az olimpiai bizottság sportirányítási rendszerét öt tagozatra osztották.















