Volt már olyan világbajnoki meccs, amelyet 0-7-ről fordított meg férfiválogatottunk a norvégok ellen, mégpedig 2011-ben, most nagyon nem szerettük volna, ha így kezdődik a meccs. Most viszont csak egy kicsit álltunk jobban a franciaországi vb-negyeddöntő elején: 2-8-ről kellett üldözőbe vennünk a norvégokat. Ezúttal is egy Hansennel gyűlt meg a bajunk, éppen úgy, mint a dánok ellen, a norvégok Hansenje négy lövésből négy gólt lőtt balátlövőként. Lépéshibákból két gólt is találtak a norvégok, Mikler Rolandnak ezúttal nagyon nem ment, az első tíz skandináv próbálkozásból csak egyet fogott meg.
Az ellenfél bemutatta nekünk a 21–22. század kézilabdáját, elképesztő sebességgel támadta a magyar kaput.
Egyrészt néhány passz után, nagyon hamar célba vették a kaput, másrészt nagyon gyors mozdulatokat láttunk a norvégok átlövőitől. A 11. percig vártunk az első kivédekezett támadásra, addig minden támadásból gól kaptak a mieink, ez volt az egyik legnagyobb gondunk. A másik az, hogy a támadásaink sem működtek. Nagy László hátul is, elől is rendkívül lassúnak bizonyult. Hatgólos hátrányban a vb-n eddig szerényebben produkáló Bánhidi Bence segítségével tudtuk tartani a lépést a norvégokkal, így legalább még nagyobb baj nem lett, nem dőlt el végleg a meccs.
Ha lemaradt a meccsről, jól járt, itt megnézheti, mi történt percről percre.
Bánhidi Bence mellett Császár Gábor volt az a játékos, aki valamivel az átlag fölött, vagy legalább átlagosan kézilabdázott, ő is lőtt két gólt a szünetig, egyébként teljesen indiszponáltan játszott a csapat. Nem tudta kihasználni az emberelőnyt, többször is feljöhetett volna három-négy gólra, de vagy nem vállaltak lövést a mieink (pedig Ancsin Gábor a képességei alapján ezt sokkal többször megtehette volna hét-nyolc méterről), vagy célt tévesztettek. Vagy Bergerud kapus olvasta kottából a lövéseinket, elsősorban Balogh Zsoltét: látszott, hogy
lényegesen jobban tudták elemezni a mieinket, mint fordítva.
Pedig Xavier Sabaté szövetségi kapitánynak éppen ez az egyik nagy erénye.