Harrison Ford tesztelte a Tour de Hongrie egy szakaszát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Sárfalvi Péter sportállamtitkár-helyettes édesapja emléke miatt személyes ügynek tartja a nyári magyar körversenyt.

2017. 01. 18. 13:47

(Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség fejlesztési vezérigazgató-helyettese)

A Tour de Hongrie motorja, Eisenkrammer Károly hálás azoknak a városoknak, amelyek a sokadik újrakezdéskor, 2015-ben a verseny mellé álltak, így hiába viaskodott négy város is a bevezető (prológ) szakasz vendéglátásával, Szombathelyé a lehetőség, hogy megmutassa magát a rövid nyitónapon. (Érdekesség, hogy 1925-ben Budapestről éppen Szombathelyre futott be az első Tour első szakasza, és itt alakult meg annak idején a honi kerékpáros-szövetség.) Az idei „igazi” első szakasz a keszthelyi Festetics-kastély kertjéből rajtol majd, és Zalaegerszegre érkezik, ahol a város idén ünnepli első írásos említésének 770. évfordulóját. Másnap reggel Velencéről rajtolnak a kerékpározók, és a Balaton fővárosába, Siófokra érnek – 1962-ben ez volt a Tour starthelyszíne –, várhatóan egy látványos, tóparti szakasz is a verseny része lesz; már ha ezt lenyomják a strandszezon haszonélvezőinek torkán Ennek a szakasznak is van egy pikantériája: ismert, a filmforgatás okán hazánkban manapság sűrűn megforduló Harrison Ford épp azon a velencei-tó-parti szakaszon kerékpározott egy alkalommal, ahol a verseny bizonyára folyni fog.

A negyedik versenynapon Paksról startol a mezőny, és a riói olimpiának négy sportolót is adó Ceglédig jut majd, a tavalyi első szakasz rajthelyére, a Kossuth-szobor lábához. Ezen a szakaszon nyert tavaly – sporttörténeti kuriózumként – először részhajrát egy afrikai sportoló. Innen kocsikkal szállítják át a bringásokat Karcagra az utolsó előtti napra, ahol birkafőző fesztiválba csöppen majd a nép, a Tour történetében immár negyedik alkalommal. A kisváros polgármestere az útvonal-ismertetés alkalmával egyébként fel is ajánlotta Eisenkrammernak, hogy ha még egyszer elvész egy háznyi pénze a verseny miatt, a településen otthonra találhat. A viadal e „birkanehéz” szakasza egyébként Miskolcon ér véget, a festői Lillafüred és a diósgyőri vár érintésével – a verseny megnyerésére esélyes Lovassy Krisztián szerint ekkor dől el a végső győztes kiléte, noha a leglátványosabb szakasz valószínűleg az utolsó lesz, Jászberényből Budapestre. Lovassytól lapunk egyébként megtudta, a prológon már eldől, ki az, aki biztosan nem szólhat bele a végjátékba, a második és a harmadik napon pedig a nagy versenyeken látható, öldöklő sprintbefutóra van kilátás.

Sokan ma még lesajnálóan legyintenek a magyar körversenyre – és részben igazuk is van. A magyar szurkolók szeretnének végre magyar versenyzők nemzetközi sikereinek örülni a kerékpársportban is. Ehhez viszont ma még több dolog hiányzik: a Touron kívül több, színvonalas verseny év közben, illetve edzéslehetőség a legjobbjainknak, akik ma évente négy-öt hónapot külföldön kénytelenek készülni. Ezt orvosolandó a kormány felszólítja a vidéki városokat, hogy bocsássanak rendelkezésre olyan megüresedő csarnokokat, amelyekben legalább 160 méteres ovális fapályát lehet építeni. Óbudán, az egykori gázgyár területén 2021-re már biztosan épül egy velodrom, amely az áhított 2024-es olimpia pályakerékpáros versenyeinek adna otthont.

Szombathely alpolgármesterétől, Koczka Tibortól egyébként úgy tudjuk, a mindennapos testnevelés keretei között egy általános iskolában kísérleti jelleggel, egy osztályban az egyik órát a kerékpározásnak szentelik. Ez is elengedhetetlen a kerékpáros kultúra hazai fejlődéséhez, csakúgy mint amit Sárfalvi Péter újsütetű sportállamtitkár-helyettes újságolt el: ma már nem húzza rá az autót a bringásokra az utcán. Ő egyébként a nemrég elhunyt, 2014-ben még szenior országos bajnok kerékpáros édesapja emléke előtt tisztelegve vesz részt a verseny ügyének előmozdításában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.