Vélhetően a lavinát a riói olimpia egyik éremesélyese, a 90 kilós dzsúdós, Tóth Krisztián indította el, amikor egyrészt teljesen váratlanul kiesett a második fordulóban a nyári játékokon, majd a történtek után kifakadt, hogy „agyonnyomja az olimpia” a magyar sportolókat, mert ahogy hozzátette, „otthon senkinek nem felel meg semmi”. Már ekkor felröppent annak az eshetősége, hogy a magyar sportolók mentális felkészítése, illetve a helyszínen való mentális foglalkozásuk nem a legszerencsésebb módon lett megoldva.
– A sportolókat egy olimpiára nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is fel kell készíteni. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora nagyon helyesen állapította meg, az empirikus edzők ideje lejárt, minden szinten szakembereknek kell végezniük a sportolók felkészítését a világversenyekre. Itthon egyébként adott lenne erre a lehetőség, hiszen hetven sportpszichológusból lehet választani – jelentette ki lapunknak Lénárt Ágota, aki szerint csak azokat a versenyzőket nyomja agyon a teher, akik mentálisan nem készülnek fel erre a helyzetre.
A sportpszichológus úgy véli, nem véletlen, hogy négy évvel ezelőtt Londonban ugyanez fel sem vetődött, és bizony most is jobb eredményt érhettek volna el Rióban sportolóink.
– Fel kellene fogni, hogy ők nem elmebetegek, így nem pszichiáterekre van szükségük. Vajon az olimpiai faluban miért nem volt mellettük egyetlenegy sportpszichológus sem? Hiszen Londonban például hárman is a sportolók mellett lehettek. A kor követelményeinek megfelelően kellene az orvosi stábot összeállítani – fogalmazott a szakember.
Lénárt Ágota a mentális felkészülést ugyanúgy kötelezővé tenné a sportolók számára, mint az orvosi vizsgálatot. Ez azt jelentené szerinte, hogy a sportolónak nagyon sokszor modelleznie kell azt a helyzetet, ami vár rá, ezt be kell gyakorolnia, és ezt különböző sportpszichológiai módszerek, technikák segítségével el kell sajátítania, aminek időtartama minimum egy szezon.
– Ugyanilyen fontos a „csapásokkal való megküzdés” képességének elsajátítása, a váratlan helyzet kezelése, s hogy akkor is tudjon küzdeni az ember a végsőkig, amikor menet közben úgy érzi, rossz helyzetben van, elúszott a versenye. Viszont ha ez nem történik meg, akkor következik be például az egyik fajta összeomlás, kilépés a helyzetből. A másik reakció, hogy utólag valahogy megmagyarázza a jelenséget a versenyző, aki számára ez értelmezési keretet ad, ám a jövőre nézve nem oldja meg a helyzetet. Azt vallom, hogy csak helytelenül felkészített sportoló van, de olyan, hogy vesztes nemzet, na, az nincs – ecsetelte Lénárt Ágota.
Akkor mi a megoldás? Nos, a szervezeti kereteket központilag kell kiépíteni, mert ezek jelenleg Magyarországon nem működnek, a szakmai hátteret pedig biztosítani kell. Úgy véli, csak megfelelően képzett és tapasztalattal rendelkező szakembereket szabad a sportolók közelébe engedni, de utóbbiak a teljes szakmai körből választhatnak maguknak sportpszichológust.
Márpedig ilyen sportolói felzúdulásokra, mint amilyeneket a riói olimpiát követően tapasztalhattunk, korábban nem nagyon volt példa. A nem tökéletesen felkészített sportolóktól szélsőséges reakciókat kapott a nyilvánosság, ami abból fakadhatott, hogy a sportoló dühösnek és tehetetlennek érezte magát, mert nem tudta kezelni azt a helyzetet, hogy nem sikerült azt az eredményt elérnie, amit célként kitűzött maga elé.
